Példaképe, Benedek Tibor akaraterejével küzd az álmaiért az olimpiáról lemaradt pólósunk + videó

Vigvári Vendel visszaküzdötte magát a magyar férfivízilabda-válogatottba azok után, hogy világbajnokként kimaradt a párizsi olimpiai csapatból. A Ferencváros 24 esztendős pólósa alapember volt öccsével, Vincével egyetemben Varga Zsolt 2025-ben világbajnoki, s most Európa-bajnoki ezüstérmes együttesének. Schmitt Pál unokái, Benedek Tibor tanítványai tehát jó eséllyel kergetik tovább közös álmaikat, hogy együtt olimpiai bajnokok legyenek. Vigvári Vendel a legendás tízes sapkában játszott a kontinensviadalon és szerepel a Bajnokok Ligája győztes Fradiban hétről hétre. A kapásszélen szereplő, ám sokoldalú játékos a Magyar Nemzetnek beszélt arról, mit tesz azért, hogy tovább fejlődjön, mit gondol a döntőről mint műfajról, milyen a kapcsolata a Barcelonetában játszó testvérével, s kik a példaképei.

Vigvári Vendel mosolya: egyre magasabbra tör testvérével, Vincével együtt Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI Fotószerkesztõség

Vigvári Vendel (balra) két meccsen négy gólt lőtt Szerbia ellen Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI Fotószerkesztőség

– Ha már gólok, ön sem fukarkodott velük: a belgrádi döntőben a legeredményesebb magyarként 4 lövésből 3 gólt szerzett, s hármas holtversenyben testvérével, Vincével és Nagy Ákossal 13 találattal a magyar csapat második legeredményesebbje volt. Tudatosan vállalt sokat?
– Már az Európa-bajnokság közepette is mondtam, hogy annyira jó a csapatunk, mert egyénileg is bárki bármikor előre tud lépni. Tudja elöl vagy adott esetben hátul a hátán vinni a társaságot. Nekem érdekes ívem volt, az elején gólokban kevésbé segítettem, egy-kettőket lőttem meccsenként. Nem támadásban volt főbb szerepem, hanem azt gondolom, sokat tettem hozzá a védekezéshez, stabil voltam. A végére alakult úgy, hogy elöl többször rám jött ki a játék vagy én kerültem jó helyzetekbe. 
– Talán érdemes lett volna a döntőben is jobban önre játszani, mert a nagy lövőinknek nem ment. Mi alapján dől e, ki, kik próbálkozzanak egy adott mérkőzésen?

 Ez csapatmunka, a lényeg, hogy a végén nyerjen Magyarország. Ebből a szempontból örülök annak, hogy mindenki beáll a sorba, és nem az történik, hogy valaki itt állandóan a góllövők között akar első számú lenni! 

Ahogy kijön a figura, úgy vállaljuk el a lövéseket. Az az elvünk, hogy játszunk együtt csapatként. Ahogy például öcsémnek, Vincének is vagy akárkinek a csapatból, ha úgy adódott, volt szíve lepasszolni a labdát a jobb helyzetben lévő társának.

Vigvári Vendel jegyzetfüzete

– Vogel Soma kapus világszerte híres, az ellenfelek körében ötméteresvédései miatt. Nyilván az elképesztő koncentráció és reflex mellett készül is a lövőkből. Mennyire fontosak a statisztikák önnek és a magyar férfivízilabda-válogatottnak?

– Mindannyian sok mindent megteszünk azért, hogy még valami pluszt tudjunk tenni azért, hogy egyénileg és csapatként jobbak legyünk. Mindenkinek megvan a saját útja, története, hogy miben hisz, mi az, ami segít neki abban, hogy a maximumot legyen képes nyújtani. Én szeretek például jegyzetelni az ellenfelek szokásairól. Van egy füzetem, amibe például közös videós elemzéseknél is felírom a dolgokat. Például azt, ki hogyan lő, hol érdemes megpróbálni blokkolni, illetve ha én támadok ellene, mivel tudom meglepni. Ezeket az adatokat folyamatosan gyűjtöm, rögzítem, elolvasom meccsek előtt elvalváskor, hogy bennem maradjon rögzüljön. Meg szoktam nézni a riválisok mérkőzéseit is. Ezeken kívül nyilván az edzéseken gyakorlok, de ezer félét tudnék mondani, mennyi mindent csinálok. Igaz ez ugyanúgy a válogatottbeli csapattársaimra.
– Szüksége is volt támogatásra és valami pluszra, miután lemaradt a párizsi olimpiáról, amelyen a negyedik lett a csapat. Hogyan tudta feldolgozni, hogy öccsével ellentében kimaradt az utazókeretből, illetve újra meggyőzni korábbi klubedzőjét, Varga Zsolt szövetségi kapitányt?
– Úgy érzem azóta rengeteg munkával nagyon sok mindenben léptem előre. Az már tényleg a múlt azzal együtt, hogy szerintem az olimpiai előtt is egy jó flowban voltam. Nem sikerült az utazócsapatba bekerülnöm, már nem foglalkozom a történtekkel. Örülök, hogy túlvagyok rajta és fejlődtem. Az edzőim is bíznak bennem, próbálom meghálálni a játékommal. Hiszem azt, hogy bármelyik csapatban játszom, nagyon sok területen, sokoldalúan tudom segíteni. 

