Rémhírterjesztők járvány idején

A félremagyarázás mai magyar elkövetőiből hiányoznak a legelemibb erények, mint az önvizsgálat, a bűntudat és a tapintat.

Most, hogy a koronavírus-járvány már nemcsak az Örök Város, hanem az egész világ kapuja előtt áll, sőt egy esztendeje be is tört rajta, eszembe jut a klasszikus szállóige. Hannibal ante portas! – terjedt el futótűzként annak idején a hír Rómában a pun hadvezér seregének közeledtére. Azaz Hannibál a kapuk előtt, amit az egyszeri diák így fordított magyarra: Hannibál azelőtt portás volt. Hát persze, hiszen a latinban nem is kettő, hanem csak egy betű különbözteti meg az előtt és azelőtt szavakat (ante – antea), így aztán elég könnyű összekeverni őket.

A mulatságos ferdítést ezekben a nehéz napokban bízvást kiemelhetjük a nyelvi dimenzióból, és önmagán messze túlmutató, szimbolikus, politikai jelenségként értelmezhetjük. Ennek fényében megállapítható, hogy a félremagyarázás mai magyar elkövetői az egyszeri diákhoz hasonlóan tökéletesen érzéketlenek az olyan egyetemes emberi értékek iránt, mint a latin nyelv szelleme, nincs történettudatuk, sőt mi több, diplomás létükre, esetleg doktori címmel sem tudnak helyesen írni és hamisan használják anyanyelvüket. Mindezekből kifolyólag pedig a homo immoralis tipikus megtestesítőivé válnak, hiányoznak belőlük a legelemibb erények: az önismeret, az önvizsgálat, a bűntudat, a megbánás és a tapintat. Ezzel szemben annál nagyobb bennük az öntudattúltengés, a durvaság, az agresszió és a trágárság.

Szintén az egyszeri diákhoz hasonlóan, tevékenységüket többnyire névtelenül fejtik ki, név szerint csak a legnagyobbakat ismerjük. Ilyenek például napjainkban a járványkezelés területéről és nagyjából erősorrendben Gyurcsány Ferenc, Hadházy Ákos, Korózs Lajos, Szabó Tímea, Tordai Bence, Jakab Péter. A hevenyészett névsor egyébként a teljesség igénye nélkül készült. A félrefordítók a politikán kívül természetesen másutt is szép számban tenyésznek mostanság, különösen a zsurnalisztikában és az orvostudományban. Ők bármikor képesek portásnak kikiáltani mind Hannibált, mind Orbán Viktort, és mindegy, hogy tudatlanságból vagy szándékosan. A végeredmény ugyanaz.

Ők a rémhírterjesztők.

A rémhírterjesztő szociológiai jelenség és osztódással szaporodik a Gyurcsányok és a többiek termékenyítő hatására. A rémhírterjesztő történelmi kategória, öröktől fogva létezik, és válságos helyzetekben különösen otthon érzi magát. Szűkebb ismeretségi körömből az egyikük például évekkel ezelőtt azon sopánkodott, hogy a kormány tervei szerint, hadd hulljon a férgese jelszóval, a hetven éven felüliek számára hamarosan megszűnik az amúgy is kritikán aluli ingyenes orvosi ellátás. Aztán a sors kifürkészhetetlen akaratából nemsokára kórházba került, ahol kifogástalanul ellátták és megrokkant egészségi állapotához, valamint élemedett korához képest tisztességgel meggyógyították. Az illető egyébként a filozófia doktora.

Egy másikkal egyetemi éveink helyszínének környékén, a Váci utca–Szabad sajtó út kereszteződésében akadtam össze. Ő boldogult diákkorunk felidézése helyett az egykori gyalogos-aluljáró megszüntetése miatt siránkozott, ami szerinte személyesen Orbán Viktor utasítására történt. Valami közlekedéstechnikai cáfolatot keresve döbbenetemben arra próbáltam emlékeztetni, hogy a mi időnkben sem volt itt aluljáró, pedig akkor még villamos is közlekedett erre. Mindhiába. Ez az illető a változatosság kedvéért az irodalomtudományok doktora.

Egy harmadik arról panaszkodott, hogy az utóbbi tíz éve félelemben telt el, a munkahelyén egy hatalmas Orbán Viktor-képpel a háta mögötti falon. Ő tudományos fokozatát tekintve a történelemtudományok doktora. Na igen, ahogy szintén a latinok mondták, a változatosság gyönyörködtet. Egy filozófiadoktor, egy irodalmi doktor és egy történészdoktor.

Ám egy negyedik még rajtuk is túltett. Ő valóságos polihisztorként egyszerre labdarúgó-szakedző, a filozófiai tudományok kandidátusa és egyetemi tanár, alapfokú orosz- és francianyelv-vizsgával! Könnyű elképzelni, hogy milyen szinten makoghatja a két nyelvet. Megfordult Budapest szinte valamennyi felsőoktatási intézményében, ráadásul időnként még a nyilvánossággal is meg szokta osztani gondolatait, a legtöbbször persze Orbán Viktorról. Mutatóban lássuk elképesztő zagyvaságainak egy rövid részletét az Élet és Irodalom egyik korábbi számából a miniszterelnök népszerűségének titkáról: „Az emberek jelentős része csak azért követi, mert pusztán kényelmi megfontolásokból és az azzal összefüggő felelősséghárításból hajlik rá, hogy őt mentsék fel a megértés nehéz munkája alól.” A részlet persze merő plágium. Olyan XX. századi filozófusok köszönnek vissza benne, mint Heidegger és Marcuse, és pontosan a mi névtelen rémhírterjesztőinkre vonatkozik, akik ott lihegnek a nyakunkban a szomszéd házból, a buszon, a villamoson, és még csak nem is a sötétben bujkálnak, hanem mindenütt előfordulnak, ahol nagy a népsűrűség.

Ráadásul még magányunkban is képesek zaklatni. Engem az egyikük nemrég kocogás közben akart felvilágosítani a kínai és orosz vakcinák hátrányairól, miközben magát a szót sem tudta kiejteni pontosan.

Mint már említettem, a rémhírterjesztő különösen válságos helyzetekben érzi otthon magát, így például járványhelyzetben vagy választások idején. Ilyenkor elvakultságában azt sem hiszi el, ami egyébként kiszúrja a szemét, és azt is elhiteti másokkal, ami nem létezik. Ezért aztán, ha ez a láncreakció beindul, nehéz védekezni ellene. Akárcsak a koronavírus ellen.

Igen, a rémhírterjesztővel szemben most is nehéz védekezni, és még nehezebb lesz 2022-ben. Mert a latin kultúrán nevelkedett Berzsenyivel ellentétben ő úgy hiszi, hogy a demokráciában mégis csak a sokaság tesz csuda dolgokat. Mi viszont tudjuk és meggyőződéssel valljuk, hogy lélek és szabad nép. És ebből azért még mindig több van. Gondoskodni kell róla, hogy több is maradjon. Ez a megoldás kulcsa.

A szerző író, műfordító