Nincs nagy véleménnyel Budapest vezérkaráról a Városháza-ügy kulcsfigurája, Gansperger Gyula. Azt mondja, Karácsony Gergely semmittevése egész elképesztő. Már korábban is feltűnő volt, mennyire nem foglalkoztatják a főváros ügyei, a főpolgármesterséget csak ugródeszkának használja a saját karrierjéhez. 2021 nyarától például hónapokon át csak a miniszterelnök-jelölti kampányával törődött. Gansperger a helyettesekről is leszedte a keresztvizet. Ahol a főnök nem dolgozik, a többiek sem csinálnak semmit, élvezik a jó fizetést meg a titulussal járó luxust.
A városüzemeltetésért felelős Tüttő Kata tengeri műlovarnő például nemrég jelentette be, ő vezeti majd az MSZP uniós listáját a 2024-es választáson. Ennek megfelelően munkássága főképp PR-akciókban (például buja ajakrúzsok reklámozásában) merül ki. Gy. Németh Erzsébet ugyan a tavalyi választás után parlamenti DK-mandátumra cserélte a helyettesi posztot, máig napi kapcsolatot tart Karácsonnyal – ő közli vele Gyurcsány utasításait. Kerpel-Fronius Gábor is megkapja a magáét Ganspergertől: „Hát ez, ez hülye. Ezt sehová nem merik már elküldeni…” Ez annyiból érdekes, mert a momentumos alvezér annak idején az „okosvárosért és részvételiségért felelős” helyettes titulust kapta Karácsonytól, bármit jelentsen is ez a hablaty. (A párbeszédes Dorosz Dávidról ugyan nem esett szó, de ő is nagy figura volt. A klímavédelemért felelős ifjú még Karácsonynak is sok volt. Azért kellett mennie, mert a költségtérítésre kapott pénzeket Orbit rágóra meg müzlire költötte.)
Szóval megérik a pénzüket. Illetve dehogy! Rajtuk kívül kinek éri meg az a havi másfél millió?
További Tollhegyen híreink
Borítókép: Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius Gábor a budapesti Városházánál (Forrás: Kerpel-Fronius Gábor Facebook-oldala)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Lajos bácsi, köszönjük!
Még kilencvenévesen is ki-kiment a válogatott meccseire. Ha tanácsot kértek tőle, boldogan segített.

Gerincproblémák
Ki vagy te, Magyar Péter?

Lóláb
Róna lakáj, a készséges szolgáltató elmebetegnek nézi a választókat.

Út a pszichiátriára
Kormánypárti médiumok háza táján visszatérő dilemma: helyes-e, ha gyakorló elmebetegek akcióiról tudósítunk.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Lajos bácsi, köszönjük!
Még kilencvenévesen is ki-kiment a válogatott meccseire. Ha tanácsot kértek tőle, boldogan segített.

Gerincproblémák
Ki vagy te, Magyar Péter?

Lóláb
Róna lakáj, a készséges szolgáltató elmebetegnek nézi a választókat.

Út a pszichiátriára
Kormánypárti médiumok háza táján visszatérő dilemma: helyes-e, ha gyakorló elmebetegek akcióiról tudósítunk.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Lajos bácsi, köszönjük!
Még kilencvenévesen is ki-kiment a válogatott meccseire. Ha tanácsot kértek tőle, boldogan segített.

Gerincproblémák
Ki vagy te, Magyar Péter?

Lóláb
Róna lakáj, a készséges szolgáltató elmebetegnek nézi a választókat.

Út a pszichiátriára
Kormánypárti médiumok háza táján visszatérő dilemma: helyes-e, ha gyakorló elmebetegek akcióiról tudósítunk.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!