Kezd eljutni abba a stádiumba az ellenzéki akciózgatás, hogy meg kell fontolni, nem emeli-e meg a rangját, ha kommentárra érdemesítjük. A mind jelentéktelenebbé váló szabadcsapatokról ugyanis szomorú látleletet vehetett az, aki odaszagolt az Erzsébet-hídnál tartott demonstrációhoz, amelyen minden eddiginél kevesebben ácsorogtak, hogy meghallgathassák a politikusokat és állítólagos civil felszólalókat.
Ki-ki elelmélkedhetett azon, ehhez a minitüntihez képest vajon nem gigantikus tömegrendezvények voltak-e pár évvel ezelőtt még az úgynevezett Milla-tüntetések vagy más militáns összeröffenések? Még akkor is, ha azok sem mozgattak meg oly sok ezernyi embert, mint amennyit a balos sajtó nagy lelkesedésében belelátott.
Pedig akkor még nem borult egymás nyakába az egész ellenzéki paletta a Jobbiktól a DK-ig, MSZP-ig, Párbeszédig, LMP-ig és a többi pici pártig egy ilyen sorsfordítónak szánt eseményre. Ha azt írjuk, hogy ezerötszáz-kétezren ténferegtek az Erzsébet híd pesti lábánál, nagyon nagylelkűek vagyunk az ellenzéki összefogók irányában.
Egy szó mint száz: kolosszális ötlet ez az egyesített összellenzéki összefogás, most már csak a tömegek, tehát a potenciális választók hiányoznak hozzá. Holott ez a kellék a parlamentáris demokráciában elengedhetetlen, már amennyiben valamely politikai alakulat meg akarja szerezni a győzelmet és a kormányzati hatalmat.
A helyszínen járva tapasztaltuk, hogy azok a vállalkozó szellemű proteszt-emberek, akik dacolva a nem túl kedvező előjelekkel, kivonultak a tiltakozó gyűlésre, csalódottan egyik unalomból a másikba estek.
Még a szemmagasságban nemigen látható, inkább csak a kivetítőn nyomonkövethető szónokok nem túl markáns retorikai produkcióira sem bírtak figyelni. Nem volt világos továbbá, miért kellett cirka húsz előadót felvonultatniuk, amikor ha van valakinek egy cseppnyi józan esze, ilyen közönségfárasztó botorságra nem vetemedik.
A temérdek felszólalóval csak még jobban összezavarták a hallgatóságot. Igaz, amíg a publikum apatikusan szemlélte a szónokok színvonaltalan színpadi erőlködését, még a kabinet öncélú szidalmazásában is reménytelenül fantáziátlan verbális vergődését, egyes politikusok egész jókedvűek voltak az egyértelmű pofára eséstől.