Lengyelország a fő ellenség

Lengyelország módosította az abortuszt szabályozó törvényt, a döntés hatására pedig vandál és erőszakos tüntetések kezdődtek.

Varsó, 2020. október 31. Tüntetõk jelzõfáklyákkal tiltakoznak az abortusz feltételeit szigorító alkotmánybírósági döntés ellen Varsóban 2020. október 30-án. A lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki az abortuszt a károsodott vagy fogyatékos embriók esetében. A lengyel nõk csak abban az esetben kérhetik terhességük megszakítását, ha nemi erõszak áldozataiként vagy vérfertõzõ viszonyban termékenyültek meg, vagy a terhesség súlyosan veszélyezteti egészségüket. MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka Fotó: Radek Pietruszka

Lengyelország módosította az abortuszt szabályozó törvényt, a döntés hatására pedig vandál és erőszakos tüntetések kezdődtek: szélsőbaloldali, anarchista és feminista csoportok keresztény kegyhelyeket, szobrokat, templomokat támadtak meg, betörtek a misékre, verbálisan és fizikailag is inzultálták a híveket. Még az egyik valaha volt legnépszerűbb lengyel, II. János Pál pápa szobrát is meggyalázták, valamint megtámadták a híres Częstochowai Fekete Madonnát őrző Jasna Góra-i kolostort, ahol könnygázzal oszlatták a tömeget.

Első hallásra talán az is meglepő, hogy egyáltalán létezik még baloldal Lengyelországban. Mióta az utolsó számottevő baloldali lengyel politikus, Aleksander Kwaśniewski 2005-ben lelépett a porondról, azóta csak jobboldali vezetése volt az országnak, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS), illetve a liberális Polgári Platform (PO) a két legnagyobb politikai erő az országban.

Előbbi van most kormányon, míg utóbbi csoportosulás retorikájában, mondanivalójában és eszköztárában kezd haladni a korral, vagyis egyre inkább hasonlít egy nyugat-európai konzervatívnak tartott pártra, de inkább a Momentumra, elég, ha csak a párt korábbi miniszterelnökére, Donald Tuskra gondolunk. Bár a tüntetések mögé szinte a teljes ellenzékkel együtt odaállt az egyre liberálisabb PO, a demonstrálók tekintélyes részét bátran lehet anarchistáknak nevezni, látva, hová fajultak a megmozdulások.

Tehát igenis létezik Lengyelországban baloldal, és mint látjuk, annak a legaljasabb, legerőszakosabb formája is megtalálható.

Megérkezett a válasz is: a templomok kezdik megszervezni a saját védelmüket önkéntesekkel – őket érte a legtöbb atrocitás, többüket szinte meglincselték –, és beszálltak a harcba a nem épp a puhányságukról közismert lengyel fociultrák is, akik segítenek a templomok védelmében, néhol nem éppen kesztyűs kézzel bánva az ostromlókkal. A fősodratú média persze az ultrák által kiosztott pofonokat mutogatja szívesebben elrettentés gyanánt, a templomot védők elleni erőszak vagy a papverés náluk már nem bír akkora hírértékkel.

Adott tehát egy vita, amely a téma érzékenysége miatt érthetően indulatokat, érzelmeket generál, ugyanakkor a demokrácia velejárója, hogy adott csoportok demonstrálnak valami mellett vagy ellen.

A szélsőséges horda nem áll le, újabb és újabb tüntetésekre hívnak fel a közösségi médiában. Egyhamar nem is lesz vége, a szélsőbalosok a német Antifa tagjaival erősítettek.

