Lelkes, mert azt böngésztem ki a kalendáriumból, hogy 470 éve – 39 napnyi ostrom után – e napon takarodott el az egri vár alól a török sereg. Dobó imája meghallgattatott odafönn. És szomorú, mert éppen ma lenne hetvenéves kollégám és barátom, néhai Ludwig Emil. Pár hónapja, nagyszombat reggelén szólította el a Megváltó. Az egri diadal négyszázadik évfordulóján született. 

Ludwig Emil évtizedeken keresztül írta Rejtőzködő Magyarország című sorozatát a Magyar Nemzetben. Nincs olyan műemlék templom, kolostor vagy vár a történelmi Magyarországon, amelyről ne tett volna legalább említést valamelyik cikkében a több ezer közül. Természetesen Egerről és krónikásáról, az éppen száz éve elhunyt Gárdonyi Gézáról is írt. 

Egyik, az íróról szóló cikkének passzusa akár Emil életrajzában is megállná a helyét: „Színes egyéniség, sokoldalú »amatőr tudós« volt. Otthonosan mozgott az idegen nyelvek, a zene és a természettudományok világában, házának könyvtára, kertje sokat elárul tudásáról, szelleméről.” 

Pár éve ezzel a Gárdonyi-szellemmel találkoztam Ludwig Emil taliándörögdi házában. Azt hiszem, innen ez a mostani lelkes-szomorú szívdobogás.

Borítókép: Ludwig Emil temetése (Fotó: Teknős Miklós)