Az idézet arra enged következtetni, hogy talán a svédek is pontosan azt gondolják, amit lelkészkollégám, ám ők gyermekkoruktól fogva „viselkednek”: nem kritizálunk, nem ítélkezünk, tudjuk, amit tudunk, de kerüljük a konfliktusokat, a konfrontációt. Meglehet, az elhíresült svéd diplomáciának is ez a mentalitás az egyik – ha nem a legfontosabb – sarokköve.
A többnyire az illegális bevándorlók által elárasztott hazájuk jellemzésére az utóbbi húsz évben már a svédek (is) előszeretettel használják a „mångkulturelt land”, „sokkultúrájú ország” kifejezést. Ennek védelmére kelt Knézy Iván gyülekezetének egyik presbitere is, amikor egy tévéinterjúban megindokolta a lelkészük ellen indítandó eljárás szükségességét. A skandináv fősodratú közhangulat aktuális elvárásai iránti egyfajta megfelelési kényszerből látványosan összezárt tehát a véleményszabadságot igencsak egyoldalúan értelmező presbitérium.
A helyzet az, hogy hivatalos szétválásuk ellenére a svéd állam valójában továbbra is jelen van az egyházban, illetőleg a gyülekezetekben. Az egyházközségek presbitériumai a parlamenti pártok frakciói szerint tagozódnak – lényegében tehát az egyházi elöljárók megválasztásakor is politikai pártokra adják le szavazataikat a hívek. Tekintettel azonban arra, hogy a svéd egyház számunkra fölfoghatatlan mértékű vagyonnal rendelkezik (erdőbirtokok, ingatlanok stb.), nem utolsósorban pedig a társadalom egyik legnagyobb munkáltatója, alighanem érthető, hogy az állam, a kormányzat – kivált, amikor balliberális pártok vannak hatalmon – miért nem szeretne ténylegesen kivonulni az eredendően hitéletet gondozni hivatott szervezetekből.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!