Dráma, konkrétabban komédia zajlott le 1989. november 9-én a Német Szocialista Egységpárt politikai bizottságának berlini ülését követő sajtótájékoztatón. Történt, hogy a külföldre utazást felszabadító törvényekről (azon belül is az 1961-ben felhúzott berlini fal sorsáról) döntő plénum határozatairól beszámoló Günter Schabowski, a párt propagandaosztályának vezetője nem találta jegyzeteit, amelyre fölírta, mikor lép életbe az utazási szabadság, ezért az erre vonatkozó újságírói kérdésre zavartan azt felelte: ismeretei szerint azonnal. Miután mindezt a köztelevízió egyenesben közvetítette, pillanatokkal később hatalmas embertömegek indultak meg a fal – a berlini fal – felé. Nagyjából a fél város. Az NDK-s határőrök tanácstalanul álltak szokott posztjukon, miután ők semmiféle utasítást nem kaptak. Végül nem sokkal éjfél előtt a tömeg nyomására a Bornholmer Strassén megnyílt az első átkelő, nyomában a többi… (A tíz éve elhunyt Schabowskit 1997-ben több egykori pártfunkcionáriussal együtt bűnösnek mondta ki egy bíróság a falnál érvényben volt tűzparancs miatt; hétéves börtönbüntetésének felét le is ülte.)

Akár ünnepelhetnének is ma a németek az évforduló kapcsán (gondolom, lesznek is berlini megemlékezések), ha azóta nem épült volna fel egy újabb „fal”. Ezt is a begyepesedett politikusok húzták fel, ezúttal a normalitás felé igyekvő, bevándorlásellenes AfD előtt.

Hamvas Béla már régen megírta: „A németség, mondják, a rendről ismerhető fel, de ez nem valódi rend, inkább csak pedantéria. A pedantéria túlrend, alapja nem az értelem, hanem a rögeszme.”