A negyvennyolcas szabadságharc legfényesebb győzelmére emlékezünk május 21-én. 1849-ben e napon foglalta vissza Budát Görgei Artúr honvédserege. (Más is történt aznap – néhány száz kilométerrel távolabb, a letiport Varsóban két uralkodó – egy megrettent császár és egy gőgös-büszke cár, Ferenc József és I. Miklós – kacsintott össze. Pár nap múlva 200 ezres cári sereg indult Magyarországot letiporni…) Nagy drámaíró az élet. Hatvanhét évre rá, 1916-ban ugyanezen a napon hagyta el a földi csatateret a 98 éves Görgei Artúr. A bálványkatonának nem adatott meg a mártírhalál (18 évnyi várfogsággal kellett „beérnie”), rá kegyetlenebb sors várt. Úgy élte le hosszú életét, hogy annak nagyobbik felében ő volt „az áruló”. Az idegenbe szakadt Kossuth is rajta kérte számon a bukást, sőt a megtorlásokat is.
Talán épp Arad mártírjai, a kivégzett tábornokok tanúsíthatták volna, ez mennyire nem igaz – de ők akkor már odafönt voltak… („Áruló?… Soha!… Egyetlen gondolatában sem volt” – írta a 94 éves aggastyánnal 1912-ben készített nagyszerű riportjában a fiatal hírlapíró, Móricz Zsigmond.)
