Lionel Messi a hatodik világbajnokságán vehetne részt az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő, június 11-én kezdődő tornán, ám a szereplését eddig homály övezte. Maga az érintett még tavaly októberben beszélt arról, hogy szeretne ott lenni, de a döntését csak több tényező mérlegelése után, 2026-ban hozza meg.

A 38 esztendős klasszis – aki az előző, 2022-es vb-n az aranyéremig vezette Argentínát – az előző évet bajnoki címmel zárta az MLS-ben, jelenleg pedig az új idényre készül. A bajnokság csupán február végén kezdődik, s megoszlanak a vélemények arról, hogy ez kedvez-e Messinek (kipihenheti magát), vagy hátrányt jelent (hosszú időre kiesik a játékból). Erről az argentin klasszis is beszélt, aki már csak emiatt is alaposan megfontolja a döntését, mert elmondása szerint nem akar a terhére lenni a válogatottnak.
Messi egykori csapattársa, valamint jelenlegi edzője az Inter Miaminél elárulta a helyzettel kapcsolatban, hogy ő személy szerint nem lát okot arra, a nyolcszoros aranylabdás miért ne lenne ott a vb-n.
Persze, miért ne?
– kérdezett vissza Javier Mascherano, amikor Messi lehetséges világbajnoki részvételéről faggatták. – Argentína a lehető legjobb hozzáállással készül a vb-re. Régóta magas szinten teljesít a csapat, és rendkívüli játékosaik vannak.
Mascherano hangsúlyozta, hogy bár Messinek egyelőre nincs végleges döntése, a kapu nyitva áll számára, és nincs akadálya annak, hogy meghívót kapjon Lionel Scaloni szövetségi kapitánytól, ha fizikailag és mentálisan is alkalmasnak érzi magát.
Messi rekordot dönthet
Amennyiben Messi valóban ott lesz a 2026-os világbajnokságon, karrierje során hatodik alkalommal vehetne részt a világbajnokságon, ezzel Cristiano Ronaldóval és Guillermo Ochoával karöltve rekordot dönthet – már amennyiben a portugál és a mexikói játékos benne lesz saját nemzete keretében.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!