Igaz, a testület jó része valószínűleg még soha sem kényszerült arra, hogy vérre menő üzleti tárgyaláson védje meg saját érdekeit. Ezért inkább a nép és az ország jólétét zászlajukra tűzve először megszavazták azt, hogy az eddigi szokásrenddel szemben ne csak a kormány terjeszthessen elő törvényjavaslatokat, hanem önálló képviselői indítványokra is szánjon időt a parlament. Ehhez kellett a házelnök, John Bercow aktív közreműködése, amiért sokan elfogultsággal vádolják a szokásjog szerint a pártpolitikán felül álló tisztviselőt.
Ezt követően már könnyen vitára bocsáthatták és el is fogadták azt az indítványt, amely törvényben írja elő a miniszterelnöknek, hogy megállapodás hiányában újabb haladékot kérjen az EU-tól. És ezzel – ahogy maga Boris Johnson is fogalmazott – a brit oldal kezéből kivették az utolsó adu ászt is, még akkor is, ha az csak a blöff szintjén létezett.
Adva van tehát egy parlament, amely sem az elé terjesztett kilépési megállapodást nem fogadja el, sem azt, hogy akkor megállapodás nélkül lépjen ki az ország az unióból. A patthelyzetet egy új választás talán feloldhatná, de a parlament ezt az opciót is elutasította, egymás után kétszer is. Miniszterelnök legyen a talpán, aki egy ilyen testülettel együtt tud működni!
Mindennek fényében a parlament feloszlatása bár de jure törvénytelennek találtatott, talán mégsem tűnik annyira antidemokratikusnak. És van még egy tényező: az, amiért sem a Munkáspárt, sem az egyre erősödő, az EU-választáson a Brexit Párt után a második helyet megszerző Liberális Demokraták nem akarnak most előrehozott választást.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!