A gyurcsányizmus hordalékai

Csoda-e, hogy a Gyurcsány ambícióinak becsicskult ellenzék tízéves szellemi teljesítménye annyi, hogy O1G?

Budapest, 2018. december 12. Ellenzéki képviselõk az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. december 12-én. MTI/Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán

Ránk borította a bilit az úgynevezett HírKlikk nevű online portál. Ez egy szélsőbaloldali-vadliberális korlátolt felelősségű társaság, és számos más, hozzá hasonló online laphoz hasonlóan, célja a baloldali ellenzék mielőbbi célba juttatása. Látszik is, hogy bármilyen áron. Virtigli ellenzéki propagandagyárra bukkan az ember, ha rájuk klikkel: hírek ugyan nincsenek, cserébe viszont az összes kitett anyaguk a kormányt pocskondiázza, mértékre és mércére való tekintet nélkül.

Bánó András, fekete öves balliberális újságíró nehezményezi, hogy „nem objektíven tájékoztatjuk nemzeti elkötelezettségű olvasóinkat”, ami neki nem tetszik és benne indulatokat szült. Sajnos nem árulja el, hogy egy véleménycikkel vitatkozik, ami a véleményrovatban jelent meg, és ez azért is némileg furcsa, mert Bánó lapja éppen ilyenekkel van tele. De a lényeg nem is ez, hanem Bánó erősen szelektív kritikai érzéke és politikai vaksága.

Mert, akárhogy is nézzük, mégiscsak provokáció, hogy az a Bánó, aki ki se tette a lábát soha az MSZP csúcskategóriás rezervátumaiból, a Blikkből, a Nap-keltéből és az ATV-ből, most bértollnokozik és „gyáva moral insanitynek” nevezi a Fidesz női politikusait és az igazságügy-minisztert, csak mert nem gyújtották rá a házat lapunkra. Értsd: Varga Judit szakminiszter nem Pravda-üzemmódban működteti a Magyar Nemzetet, pedig milyen jó is lenne az. Egy kis kézivezérlés, betördelt oldalak előzetes láttamozása, satöbbi. A liberálisokban egyszerűen nem lehet csalódni: miközben egyvégtében a sajtószabadságot siratják, hol Brezsnyevet, hol pedig Sargentinit hiányolják.

De térjünk csak vissza az ominózus cikkre; kik is a valódi „gyáva moral insanity-k”? Csakugyan a most tiltakozó tizenegy ellenzéki képviselőnőtől kellene kölcsönkérni a morális zsinórmértéket? Tényleg a Viszkis rablótól kellene pénzügyi tanácsot kérni?

Már bocsánat Bánó úr, de hova dugta a kritikai érzékét akkor, amikor Bangóné Borbély Ildikó magából kikelve, „zúgva, bőgve” tépte darabokra a nemzeti konzultáció íveit? Hol volt Bánó úr akkor, amikor ugyanez a képviselőnő lepatkányozta a fél országot, majd felbátorodva a következmények-nélküliségtől, büszkén végigturnézta az ön munkahelyéhez hasonló fórumokat? A tévészékházban előadott magánszáma szerint „kurva erős kép lenne, ha lefeküdnénk a lépcső elé tarkóra tett kézzel”. És lefeküdtek. Ugye, kellett volna egy hatásvadász és velejéig hazug vágókép, és CNN máris SS-különítmények működéséről számolhatott volna be a bezárt magyar parlamenthez hasonló hitelességgel.

Már bocsánat Bánó úr, hol késett akkor, amikor Bősz Anett Hungarian Idyll címmel gúnyrajzot tett ki a közösségi oldalára, amin a magyar nőket kiüresedett szülőgépeknek titulálta, az őt átkaroló miniszterelnököt pedig barna színre satírozva láttatta? Jó móka volt, ugye? Kollektivizálni, lealacsonyítani a nőket?

Már bocsánat Bánó úr, de hol volt a tragikomikus Kunhalmi Ágnes baklövései idején? Akkor, amikor Demeter Márta egy magyar százados kislányával tévesztette össze Orbán Viktor lányát, ebből csinált szenzációhajhász médiakampányt, majd miután lelepleződött tévedése, szégyenpír és bocsánatkérés helyett támadni és szitkozódni kezdett? Hol volt maga akkor, amikor egy diáklány nyomdafestéket nem tűrő stílusban gyalázta a kormányt, majd a szimpla trágárságot, mint politikai innovációt felkaroló ellenzéki képviselőnők egymás sarkát taposták szolidaritási buzgalmukban? Fellengzős jogvédelmet ígértek egy senki által nem fenyegetett középiskolásnak, noha folyton arról konferenciáztak, hogy nincs is jogállam?

