Amikor Krassó György és társai a rendszerváltás egyik ikonikus pillanataként 1989. július 14-én a budapesti Münnich Ferenc utcát „visszakeresztelték” Nádor utcára, aligha gondolták, hogy bő három évtizeddel később még mindig több száz olyan utcanév létezhet idehaza, amely a kommunista önkényuralmat élteti. Bár 2013. január 1. óta törvény tiltja a XX. századi diktatúrák utcaneveinek használatát, nem egy közülük itt vicsorog velünk szemközt. A baloldali diktatúra kiszolgálóinak, bérenceinek emlékét számos közterület őrzi. (Néhány „húzónév” a gyalázatos lajstromból: Dimitrov, Fürst Sándor, Kállai Éva, Kilián György, Kun Béla, Karl Marx, Rajk László, Szabó Ervin, Szamuely Tibor, Vorosilov, Zalka Máté… Magáról a tanácsköztársaság államformáról is fennmaradt utcanév, ráadásul azon az Ópusztaszeren, aminek egyik fő nevezetessége a Nemzeti Történelmi Emlékparkban található, honfoglalást ábrázoló Feszty-körkép. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Pusztamonostoron lévő Lenin út egy feszülethez vezet… Folytathatnánk.) Mi ez, ha nem mulasztásos törvénysértés, a kommunista diktatúra bűneinek relativizálása, az áldozatok emlékének meggyalázása?

Ráadásul a Fővárosi Közgyűlés – a baloldali képviselők szavazataival – tavaly nyáron úgy döntött, sétányt nevez el Horn Gyuláról a XIII. kerületben. A testületet nem zavarta, hogy a szocialista expolitikus részt vett, sőt vezető szerepet vitt a múlt századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában. (– Na és? – mondaná a néhai pufajkás.) Az a baloldal fütyült százezrek érzékenységére, amely folyamatosan arról papol, hogy az Orbán-kormány szétszakítja a nemzetet. Hogyan van ez?