Csendes tenger nem nevel jó tengerészt

A válsághelyzet kezelésében döntő jelentőségű, hogy Orbán Viktor kormányozza az ország hajóját.

Budapest, 2020. április 6. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök bejelentést tesz Budapesten 2020. április 6-án. A kormányfõ mögött Varga Mihály pénzügyminiszter és Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelõs miniszter (b-j). A cél az, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyi munkahelyet hozzunk létre. "Nehéz idõket élünk, de láthatják, egyetlen magyar sincs egyedül; sikerülni fog, ha vigyázunk egymásra" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Európa beteg. Immunrendszere gyenge. A Covid–19 támadása feketén-fehéren megmutatta, hogy Nyugat-Európa országai mennyire kiszolgáltatottak, szinte védtelenek az ismeretlen ellenséggel szemben. A több tízezer halott és a több százezer fertőzött szomorú képet rajzol mind az unió, mind a legtöbb nyugati ország politikai elitjének képességeiről is.

Meggyőződésem, hogy az orvosok, ápolók, egészségügyi dolgozók minden országban messze túlteljesítenek, jórészt az ő áldozatos munkájuknak köszönhető, hogy nem vált nagyságrendekkel pusztítóbbá ez a járvány. A politikusok teljesítménye viszont már nem mutat ilyen pozitív képet. Hezitálás, késlekedés, félelem befolyásolta a döntéseiket, ami oda vezetett, hogy nem léptek fel kellő időben és határozottsággal a fenyegetéssel szemben. Nem készültek fel a Kínában már hónapokkal előbb megjelent vírus elleni védekezésre. Nem hitték el, hogy a globális világban szinte pillanatok alatt több ezer kilométert bejárva tör ránk az ellenség. A szakemberek jelzé­seit figyelmen kívül hagyva úgy gondolták, hogy elég a média, az internetes felületek oldalain jól hangzó szóvirágokat hangoztatni. Leszögezve persze a demokratikus alapértékek, emberi jogok iránti elkötelezettségüket, a szokásos tirádákat felmondva. Aztán majd lesz valahogy.

De a békéhez szokott, a virtuális valóságban élőkkel szembejött a kőkemény valóság. A 2015-ben megindult migrációs támadást még kommunikációs szinten igyekeztek kezelni, ideig-­óráig úgy tűnt, hogy sikerrel. De a vírus támadása már betört minden ember valóságos életébe. Amíg az iszlamista terror „csak” néhány száz áldozatot követelt, addig lehetett azt mondani, hogy ez csupán óhatatlan veszteség, amely a jövőbeli előnyök mellett eltörpül. A tízezrek halálával járó kór, a hűtőkamio­nokban tárolt áldozatok mindenkinek egyértelművé tették az új fenyegetést. Ahogy azt is megmutatta, hogy Nyugat-Európa politikai elitje milyen teljesítményre képes, ha konkrét cselekvésre kerül a sor, és nem elég csak a szavak frontján vitézkedni.

Az elmúlt évtizedek során elhitették velünk, hogy a sikerhez, az elismertséghez nem kell tanulás, nem kell sok munka és persze tehetség sem. A valóságshow-k szereplőiből lettek celebek, sztárok, akik a média hullámain sikeresen lovagolva válhattak a közvéleményt formáló, sőt befolyásoló influenszerekké. Ahogy politikussá is válhattak úgy emberek, hogy az új kommunikációs csatornákon keresztül építették fel önmagukat, vagy éppen gazdasági érdekcsoportok, sőt akár külföldi titkosszolgálatok pénzével, segítségével jutottak magas pozíciókba. Gondoljunk bele, hogy néhány évtizede még Winston Churchill, Charles de Gaulle vagy Helmut Kohl neve fémjelezte a nyugat-európai nagypolitikát. Akik képesek voltak országai­kat és ezzel együtt Európát is naggyá, erőssé tenni. Sikeresen megvívott világháborúk, újjáépítés vagy éppen a német nemzet újraegyesítése mutatja teljesítményüket. Ehhez képest a jelen kiábrándító. Az Európai Bizottság elnöke lehetett az a Jean-Claude Juncker, aki miniszterelnökként adóparadicsommá tette Luxemburgot. Nyilvánvaló alkoholizmusa – uniós píszí nevén: isiásza – többször tette nevetség és szánalom tárgyává a világpolitika színpadán Európát. Az Európai Parlament elnöke lehetett az a Martin Schulz, aki még egy érettségit sem tudott felmutatni. De számos ország politikai vezetőjének alkalmasságát is megkérdőjelezi a mostani járvány.

Napjainkra világossá vált, hogy a XXI. században is szükség van karizmatikus, felelősen dönteni tudó vezetőkre. Mert politikus az egyéni ambícióktól függően szinte bárki lehet, de államférfi – aki természetesen lehet nő is! – nem terem minden bokorban. A koronavírus okozta egészségügyi, gazdasági és politikai válsághelyzet kezelésében ezért döntő jelentőségű, hogy Orbán Viktor kormányozza az ország hajóját. Csendes tenger nem nevel jó tengerészt, tartja a mondás. Márpedig a magyar miniszterelnök sikeresen navigálta az országot számos viharon át. Gondoljuk végig a főbb kihívásokat! 2001: felső-tiszai árvíz, 2010 után a megörökölt gazdasági csődhelyzet és a vörösiszap-katasztrófa, 2015: illegális migráció, és most ez a járvány.

Azt már látjuk, hogy csak gazdaságilag erős ország képes a saját erejéből finanszírozni a válságot. Ma nem kell az IMF-hez, a Világbankhoz rohanni kölcsönért. A keleti nyitás politikáját lehetett kritizálni, sőt gúnyolni, de ennek az eredményeként jutunk ma a védekezéshez szükséges eszközökhöz Kínából, Törökországból. Az elmúlt tíz év során az állam megerősítésére tett lépések eredményeként strukturálisan és anyagi-technikai bázisát tekintve is rendelkezésre állnak a védekezéshez szükséges kapacitások és kapcsolatok. Sőt már képesek vagyunk a határon túli magyarok, valamint több balkáni ország megsegítésére is. Ennek politikai, gazdasági hozadéka a következő években válik majd láthatóvá.

Nem véletlen, hogy az unió liberális élcsapata és a magyar ellenzék folyamatos támadás alatt tartja a kormányt, és kiemelt célpontként kezelik a magyar miniszterelnököt. Mert túl éles a kontraszt a nyugati válságkezelés hibáival szemben. Másrészt már most igyekeznek a járvány utáni korszakra készülve gyengíteni, lejáratni Orbán Viktort. De a magyar választók döntő többsége felsorakozott mögé. Bíznak abban, hogy ezt a válságot is sikeresen fogjuk átvészelni az irányítása alatt. Ahogy újjáépültek a tiszai árvíz sújtotta falvak, a vörösiszappal elöntött települések, ahogy sikerült megvédeni Budapestet az évszázad árvizétől, úgy sikerülhet a járvány megfékezése és a gazdasági élet újraindítása is.

Előbb-utóbb ez a krízis is el fog múlni. Akkor pedig majd értékelni kell, hogy ki mit tett, mivel járult hozzá a baj elhárításához. A magyar állam képességeit tovább kell majd erősíteni, mert ez a járvány arra is ráerősített, hogy a piac önmagától nem old meg semmit. Csak a jól kormányzott, stabil állam, a szuverén gazdaságpolitika garantálhatja a gyors talpra állást.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója