Osztrák néppárti–zöld kényszerházasság

Hosszas koalíciós egyeztetéseket követően, január 7-én hivatalba lépett az új osztrák kormány. A konzervatív Osztrák Néppárt és a Zöldek koalíciója mindenképp különös házasságnak mondható.

Kívánságlistát küldött Von der Leyennek az osztrák kancellár Fotó: Leonhard Foeger Forrás: Reuters

Hosszas koalíciós egyeztetéseket követően, január 7-én hivatalba lépett az új osztrák kormány. A konzervatív Osztrák Néppárt és a Zöldek koalíciója mindenképp különös házasságnak mondható.

Ez a párosítás nagyon is megfelel azoknak a mainstream nyugati elvárásoknak, amelyeket a választásokat követően szinte azonnal megfogalmazott a német sajtó. A német lapokban már akkor a történelmi jelentőségűnek beállított konzervatív–zöld együttműködés szükségességéről jelentek meg cikkek, amikor nem is lehetett tudni, hogy a választásokon éppen győzelmet arató Sebastian Kurz kivel is kíván együttműködni.

A nyugati várakozás, sőt elvárás teljesen érthető: szeretnék végre látni, mennyire működőképes egy jobboldali és egy zölderő kormányzati együttműködése. Ez a tét nélküli tapasztalatszerzés Németországnak különösen fontos, hiszen a belpolitikai átrendeződés jelenleg ott tart, hogy már ott is a Zöldek tűnnek a legvalószínűbb koalí­ciós partnernek a jobbközép erők számára.

A nyelvi és kulturális hasonlóságok miatt a német politika szempontjából pedig igazán jól jön az osztrák néppárti–zöld koalíció. Könnyű lesz levonni a tapasztalatokat és megvizsgálni, hogy működhet-e egy ilyen tandem. Ne feledjük, jövőre Németországban is választások lesznek, a német politika pedig rendkívül kényesen kerüli a kiszámíthatatlanságot és a járatlan utakat.

Kurz – részben talán engedve az elvárásoknak – úgy döntött, itt a megfelelő idő és ő a megfelelő személy arra, hogy egyensúlyt teremtsen az európai politikai erőben: vagyis benne és kormányában egyesüljön az európai politika két nagy, egyébként egymással is versengő témája: a migráció és a klímavédelem.

A két téma közötti ellentmondás természetesen csupán látszólagos, illetve az ellentéteket igazán az európai parlamenti választás kampánya élezte ki, amely során úgy tűnt, két egymással versengő, ellentétes narratíva küzd az elkövetkező évek európai politikájának uralásáért. Az ellentmondás azért csak látszólagos, mert valójában két különböző, mégis reális európai kihívásról van szó.

Az egyiket – a migrációt – nevezhetjük a tegnap kihívásának. Ugyanis erre már régen megoldást kellett volna találni az illegális és irreguláris migráció megállításával, illetve a kötelező befogadás, betelepítés és kvóták teljesen felesleges erőltetésének felhagyásával.

A másikat – a klímaváltozás elleni küzdelmet – pedig nevezhetjük a ma kihívásának, amire az európai politikának észszerű és működőképes válaszokat kellene találni. A jelenben, nem pedig elodázva a problémát, az ugyanis politikai kommunikációs eszközzé teheti ezt a sok esetben valós vízióval nem bíró zöld- és baloldali pártok kezében.

Kurz tehát nekivágott az eddig járatlan útnak. Ennek jegyé­ben született meg második kormányának programja, amelyben alapvetően a választási eredmények arányaiban jelennek meg a részt vevő pártok elképzelései.

A program hat nagy témát ölel fel, s a szövege is szintetizálni akarja az Európában versengő szellemi irányzatokat. Ez leginkább az integrációról szóló részben érzékelhető. Itt ugyanis a dokumentum leszögezi: Ausztria egy világra nyitott keresztény jegyeket viselő ország, gazdag kulturális és vallási hagyományokkal, amelyekre a humanizmus és a felvilágosodás is hatással volt. Majd néhány sorral lentebb ugyanolyan erővel már azt hangsúlyozza, hogy az ország liberális alapokon álló államberendezkedését minden kihívással szemben meg kell védeni.

Az új osztrák kormány határozott nemzetközi fellépést sürget az üldözött vallási kisebbségek és kifejezetten az üldözött keresztények érdekében. Emellett sürgetik a gender trójai falovaként ismertté vált isztambuli egyezmény végrehajtását is.

A már említett migrációs szempontok között már-már keményvonalas megfogalmazásokkal igen határozott és előremutató integrációs elvárásokat és kötelezettségeket fogalmaz meg a más országokból származókkal szemben, szigorú kiutasítási politikával, komoly hangsúlyt helyezve a külső határok biztosítására. Ugyanez az eltökéltség jelenik meg a zöldpolitika terén: a kormányprogram deklarálja, hogy Ausztria már 2040-re klímasemleges lesz, s a villamosenergia-felhasználás már 2030-tól kizárólag megújuló energiaforrásokból történhet.

Összességében tehát egy olyan dokumentumra törekedtek, amelyben a jelenlegi nagy európai trendek megosztottságában is mindenki találhat számára szimpatikus és ideológiailag közelálló elemet, s ennek köszönhetően az új osztrák kormánnyal azonosulni tud. Ez kettősség ugyanakkor magyar és V4-szempontból egy lehetőség is. S ezt hangsúlyozta Orbán Viktor is a csütörtöki V4–Ausztria találkozón.

A magyar miniszterelnök és a többi visegrádi vezető is arra helyezte a hangsúlyt, ami összeköt, s nem arra, ami elválaszt. Így a migráció­val kapcsolatos azonos gondolkodási irányokat, az EU-bővítést és a beruházási kérdéseket hangsúlyozták, nem bonyolódva vitába az osztrák kancellár atomenergia-ellenes kijelentései miatt.

Ha a nagy képet nézzük, az önmagában üzenet, hogy az éppen csak újra pozícióba került Kurz egyik legelső nemzetközi találkozóját a V4-ekkel tartotta.

Visszatérve a kormányprogramra: azt, hogy a Kurz által választott út egy jó és más országok által követett irány lesz-e, vagy a program a gyakorlatban sem hideg, sem hév lesz, s ennek köszönhetően az egész próbálkozás könnyűnek találtatik – azt gondolom –, 2020 végére már látható lesz.

Amit már most láthatunk, az az, hogy a megállapodás rövid távú hatásaiból egyelőre mindkét résztvevő profitálni tudott: Kurz személyes népszerűsége a botrányok után újra a régi, a Zöldek támogatottsága pedig a felmérések szerint a negyedik helyről a másodikra ugrott.

A szerző vezető elemző, Alapjogokért Központ