A radikális iszlám terjeszkedésének leglátványosabb jeleit Nyugat-Európában látjuk. Az elmúlt évtizedek során betelepültek és a 2015 óta újonnan érkezett tömegek alapjaiban rajzolták újra az Európáról alkotott képünket.
A nagyvárosok no-go zónái, az iszlám vallási, oktatási intézmények folyamatosan növekvő száma, a muszlim vallási előírások szerinti éttermek, élelmiszerboltok terjedése, a muszlim életforma látványos jelei – hidzsáb, burka, férfiviseletek – a zsidó–keresztény jelképek önkéntes felszámolása mind-mind ennek a folyamatnak a jelei. Jelenleg ez a tendencia megállíthatatlannak tűnik Európa nyugati felében.
Az iszlám ideológia megkezdte a beépülést a nyugat-európai politikai – döntően baloldali – pártokba, már polgármestereket, egyes országokban kormánytagokat, sőt uniós képviselőket is delegálnak.
Természetesen engedjük meg hogy nem mindegyikük a radikális iszlám híve, csupán a szekularizált európai keretek közt tekint saját vallására. De ezek az emberek is előbb-utóbb az iszlám radikalizmus céltábláivá válnak. Ahogy a Közel-Keleten is a mérsékelt világi iszlám képviselői is folyamatos támadások célpontjai. Mert a radikális iszlám a véres terrortámadások mellett a csendes, szisztematikus terjeszkedést is legalább ilyen hatékony fegyverként kezeli a hitehagyott, értékválságba sodródott Európában.
Sajnos a radikális iszlám terjedésének van egy másik iránya is, ami eddig kevesebb figyelmet kapott. Azonban ennek közelsége, társadalmi, történelmi beágyazottsága sokkal mélyebb, ezért aztán a veszélye is fokozott. Ez pedig a Nyugat-Balkán problematikája. Az 1990-es években az unió átaludta Jugoszlávia felbomlását.
A Varsói Szerződés szétesése, a vasfüggöny lebontása, a Szovjetunió részekre hullása után a Nyugat joggal érezhette, hogy a térség egy lövés nélkül az ölébe hullt. Mi pedig azt gondoltuk, hogy az addig megosztott Európába való visszatérésünkkel helyrebillen a világ rendje.
Ebbe az idilli képbe zavartak be a Jugoszlávia fokozatos szétesését követő háborús konfliktusok. Horvátország, Szlovénia függetlenségének kikiáltása után a további folyamat alakulásába az unió alig akart vagy mert beleszólni. Átengedte a piszkos munka elvégzését az Egyesült Államoknak. Így született meg Bosznia-Hercegovina, (Észak-) Macedónia, Montenegró és végül Koszovó. Mindez – az orosz befolyást gyengítendő – Szerbia rovására.