Kiszivárogtatás és álhírhadviselés

Lassan a politikai döntéshozóknak is kezdenie kell valamit azzal, hogy átalakulóban van a média, és az emberek legkedveltebb tájékozódási fórumai közé egyre jobban beférkőzik a manipuláció.

Lassan a politikai döntéshozóknak is kezdenie kell valamit azzal a helyzettel, hogy átalakulóban van a médiatér az országban, és az emberek legkedveltebb tájékozódási fórumai közé egyre jobban beférkőzik a manipuláció. Ennek számos formája dívik, főként az ellenzéki oldalon, a tények tudatos elferdítésétől kezdve a hamis kiszivárogtatáson át az álhírterjesztésig és a rágalmazásig. Ezekkel az eszközökkel lassan nemcsak a befogadók politikai nézeteit lehet befolyásolni, hanem az általános közhangulatot is, amely valóságos információs hadviseléshez vezet a hatalom megtartása vagy megszerzése érdekében.

A szakértők egyöntetű véleménye szerint ráadásul a fake news (álhír) terjesztése ma már a hibrid hadviselés része is lett, ebben idegen titkosszolgálatok is érdekeltek, mivel a fiataloknak szánt internetes média egy része külföldi támogatású. Barabás T. János, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője szerint joggal feltételezhető, hogy a külföldi bloggerek, influenszerek, trollok, de maguk a híranyagírók is keleti és nyugati titkosszolgálatokhoz, érdekcsoportokhoz kötődnek. A helyzetet súlyosbítja, hogy a világhálón akár kis, nem állami csoportosulások is híralakítók tudnak lenni, így egyre kiszámíthatatlanabb ez a terület. Nehéz megakadályozni a befolyásolás ilyen formáit azért is, mert valamilyen érthetetlen oknál fogva az internetezők nagy része azt is elolvassa és terjeszti, amiről sejti, hogy csupán fake news. A tájékozódást bonyolítja, hogy az álhírgyártók természetesen mindig mást vádolnak meg álhírgyártással, sokszor még egymást is, hogy senki ne lásson tisztán a nagy információforgatagban. Ha pedig feljelentést tesznek ellenük, a vélemény és a szólás szabadságára hivatkozva meg is úszhatják, hiszen nem egyszerű a szabályzása annak, ki mit és hogyan oszt meg a közösségi portálokon, a közlő valódi személye pedig sokszor nem fellelhető.

Nem kell túl messzire mennünk, hogy példákat keressünk ezekre a manipulációkra, itt van mindjárt a kultúra szabadságáért meghirdetett tüntetés. Az emberek többsége nyilván nem érti, mi van a háttérben, de olyan ismerős arcokat látott a képernyőn a kormány ellen felszólalni, akikkel már találkozott a színházban, a moziban vagy a televízió képernyőjén. A többségük tiszteli és szereti ezeket az embereket, vagyis hitelesnek tartja őket, bármit is ad a szájukba egy tudatosan vagy kapkodásból félreértelmezett törvény. A kulturális törvény módosításáról szóló kiszivárogtatás alapján például elterjesztették, hogy meg fogják szüntetni a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA), és hogy a kormány megvétózhatja majd a színigazgatók kinevezését. Egy gondosan megszervezett csapat pedig dolgozni kezdett. Kitaláltak egy frappáns jelszót (A kultúra nemzeti alap), a hétköznapi hősök pedig azonnal ezzel egészítették ki a közösségi profiljukat. Elindult a kommentáradat is annak rendje és módja szerint, amely az egész magyar kultúra beszántásával vádolta meg a kormányt. „Spontán” tüntetés is szerveződött a Madách térre, ahol gyalázkodó felszólalások hangzottak el a színházi világ ismert személyiségeinek a szájából.