Vigvári Vendel (balra) és Vince fiatalon lettek világbajnokok 2023-ban, olimpiai bajnoki címre vágynak Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI Fotószerkesztőség

Egymást erősítik a testvérek

– A nagy céljuk, hogy olimpiai bajnokok legyenek a testvérével közösen. Legutóbb a Varga fivéreknek, Dánielnek és Dénesnek sikerült 2008-ban. Önök már világbajnokok, mint 2013-ban Vargék, illetve Decker Attila és Ádám. A közös álom megvalósításáért fognak össze vagy valóban jó testvérek?

– Nagyon jóban vagyunk egymással. Kis túlzással akkor is, amikor a Fradi és a Barceloneta összecsap egymással. Nyilvánvalóan akkor arra a bő egy órára kicsit félre tesszük, hogy testvérek vagyunk. Persze olyankor is szeretjük egymást, nem az a cél, hogy a másikkal kiszúrjunk, ha egymás ellen játszunk. Amikor meg a válogatottban szerepelünk, az első és magától értetődő dolog, hogy egy szobában vagyunk. A felkészülés elejétől kezdve az edzőtáborokon át egészen az Európa-bajnokságig együtt voltunk most is. Vacsoráknál is általában egy asztalnál ülünk és beszélgetünk. Nagyon szoros a kapcsolatunk. 
– Ön két évvel idősebb, de együtt kezdtek a Kópé SE-ben, majd lettek OB I-es vízilabdázók az UVSE-ben Benedek Tibor kezei alatt. Aztán különváltak az útjaik. Mégis mit tudnak egymásnak adni, segíteni a Vigvári fivérek?

– Sokan kérdezik, gyakran felmerül, hogyan jutottunk mind a ketten ide. 

Én nagyon hiszek abban, hogy nekem és neki is egy óriási szerencse, hogy vagyunk egymásnak. A saját nevemben mondom, hogy kiskorunk óta volt egy olyan társam, akivel meg tudtam osztani a vízilabdával kapcsolatos életem minden egyes részletét. Vince is annyira fanatikus volt, mint én.

 Ugyanúgy tisztában volt vele, hogy a nagy játékosok közül, akiket éppen követtünk, ki hol találta meg a rést mondjuk a blokkok mellett. Tudtuk egymást felfelé tornázni, ha valamiben jobb volt, engem is sarkallt arra, hogy javuljak, fejlődjek. Fordított esetben teljesen hasonlóan működött. Nagy boldog vagyok, hogy ő van nekem, mert biztos, hogy nélküle nem itt tartanék.
– A tekvandós Márton ikrek helyzete kísértetiesen hasonlít az önökére. Ott Viviana olimpiai-, az Év női sportolójának megválasztott Luana kétszeres világbajnok. Utóbbi azt mondja, nincs benne semmilyen irigység. Két fiatal férfi esetében sincs a nagy rivalizálás közepette?
– Nálunk sincsen semmilyen irigység. Én biztosan nem, de nem gondolnám, hogy ő bármilyen szinten rám az lenne. Inkább büszkeséget érzünk egymás iránt. Teljes mértékben támogatjuk és szeretjük egymást.
– A sokat emlegetett Vincének Vámos Márton a példaképe, akivel együtt lett vb-aranyérmes. Ismert, hogy Makray Katalin a nagymamájuk, Schmitt Pál a nagypapájuk, édesanyjuk, Schmitt Gréta magyar bajnok teniszező volt, édesapjuk, Vigvári Csaba vízilabdázott. Ön kire, kikre néz fel leginkább?

– Elsősorban Benedek Tibor volt az, aki nekem egyértelműen a vízilabdás példaképem. Édesapukám is egy nagy példakép számomra, ahogy az egész családom is. Nagyon-nagyon komoly utat, mintát mutatnak nekem mindannyian.