Össze is fognak még firkálni néhány templomot, meg fognak szentségteleníteni jó pár szent helyet, meg fognak verni keresztény embereket, ám jelenleg – hangsúlyozzuk, hogy jelenleg – viszonylag kevés az esélyük arra, hogy teljes anarchiát idézzenek elő az országban. Ahhoz nincsenek elegen, a külföldi Antifa-tagokkal sem. Lengyelország ugyanis valóban katolikus ország, csak csodálhatjuk ezért. Ha az ember véletlenszerűen betér akár egy nagyváros, akár egy eldugott falu templomába, jó eséllyel tömött padsorokat talál, ahol fürtökben lógnak a vasárnapi miséken a fiatalok. Ez sehol másutt nincs így Európában, Magyarországon sem.

Tüntetők jelzőfáklyákkal tiltakoznak az abortusz feltételeit szigorító alkotmánybírósági döntés ellen Varsóban 2020. október 30-án. Fotó: MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka

Lengyelország ma a katolicizmus szíve, szinte utolsó mentsvára. A katolikus egyház székhelyének ugyan Rómát, azon belül a Vatikánt tekintjük, de Lengyelországon kívül nincsen más számottevő állam a világon, amelyre azt lehetne mondani, hogy katolikus, de talán még olyan sem, amelyre azt, hogy keresztény. A lesajnált keleti blokk sokat szenvedett állama a vallási megoszlást tekintve ma gyakorlatilag a legnagyobb katolikus ország.

Ezzel szemben a nyugati országokban egyre zsugorodó kisebbséget jelentenek a periférián a vallásos keresztények. Néha hallunk róluk, például épp a szekularizmusára oly büszke Franciaországban rendre tízezrek demonstrálnak az évi abortuszellenes meneten Párizsban, vagyis vannak, léteznek még, de egyre fogy a számuk, egyre kisebb a hangjuk, egyre kevesebb az erejük.

Az okokat ismerjük: hol a karácsonyfát száműzik, másutt a kereszteket vetetik le, van, ahol évszázados templomokat rombolnak le ilyen-olyan indokkal, de olyanra is volt példa, hogy egy nyugat-európai állam egy családtól elvegye a gyermekét azzal az indoklással, mert „túl keresztény” nevelést kapott otthon. Skandináviában sportból gyújtogattak templomokat néhány évtizede a sátánisták, manapság pedig barbár dzsihadista terroristák gyilkolják az őket befogadó papokat vagy fejeznek le hívőt, papot, sekrestyést.

Európán kívül sem túl jobb a helyzet, az amerikai kontinensen még „csak” Jézus-szobrot fejeznek le, szent helyeket dúlnak fel és semmisítenek meg, ám Afrikában és a Közel-Keleten elrabolják, megerőszakolják, megkínozzák és megölik a keresztényeket „ipari mennyiségben”, s a közép-ázsiai államok sem arról híresek, hogy a keresztények háborítatlanul élhetik mindennapjaikat.

Egyszóval mintha úgy éreznénk, hogy a keresztények körül lassan elfogy a levegő az egész világban. Ezért különösen sokkoló, fájó, hogy a Föld egyik legkeresztényebb államában történnek a mostani vandál támadások. Ha a 38 milliós népességével akár nagyhatalomnak is beillő Lengyelországban a katolikus egyház elesik vagy csak komolyabban megroppan, ha egyszer ott is annyira erőre kapnak az anarchisták, mint mondjuk jelenleg Amerikában, akkor hatalmas csatát veszítenek a keresztények, a katolikus egyház, az ünnepeink, a kereszténységből és a keresztény kultúrából táplálkozó mindennapi életvitelünk.

Most ez a tét, ezért mozgósítanak, ezért vásárolta be magát a lengyelországi médiába Soros György, ezért tudósít a liberális média szimpátiával a gyakran szivárványos zászlót lengető vandálokról.

Ahogy fentebb írtuk, valószínűleg most még nem fognak sem egyházat, de még csak kormányt sem dönteni, viszont azért megpróbálják, hosszabb távon is ez a céljuk, és mindent be is fognak vetni ennek érdekében. Nemcsak ott, másutt is, nálunk is. Ezért is kell árgus szemekkel figyelnünk rá, mi történik Lengyelországban.