A legnagyobb probléma talán nem is ezzel volt. Inkább azzal, hogy egyszer csak ott termett a színpadon Karácsony Gergely, aki a papírjaiból puskázva makogni kezdett arról, hogy mindenkit meg fog védeni a galád Orbán-rezsimtől. A hétköznapi hősök közé megint befurakodott a politika, akár szerették volna, akár nem, bár a balliberális értelmiségieknek nyilván nem volt kifogásuk ez ellen. Az is könnyen lehet, hogy Kálmán Olga tanácsadó javaslatára maga a főváros finanszírozta a szervezést, a hangosítást és a színpadot. Még mielőtt bárki is megkövezne, le kell szögeznem, azzal nincs semmi baj, ha a civilek kiállnak a jogaikért az utcán, legyenek akár színházigazgatók vagy pékinasok. A baj azzal van, hogy később kiderült, a végleges törvénymódosító javaslatban szó sincs az NKA megszüntetéséről és a színigazgatók vegzálásáról, egyszerűen csak azt rögzítették: ha pénzt kap egy intézmény, annak elköltése a fenntartó számára legyen jobban átlátható. Azt persze nem tudni, hogy a kritizált passzusokat utólag vették-e ki a törvényjavaslatból, a bizottsági munka után, mert sok volt az ellenző, és megtudták, hogy tiltakozás várható, vagy eleve más került volna a parlament elé, mint a kiszivárogtatott munkapéldány. Most viszont az ellenzék számára már ez is jól kommunikálható, el is indult a sok komment arról, hogy meghátrált a kormány, mert gyáva, és fél az „emberek haragjától”.

A félkész törvénymódosító javaslatok idő előtti kiszivárogtatása és ennek politikai felhasználása nem példa nélküli az elmúlt években. Ennek egy sokkal durvább változata jelent meg a túlóratörvény módosítása kapcsán. A jelszó akkor a „rabszolgatörvény” volt, és később az egész országot mozgósítani akarták az utcai tüntetésekre. A fake news gyár akkoriban is beindult, azt hazudva az embereknek, hogy modern kori rabszolgaként agyon fogják dolgoztatni őket a szakszervezetek beleszólása nélkül.

Az internetes hadviselés gyakorlati szempontból enyhébb, de jogilag és erkölcsileg durvább formája a konkrétan uszításra, lázításra szakosodott oldalak, blogok megjelenése. Az idei önkormányzati kampányban például erre hozták létre az EzaLényeg.hu oldalt, ahol nap mint nap valótlanságokkal támadták Tarlós Istvánt és minden fontosabb kormánypárti jelöltet. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég kénytelen is volt feljelentést tenni a Legfőbb Ügyészségen és a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, mert különböző álhírgyárak a nyugdíjak csökkentéséről és megszüntetéséről kezdtek hazudozni, majd mindezt valótlanul különböző kormánytagok szájába is adták.

Ma már sajnos nyugati mintára megjelentek a legetikátlanabb módszerek is, drónokkal, rejtett kamerákkal készítenek felvételeket közszereplőkről, hogy megzsarolják őket az információk nyilvánosságra hozatalával a nehezen felkutatható hátterű blogokon.

Nem véletlen, hogy ádáz küzdelem folyik azért, hogy kié legyen az internetes médiatér. Az ellenzék mindent megtesz azért, hogy ezt uralja, a fővárosi kassza megszerzésével pedig meg is lesz a lehetősége erre, miközben máris átalakította az ingyenesen házhoz juttatott helyi nyomtatott sajtót. A szóban forgó Pesti Hírlap első száma ugyan politikai vegyes felvágottra hasonlít, ám ne legyenek komolyabb kétségeink afelől, hogy a kiadvány hamarosan propaganda-üzemmódra kapcsol, különben nem lett volna értelme felmondani a Lokál terjesztését. Mert pénzt már egyre kevesebben adnak újságokért, miközben az internetről szinte minden hír letölthető. Ami ingyen jön, azt viszont sokan átfutják, elolvassák. A Mérték Média Műhely elemzései szerint a médiaelérésekért folytatott háborúban már tavaly a balliberális oldal nyerte meg a csatákat, de idén ­egyértelműen nőtt a túlsúly a javukra. Az elmúlt tíz évben kimutatható, hogy a magyar médiafogyasztók főleg idősebb, vidéki része a tévéből tájékozódik, és inkább kormánypárti. A ­fővárosiak és fiatalok nagy része viszont az internetet bújja, és többnyire ellenzéki. Ha azonban jobban megvizsgáljuk az adatokat, kiderül, hogy a fia­talok több mint negyven százaléka politikailag passzív, azaz nincs pártja. Tehát hosszú távon az a politikai csoport fog felülkerekedni, amely meg tudja szólítani az inaktív ifjakat. Aggasztó azonban, hogy az információs manipuláció éppen ezt a csoportot célozhatja meg leginkább.

Ezért is óriási felelősség valahogy elérni, hogy a jövő szavazói ne legyenek dróton rángatható fake news rajongók.