A Meseország mindenkié című, LMBTQ-szereplőket is felvonultató és kultúrharcba induló mesekönyv körüli botrány csak nem akar csitulni, sőt. Az úgynevezett alkotás körüli felfordulás, amely a szeretet és az elfogadás maskaráját öltve magára próbál meg a kertek alatt, a hátsó ajtón belopakodni, beosonni az óvodákba és az iskolákba, egyre nagyobb hullámokat vet.
Igen, úgynevezett alkotásról beszélünk, hiszen a fércmunkáról még a ballib Élet és Irodalom is megállapította, hogy olvashatatlanul és élvezhetetlenül gyenge, egy valóságos irodalmi pusztulat, egy mesekatasztrófa, egy olyan borzalom, amelynek nincs egy fikarcnyi hozzáadott irodalmi értéke. Ami a legkevésbé sem meglepő, hiszen a Labrisz Leszbikus Egyesület által kiadott „könyvnek” nem is voltak efféle céljai. A Meseország mindenkié-t egészen más okból adták ki. A leszbikus egyesület küldetést szánt a meleg szereplős meséknek. Politikai küldetést.
A „mesekönyv” nyilvánvalóan nem szórakoztatni szeretne – egy identitáspolitikai célból létrehozott kiadvány esetében ne is várjunk ilyesmit –, hanem érzékenyíteni. Nevelni. Megtanítani a kisgyerekeknek, hogy az alaptörvény rossz, és hogy a melegházasságot tiltó bácsik és nénik, élükön Orbánnal, gonoszak.
Érzékenyítés. Milyen szép szó! Néhány éve még nem is használtuk, tán nem is létezett, akkoriban még az agymosás vagy a propaganda kifejezés tökéletesen megfelelő volt az effajta tevékenységek jellemzésére. De változik a világ, változik a szavak jelentése is, és az agymosásra immunissá váló emberek is átalakultak, ezért szükség volt egy másik szóra. Ma már nem (csak) agyakat mosnak, hanem érzékenyítenek.
De térjünk vissza a történetekhez!
Hogy milyen rosszak, arról beszéljen az ÉS kritikusa: „Szólnak, szépen, sorban, nemet váltó, a társadalmi nemi szerepekre fittyet hányó, fejlődésben megrekedt, örökbe fogadott, transzszexuális, aszexuális, félárva, bántalmazott, elhanyagolt, testi deformitással született, roma származású, homoszexuális mesehősökről. De bármennyire is agresszív a marginalizált helyzetben levők felmutatásának témája, mégiscsak akkor működhet üzenetként (a gyerekeknél is), ha a szövegek irodalmi értelemben vannak annyira jók, hogy meséknek lehessen nevezni azokat. Enélkül ugyanis csupán kínos kompendium marad az egész. Ahogy maradt is ez a kötet.”