Fémdetektorok az őstörténet-kutatás szolgálatában - Szkíták a Kárpát-medencében

A szkíták a népvándorlás korában éltek a Kárpát-medencében. A szkíták leghíresebb sírlelete az az aranyszarvas, amelyet Tápiószentmártonban találtak. Szintén jelentős régészeti lelet a Zöldhalompusztán feltárt fejedelmi sír is.

Szkíták a Kárpát-medencében

A szkíták sztyeppei népek voltak eredetileg, ez azért fontos, mert jelenlétük a Kárpát-medencében azt igazolja, hogy már a népvándorlás korában is e terület része volt a sztyeppei kultúrkörnek. 

Szkíták a Kárpát-medencében

„Emlékezzünk régiekről, Szkítiából jöttekről”

A középkorban a magyarok a szkítákat is elődeiknek tartották. Csáti Demeter 1526-ban „Ének Pannónia megvételéről” című költeményében ezt a hagyományt erősítette meg.

Emlékezzünk régiekről, Még Szkítiából kijöttekről, Magyaroknak eleikről, És azoknak vitézségekről. Szkítiából kiindulának, Hogy ez földre kijövének, Istentől is kísérettetének, Erdélységben letelepedének. Az egyek kezettek jelesb vala, Kinek neve Árpád vala, Mindeniknél gazdagabb vala, Azért köztek főkapitány vala. 

Félelmetes, erős lovas nép volt a szkíta

A szkíták iráni eredetű lovas-nomád nép voltak, akik a Kárpát-medencében a Kr. e. 6. században jelentek meg és a Kr. e. 4. századig a Kárpát-medence a szkíta nagyfejedelemség része volt.

Szkíta aranyszarvas (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)

 Kiemelkedőnek számítottak harcosaik az íjászatban. Temetkezési helyeik a kurgánok voltak. A szkíták félelmetes, erős lovas népek voltak, már a történetírás atyja, Hérodotosz is írt róluk.

Hérodotosz a szkítákról

„A szkíták keményen bírtak minden fáradalmat, testileg is nagyok, a harcban pedig vitézek voltak. Semmijük sem lehetett a világon, amit ne tettek volna kockára, ha sérelem esett rajtuk. A világon egyetlen nemzet sem merte a lábát tenni az ő földjükre. A szittya kemény volt a harcban és gyors a lovakon, a fején sisakot hordott, az íjjal nyíllal különbül bánt, mint a világ összes nemzetei közül akármelyik.”

A szkíták önmagukat a szarvas népének nevezték. Kiemelkedőek voltak az állattartásban, különösen a lovakkal való bánásmódban. Ők találták fel az oldalpálcás vas zablát, a bőr nyerget, a bőrszíjból készített kengyelt, a díszes lószerszámot és az összetett íjat. Ahogy azt Szabó Gábor régész kiemelte, a szkíták szerepelnek a Bibliában, Jeremiás könyvében is: 

Jeremiás próféta könyvében (I. 14-15) a szkítákat az éjszaka népeinek nevezik, akiknek „lovai gyorsabbak a sasoknál”.

Ezek a szkíták persze még nem a Kárpát-medencében élő szkíták, de birodalmuk az úgynevezett Kárpát-medencétől a Belső-Ázsiai térségig húzódó sztyeppei folyosóig terjedt.

Ovidius a szkíták között. Eugene Delacroix festménye (Forrás: Wikimedia Commons)

A magyarok a középkoriak hite szerint a szkítáktól származtak

Anonymus krónikájában így kötötte össze a szkítákat, hunokat és a magyarokat: szerinte Szkítia királyának egyik leszármazottjai Attila hun király, és tőle erednek a magyarok.

Ami a legfontosabb: az a harcos hagyomány, amely erős, íjazó-nyilazó harcedzett férfiakat jelent és jellemző a kalandozás korabeli magyarokra is, a szkíta hagyományvilágból ered.

Ezért is kiemelkedő a szarvaskultusz, ami összeköthető a magyar csodaszarvas mondával. Ezért is számít különösen fontosnak a világhírű tápiószentmártoni aranyszarvas lelet.

Fémdetektorokkal a szkíták nyomában

Amikor a szkíták a Kárpát-medencébe érkeztek, akkor terjedt el a vas használata is e területen. A vas forradalmasította a fegyverek hatékonyságát. Mindez összekapcsolódik a hátaslovak használatával, a biztos lovaglótudással és hatékony fegyverkezeléssel. 

2011-ben szenzációs felfedezés történt; Szabó Gábor régész és csapata egy fémkereső-műszeres kutatás során egy kora vaskori erődített településen, Dédestapolcsány-Verebce-bércen korai szkíta típusú bronz nyílhegyek százaira bukkant. 

A Kr. e. 7. században egy erődített település ostromának bizonyítékai maradtak így fenn. Találtak olyan tömegsírokat is, amelyekben az ott nyugvók traumás sérüléseket szenvedtek, amelyek jól látszanak a csontvázaikon. Mindez pedig erőszakos, csata közben bekövetkezett halálra utal.

Szkíta harcosok rekonstrukciója (Forrás: Wikimedia Commons)

Szabó Gábor feleleveníti a szkíta hagyományokat: rekonstruálják a szkíta íjakat és nyilaikat, továbbá a Zengő Nyíl Egyesülettel karöltve olyan bemutatót tartanak, ahol ismét szkíta fegyvereket használnak.

A tápiószentmártoni leletre 1923-ban bukkantak rá az úgynevezett Attila-dombon. „1928-ban a Mezőkereszteshez tartozó Zöldhalompusztán került elő az a sírlelet, amely egy aranyszarvast, egy oroszlánfigurákkal díszített aranyláncot, 136 félgömb alakú pitykét és aranycsüngőt tartalmazott. A tárgyak sírhalmokból kerültek elő, hamvakkal együtt.” – írta a múlt-kor.

A szkíta hagyomány több szempontból is kiemelkedő jelentőségű a magyar őstörténet vizsgálatánál: nemcsak a csodaszarvas motívum, hanem a sztyeppei harcmodor ismerete miatt is, amelynek a szkíták a nagymestereinek számítottak.

A szkíták jelentősége:

1. elterjesztették a vashasználatot,

2. az íjazó-nyilazó technikát fejlesztették,

3. megteremtették az összeköttetést a sztyeppei lovasnépek és a magyarok kultúrája között.