Kormányváltások választások nélkül

A patthelyzetet egy új választás talán feloldhatná, de a parlament ezt az opciót is elutasította, egymás után kétszer is. Miniszterelnök legyen a talpán, aki egy ilyen testülettel együtt tud működni!

London, 2019. július 23. Boris Johnson, a kormányzó brit Konzervatív Párt újonnan megválasztott vezetõje és miniszterelnöke beszél a voksolás eredményhirdetése után a párt londoni rendezvényén 2019. július 23-án. MTI/EPA/Neil Hall Fotó: Neil Hall Forrás: MTI/EPA/Neil Hall

Boris Johnson brit miniszterelnök ellenfelei a parlamenti demokrácia győzelmeként ünneplik az Egyesült Királyság legfelsőbb bíróságának döntését, miszerint törvénytelen volt a londoni parlament október közepéig tartó ideiglenes feloszlatása.

A törvényességi óvást benyújtók azzal érveltek, hogy a lépés célja nem volt más, mint a parlament kizárása a brexitvégjátékból. Amiben valószínűleg igazuk is volt, és a bíróság határozata ennek alapján aligha lehetett volna más. De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a kormányfő immár visszafordított döntése nem előzmények nélkül való volt. A jelenlegi parlament ugyanis az elmúlt két évben mindent megtett azért, hogy brexitügyben ne legyen előrelépés.

Jól emlékszünk, hogy ez a képviselő-testület háromszor utasította el Theresa May hosszú hónapok alatt kialkudott megállapodástervezetét, aminek következtében az unióból való kilépés márciusi határidejét október 31-re kellett módosítani.

May lemondását követően Johnson azzal vette át a kormányfői szerepet, hogy új megállapodást kíván kialkudni Brüsszellel, de akár van elfogadott megállapodás, akár nincs, az ország október 31-én így is, úgy is kilép az EU-ból. Az új miniszterelnök nyilvánvalóan nem akarta újabb halasztással kezdeni kormányfői munkáját, hiszen ez csak tovább fokozta volna a brexittámogatók egyre erősödő szkepticizmusát. De nem biztos, hogy ez valóban bölcs döntés volt.

Egyrészt nagyon rövid időt adott magának a megállapodás újratárgyalására, másrészt kizárta annak lehetőségét, hogy Jean-Claude Juncker helyett az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottsággal üljön tárgyalóasztalhoz, mivel ez a testület épp a határidő másnapján lép hivatalba.

Ahogy a V4-ek is változást várnak az új bizottság attitűdjében, Johnson is érvelhetett volna azzal, hogy az új légkörben lesz esélye jobb feltételeket kialkudni. Ehelyett azt kellett elhitetnie a képviselőkkel, hogy neki alig több mint két hónap alatt sikerülni fog az, amit elődje két éven át nem tudott tető alá hozni.

Ezért egyre inkább az lett a parlament benyomása, hogy a kormányfő – a konzervatív párt legeuroszkeptikusabb szárnyának irányvonalát követve – a megállapodás nélküli kilépésre játszik. Ha ugyanis London október 31-ig nem kér újabb halasztást, a dolgok jelen állása szerint automatikusan megszűnik a szigetország EU-tagsága. Az, hogy ez pusztán tárgyalástechnikai manőver, vagyis egyszerűen blöff, amellyel azonban ki lehetne kényszeríteni valami engedményt a rendezetlen brexittől éppúgy ódzkodó uniótól, láthatóan fel sem merült a képviselőkben.

Igaz, a testület jó része valószínűleg még soha sem kényszerült arra, hogy vérre menő üzleti tárgyaláson védje meg saját érdekeit. Ezért inkább a nép és az ország jólétét zászlajukra tűzve először megszavazták azt, hogy az eddigi szokásrenddel szemben ne csak a kormány terjeszthessen elő törvényjavaslatokat, hanem önálló képviselői indítványokra is szánjon időt a parlament. Ehhez kellett a házelnök, John Bercow aktív közreműködése, amiért sokan elfogultsággal vádolják a szokásjog szerint a pártpolitikán felül álló tisztviselőt.

Ezt követően már könnyen vitára bocsáthatták és el is fogadták azt az indítványt, amely törvényben írja elő a miniszterelnöknek, hogy megállapodás hiányában újabb haladékot kérjen az EU-tól. És ezzel – ahogy maga Boris Johnson is fogalmazott – a brit oldal kezéből kivették az utolsó adu ászt is, még akkor is, ha az csak a blöff szintjén létezett.

Adva van tehát egy parlament, amely sem az elé terjesztett kilépési megállapodást nem fogadja el, sem azt, hogy akkor megállapodás nélkül lépjen ki az ország az unióból. A patthelyzetet egy új választás talán feloldhatná, de a parlament ezt az opciót is elutasította, egymás után kétszer is. Miniszterelnök legyen a talpán, aki egy ilyen testülettel együtt tud működni!

Mindennek fényében a parlament feloszlatása bár de jure törvénytelennek találtatott, talán mégsem tűnik annyira antidemokratikusnak. És van még egy tényező: az, amiért sem a Munkáspárt, sem az egyre erősödő, az EU-választáson a Brexit Párt után a második helyet megszerző Liberális Demokraták nem akarnak most előrehozott választást.

Az EU-ból való kilépés körüli egyre élesebb vitával átitatott légkörben ugyanis a választást nagymértékben befolyásolná a szavazók brexithez való hozzáállása. És bár a népszavazást alig néhány százalékponttal nyerték meg a kilépéspártiak, a választókörzetek kétharmadában ők voltak többségben.

A parlamenti választások pedig kizárólag a választókörzetekben, méghozzá a győztes mindent visz szabálya szerint dőlnek el, és a nyíltan az uniós tagság fenntartása mellett kardoskodó Liberális Demokraták, valamint az újabb népszavazást szorgalmazó Munkáspárt képviselői nyilvánvaló hendikeppel indulnának.

Ha viszont sikerülne egy Johnson-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt elfogadtatni, akkor az újabb választás kiírása előtt a jelenlegi parlamenti pártoknak két hetük lenne arra, hogy megpróbáljanak többséggel rendelkező koalíciót alkotni. Ha ez sikerül, az új koalíció miniszterelnök-jelöltje alakíthatna kormányt.

Mivel a konzervatívoknak már az ír DUP támogatásával sincs többségük, és 21 tory képviselőt épp most zártak ki a frakcióból, ez egyáltalán nem lehetetlen. Így Olaszország és Ausztria után az Egyesült Királyságban is választások nélkül vehetné át a hatalmat az ellenzék, és tovább halogathatná a többség által megszavazott brexitet.

Mindezt a parlamenti demokrácia jegyében.

A szerző újságíró, London