A jelenlegi Európa egy olyan ideológia áldozata, amely kihirdette: a bevándorlás elkerülhetetlen, de jótékony dolog. Az ideológia dogmatikus mivoltát jól tükrözi a „bevándorlás” kifejezés, amely arra a tételre épül, hogy a vándorlás szabad emberi jog, és azt az európai népeknek tiszteletben kell tartaniuk. Nincs más választásuk, mint lelkesen üdvözölni az összes bevándorlót, aki letelepedni óhajt őseik földjén, főként az Afrikából és Közel-Keletről érkezőket.
A bevándorlás fanatikus támogatóinak az a szándékuk, hogy a szabad bevándorlást új emberi jogként ismertessék el. Ez volt az emberi jogok világi vallássá alakításának fő szempontja. A világi vallás kifejezés a híres szociológustól, Raymond Arontól származik.
Ő ezzel jellemezte a kommunista ideológia vallásos dimenzióját, amely a láthatáron felderengő földi paradicsomot ígérte az emberiségnek. A XX. század utolsó évtizedeiben, a Szovjetunió összeomlása után aztán az emberi jogok átvették a kommunizmustól az egyetemes emberi megváltás projektjét, vagyis Isten földi királyságának ígéretét.
Az emberiség vallásának új megtestesülése, az emberi jogok vallása váltotta fel a kommunizmus utópiáját, folytatva annak szerepét, miszerint a jó uralmát kívánja megalapozni. Átvette a stafétát a kommunizmus vallásától, azzal a különbséggel, hogy az abszolút jó ígéretének megvalósításához már nem követelte a magántulajdon elkobzását. Helyette viszont kikényszeríti az emberek közötti különbségek tagadását, hogy világra segítsen egy új, kizárólag az egyének jogaira épülő kozmopolita világot. Az emberi jogok vallásával a diszkrimináció elleni küzdelem váltja fel az osztályharcot, de ugyanannak a célnak a szolgálatában: az emberiség felszabadítását ígéri egy új típusú egyenlőség létrehozásával.
A fényes jövőnek ugyanarról az ígéretéről van szó, amely minden totalitarizmust inspirált. Az emberi jogok vallása egy elvadult nemzetellenes ideológia, amely gyökeresen átformálta a demokrácia tartalmát. Mai formájában, amelyet Nyugat-Európa országaiban az egyetlen érvényes változatnak tekintenek, a demokrácia az egyetemesség kultuszát, a mások iránti megszállott nyitottságot jelenti.