Két évvel Koltai Lajos Semmelweis-filmjének bemutatója után Szikora Róbert egy nap arra ébredt, hogy az anyák megmentőjének története színpadért kiált, musicalért.
– A fiatalokban is fel kell eleveníteni Semmelweis Ignác emlékét – ezt már a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban tartott sajtótájékoztatón mondta a zenész, ahová szerzőtársával, Lezsák Sándor költővel érkezett. A musical címe – Semmelweis-reflex – egy angolszász területen elterjedt kifejezés, azt a már-már kóros állapotot jelzi, amikor valaki egy új állítást lesöpör az asztalról anélkül, hogy elgondolkozna rajta. Ezzel találta szembe magát Semmelweis Ignác, amikor megpróbálta felhívni a figyelmet az orvosi kézmosás fontosságára. A darab különös műfaji meghatározásáról – majdnem morbid musical – Lezsák Sándor elmagyarázta, azért „majdnem”, mert mégsem az… A morbid jelentése torz, abnormális, s bár Semmelweis élete valóban ilyen állapot felé sodródott, rengeteg volt benne a jókedv, a vidámság és a darabot is végigkísérő sodró szerelem. (Utóbbi indította be igazán Szikora fantáziáját, aki azt is kikutatta, hogy a korabeli „házibulikban”, ahová Semmelweisék is jártak, Franz Schubert zenéjére táncoltak a párok.)
A tervezett mű első felvonása 1857 februárjában játszódik egy bálban, ahol Semmelweis megismerkedik későbbi feleségével, a nála tizenkilenc évvel fiatalabb Weidenhofer Máriával. Nyolc évvel később újra egy bálban járunk, de immár a bolondok házában… (Semmelweis életének e tragikus fejezete Koltai filmjében csupán „lábjegyzetként” jelenik meg.)
A Semmelweis-reflexszel (és annak ellenszerével) tavasszal találkozhatunk.
