Nem kerek az évforduló, de semmiképp se menjünk el mellette! 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot az utolsó megszálló katona. Viktor Silov altábornagy fekete Volgája 15 óra egy perckor hajtott át a záhonyi Tisza-hídon. Továrisi, konyec! „Vonják ki a szovjet csapatokat!” – így kezdődött az 1956-os forradalom 16 pontos követelése. Hosszú volt az út, mire ez – harmincöt évvel később! – megtörténhetett; előtte százak végezték bitón, tízezrekre várt börtön, kétszázezren hagyták el a hazát.

Még negyvennégy őszén érkeztek lánctalpon. Mi voltunk a legyőzöttek, ők a győzők. A párizsi békediktátum (a második Trianon) után – bár lejárt a tisztük – egyszerűen itt maradtak. Az erősebb jogán. Meg hogy hatalomra segítsék az elvtársaikat. Pár évvel a forradalom után Hruscsov felajánlotta, hogy kivonulnak, ám Kádár kérlelte: maradjanak csak, Nyikita Szergejevics, elvégre testvérek vagyunk! És ők maradtak. (Az csak később, a rendszerváltást megelőző években szivárgott ki, hogy időközben mi is „atomhatalommá” lettünk, a magyar föld alá is telepítettek a veszedelmes fegyverből – persze erről idehaza csak Kádár legszűkebb köre tudhatott, talán Biszkutól fölfelé…)