Mindezek alapján mindenki eldöntheti, kik is valójában a moral insanityk.

Hol késett a HírKlikk elhatárolódása, amikor Márky-Zay Péter, kommunista népbiztoshoz fogható módon a kandeláberek politikai hasznosíthatóságáról értekezett? Szerinte „vannak olyan helyzetek, amikor valóban csak az akár erőszakos megmozdulás vezethet sikerhez”. Mert „Igen, van egy demokratikus olvasata az erőszaknak is, akkor, ha erőszakos a hatalom, akkor erőszakkal lehet csak megdönteni.” A kitűnő polgármester szerint, aki másodállásban a senki Magyarországa mozgalom alapító elnöke, „Ahol ilyen hatalmas a kontraszt, ott nagyon hirtelen előkerülhetnek a Molotov-koktélok és az erőszak is.” A jegyzőkönyv kedvéért tehát rögzítsük, hogy Hódmezővásárhely önkormányzatának a titkárságán lehet beiratkozni a Lenin-fiúk ma című kurzusra. Érdemes sietni, mert a digitális távoktatás ellenére jelentős a túljelentkezés!

Elkerülhette Bánó úr figyelmét, de ott tülekedett a tömegben Kerpel-Fronius Gábor is, aki szintén következmények nélkül írhatja le, hogy „így is van az országban mintegy 3 millió droid, aki csak azért rá szavaz, mert ő azt mondja, hogy szavazzon rá, függetlenül attól, hogy ő mit mond”. A helyes megfejtés: Orbán. Niedermüller Péter rasszista liberális szerint pedig „a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak rémisztő képződmények”, borzasztó, hogy léteznek. Sajnos a megoldást már nem tudatta velünk, rémisztő képződményekkel, hogy mi legyen akkor most velünk.

A magyar politikai kultúra Horn Gyula kormányzása alatt sem volt hatholdas rózsakert. Éppen ellenkezőleg. Horn Gyula hónapokig tanácstalanul bolyongott a demokrácia kiismerhetetlen kazamatáiban, hogy végül az egyik mélyén rátaláljon Bokros Lajosra, a neoliberális globalisták jolly jokerére. De tény, hogy az akkori ellenzék betartotta a demokrácia írott és íratlan szabályait, és fel sem merült soha, hogy újra le kell dönteni a Bastille-t. Hasonlóképpen ragaszkodott az alkotmányos rendhez a 2002 és 2010 közötti időszak ellenzéke is. Pedig akkor a mindenki által ismert brutális hatalmi visszaélésektől, tömeges jogsértésektől és állami erőszaktól szenvedett a hazai közélet. De a Fidesz ebben a kivételes helyzetben is megtartotta a jog és az alkotmányosság szabályait. Nem csinált forradalmat. Lehetett volna? Lehetett volna.

Gyurcsány Ferenc színre lépésével romlott meg és el a magyar politika. A „köteles beszéd” kiforgatása és tollba mondása, a hibbant Néró uralma óta nincs normális közélet, nyugalom és béke, nincsenek következmények, megtörténhet és megtörtént a bármi, és azóta határozza meg a háború logikája a politikát. 2006, a demokrácia penetráns szégyenéve óta már minden botrány és disznóság relativizálható, s mára odajutott az ország, hogy a személyi kultusszal megvert szélsőbaloldali szektapárt, a DK lehet a vezető ellenzéki erő – amelyik ugyan se nem demokratikus, se nem koalíció, de hát a kommunisták mindig a szép szavakkal kezdik.

Csoda-e, hogy a Gyurcsány Ferenc hatalmi ambícióinak becsicskult teljes ellenzék tízéves szellemi teljesítménye mindösszesen annyi, hogy O1G? Nem csoda. A komoly mentális zavarokkal küszködő Szabó Tímea, az eszelős tekintetű Jakab Péter, a nyers agresszióból sportot űző Tordai Bence, illetve az elmondhatatlanul ordenáré Hadházy Ákos, éppen ennek a színvonal alatti, gátlástalan politikának a következménye és terméke. Ők mind a gyurcsányizmus hordalékai. A HírKlikk csupán szem a láncban, azonban Bánó András és a komplett balliberális médiaértelmiség minimum szellemi bűnrészes abban, hogy 2020-ra idejutott, és ilyen lett az ellenzék.

Szürreális önmagában persze az is, hogy három vereség után is ugyanazt akarják ugyanazokkal és ugyanúgy, de egy negyedik már biztosan megoldja a gondjukat, és persze, a miénket is.