Nagy-Britannia egén bizonyos értelemben oszladoznak a felhők. Eső a hagyomány szerves részeként ettől még lesz elég, de rendezettebbnek tűnnek a dolgok. Talán még az én fejemben is, holott azok halmazában vagyok részecske, akikben jelentős zűrzavar támadt a brexit tekintetében. Kár, hogy nincs már Monty Python, akkor biztosan jobban megérteném. Persze az is valami, hogy legalább bevallom a bensőmben dúló káoszt, és mentségeket is csak módjával keresgélek. Olyanokat például, hogy nem vagyok brit, pláne nem brit konzervatív, sem walesi bányász, nem élek ott, nem anyanyelvem az angol, a történelem nem épült be a tudatomba és az alá, és egyáltalán, hogyan jövök én ahhoz, hogy így vagy úgy ítélkezzek más népek többségi akarata felett. Az meg jelen esetben kevésnek tűnik, hogy nagyon bírom Doc Martint és Barnaby felügyelőt.
A demokraták nem békegalambok
Kamala Harris külpolitikája folytatná a bideni keményvonalas, beavatkozós irányvonalat.