Önmagunk feladása nem opció

Amit az uniós fősodor művel jelenleg, azt akár így is nevezhetjük: liberális értékdiktatúra.

Brüsszel, 2020. november 12. Helena Dalli, az Európai Bizottságnak az esélyegyenlõségért felelõs tagja az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, interszexuális és queer) csoportok jogegyenlõségére irányuló bizottsági stratégiát ismertetõ brüsszeli sajtóértekezleten 2020. november 12-én. MTI/EPA/AFP pool/John Thys Fotó: John Thys

Alig kaptam levegőt, amikor a Magyar Nemzet hasábjain elolvastam Kárpáti András cikkét arról, hogy az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosa, nevezett Helena Dalli azt vetette fel – és nagyon komolyan is gondolja –, hogy az LMBTQ+-jogok tisztelete feltétele legyen a kohéziós források kifizetésének, sőt még a pandémiával összefüggő helyrehozási alapok folyósítása is ettől függjön.

Sajnos nem Dalíról van szó, és még kevésbé Salvadorról. Hanem Helena Dalliról, aki máltai és – nem fogják kitalálni – a baloldali Munkáspárt képviselője.

De arra bizonyára gondolni sem mertek volna, hogy Dalli asszony természetesen a Soros-világhálózat emberének számít. Nemrég büszkélkedett azzal, hogy részt vett az Open Society egyik ülésén, másfelől pedig az Alapjogokért Központ legújabb kutatásaiból kiderült, hogy az Open Society Policy Institute emberei már többször lobbiztak Dallinál, és nagyon úgy néz ki, hogy nem eredménytelenül.

Dalli asszony javaslata – mely már ott van a bizottság asztalán! – önmagában is döbbenetes közép-európai, s főleg lengyel–magyar szemmel, ám annál is elgondolkodtatóbb az, hogy mivel indokolja javaslatát. Nos, a hölgy a Politico.eu nevű portálnak azt nyilatkozta, hogy az LMBTQ+-jogok elfogadásának követelményét alkalmasnak tartja arra, hogy ezzel megregulázzák azokat a tagállamokat – jelesül persze természetesen minket és a lengyeleket –, amelyek „nem alkalmazkodnak az uniós értékekhez”.

Azt hiszem, ez az a pillanat, amikor meg kell állnunk, és egy nagyon nagy levegőt kell vennünk. Lehetőleg frisset, ha kérhetem, és nem brüsszeli áporodott levegőt, mert a végén még brüsszelivé válunk – s attól óvjon meg bennünket a Jóisten. Először is: melyek azok az uniós értékek, amelyekhez a lengyelek és a magyarok nem alkalmazkodnak?

A válasz: a jelenleg érvényes uniós alapszerződésben, tehát a 2009-ben életbe lépett lisszaboni alapszerződésben (amit soha nem szavaztak meg az uniós állampolgárok), illetve a 2000-ben elfogadott Európai Unió Alapjogi Chartájában találjuk ezeket. E dokumentumokban általános megfogalmazásban hat alapértékről van szó, ezek az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok. Ez utóbbin, az emberi jogokon belül kinyilvánítják a fajon, nemen, etnikumon,

valláson, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

Ezen alapulhatna Dalli asszony javaslata, mely szerint aki hátrányos helyzetbe hozza a melegközösségeket, az egyszerűen ne kapjon pénzt az Európai Uniótól. Azt veti fel, hogy hat lengyel önkormányzat kiáltványokat adott ki a melegközösségekkel szemben. Lehet vitatkozni azon, hogy a hat lengyel önkormányzat korlátozta-e a melegek jogait, az azonban biztos, hogy sem a lengyel, sem a magyar parlament nem szavazott meg melegeket hátrányos helyzetbe hozó, diszkrimináló jogszabályokat sem most, sem korábban.

De menjünk tovább: vajon ki állapítja meg, hogy az uniós alapértékeket hogyan kell értelmezni, és ki dönti el, hogy adott esetben pénzügyi szankciókat lehessen alkalmazni egyes tagállamokkal szemben? A válasz ma már jól látható: a nyugat-európai liberális fősodor vindikálja magának a jogot, hogy ő döntse el, melyek is az alapértékek, illetve azt is, hogy mely tagországokkal szemben mikor és milyen módon lehet és kell fellépni.

Egyfelől ugyanis jól látható, hogy a hat meglévő és kőbe vésett alapértéken túli értékeket akarnak elfogadtatni a közép- és kelet-európai tagállamokkal, többek között az illegális migránsokkal szembeni feltétel nélküli szolidaritást. Soha, semmilyen közösségi döntés nem született arról, hogy a migránsokat feltétel nélkül be kell fogadni, és ha már az unión belül vannak, akkor az adott országnak számukra szociális, egészségügyi, oktatási és egyéb szolgáltatásokat kell nyújtani ellenszolgáltatás nélkül. És soha sehol nem született konszenzusos döntés arról, hogy az európai, kereszténységre épülő értékrendünk immáron nem élvez prioritást az iszlám tanokra épülő értékrenddel, vallással és világlátással szemben. A határvédelem, a belbiztonsági döntések, egy adott ország kultúrájával és életmódjával kapcsolatos döntések az alapszerződések szerint is a tagállamok hatáskörébe tartoznak.

Vagyis, amikor a bizottság kötelező kvótákat erőltet és a migránsokkal szembeni totális szolidaritást hirdeti meg, akkor szembemegy az uniós alapszerződésekkel.

Másfelől amikor az uniós költségvetési támogatásokat és a pandémiával kapcsolatos segélycsomagot a jogállamiság homályos, máig kidolgozatlan feltételeinek betartásához köti, s pénzügyi szankciókat helyez kilátásba a jogállamiságot úgymond „megsértő” tagállamokkal szemben, akkor szembemegy az alapszerződésekkel, mert ilyen árukapcsolás lehetősége nincs benne ezekben.

És ugyanígy, az LMBTQ+-csoportok állítólagos diszkriminációja és ennek okán a pénzügyi támogatások megvonása sem szerepel az alapszerződésekben mint jogi lehetőség. Noch dazu: a brüsszeli liberális elit még azt is felrótta a lengyeleknek, hogy ellehetetlenítik a gyerekek között végzendő genderfelvilágosítást, tehát azt, hogy a „melegség” szépségeiről papoljanak egészen kis korúaknak a nagyon érzékeny NGO-aktivisták.

Valójában tehát az történik, hogy mi, közép- és kelet-európaiak 2004-ben, majd 2007-ben (Románia és Bulgária), majd 2013-ban (Horvátország) csatlakoztunk egy klubhoz, amelynek voltak jól átlátható szabályai, normái, elvárásai. Aztán néhány év múlva egy bizonyos kör, a globalista-liberális elit, mögöttük egyértelműen a Soros-féle világhálózattal, szép lassan, majd egyre gyorsuló ütemben változtatja meg a klub szabályait – önkényesen és gőgös fennhéjázással. Összegezve a jelenlegi, korántsem vicces helyzetet: a Soros-világhálózat által irányított unióban kialakult egy új jelenség, amit leginkább globalista-liberális értékdiktatúrának neveznék.

Mára világossá vált: a nyugat-európai mag­államok, tágabban a 2004-es közép- és kelet-európai „mucsaiak” belépése előtti klubtagok, a tizenötök úgy gondolják, hogy nekünk mint elmaradott szerencsétleneknek elő kell írniuk, hogy mi a trendi, mi a modern és mi a progresszív. És főleg: mi az „érték”. Úgy gondolják, hogy nekünk felvilágosításra, felemelésre van szükségünk, hogy eljussunk végre a semleges vécék univerzális értékrendjéig.

Nos, úgy vélem, ha valaki magyar, és tudja, mi az a kuruc mentalitás, akkor érzi: szabadságunk és függetlenségünk, szuverenitásunk és nemzetszeretetünk többet ér mindennél. Főként egy kreált, senki által nem legitimált, uniós és globalista liberális értékdiktatúránál.

Ezért a megoldások keresésénél nem csak és kizárólag a kompromisszum az egyetlen lehetséges megoldás. Ha rákényszerülünk, más opción is gondolkodni kell, mert önmagunk feladása nem opció.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója