Migránsok és emigránsok

Ugye értitek, Kertész Ákosok, Schilling Árpádok, Sárosdi Lillák, Péterfy Gergelyek és Péterfyné Novák Évák?

Budapest, 2017. április 20. Péterfy Gergely író a laudációt mond a Budapest Nagydíjjal kitüntetett Orhan Pamuk Nobel-díjas török író, díszvendég díjátadóján a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenárison 2017. április 20-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt

A balliberális oldal azonban, jól megfontolt okokból, ezekről a napnál világosabb különbségekről nem óhajt tudomást venni, és szándékosan elkeni őket. A migránst csak egy ugrás, pontosabban egy betű választja el az emigránstól, aki ideológiai menekültnek, önkéntes száműzöttnek nevezhető, és többnyire a felsőbb társadalmi rétegekhez vagy az úgynevezett prominens személyek köréhez tartozik. Az októberi forradalom után Európát elözönlő orosz emigráció nagy része például az arisztokráciából és a művészvilágból származott. A tipikus magyar művész emigráns pedig Márai Sándor, aki 1948-ban kimondottan ideológiai okokból vonult önkéntes és végleges száműzetésbe. Az emigráció sajátos formája a belső emigráció. A költő Vajda János ezt úgy fogalmazta meg, hogy míg Kossuth külföldön maradva tiltakozott a negyvennyolcas eszméket feladó új rendszer ellen, addig ő ugyanezt idehaza, belső emigránsként tette.

Ennek a sornak a végére, a száműzöttek, bujdosók, menekültek, kivándorlók, internáltak, disszidensek, emigránsok közé Magyarországon újabban odaszemtelenkedtek az Euró­pai Unió belső emigránsai, hogy az ő pózukban tetszelegjenek és az ő viszontagságaikból tőkét kovácsoljanak a maguk számára. Az uniós országok között ugyanis köztudottan nincsenek határok, így elvileg menekültkérdés sincs, csak szabad munkaerő-vándorlás. Nos, néhány ilyen szabad magyar munkaerőt – értsd: mihasznát – az elmúlt tizenegy év idegileg totálisan kikészített, és emiatt úgy döntöttek, hogy a nagy elődök nyomán ők is eljátsszák a mártírszerepet.

Kertész Ákos világéletében amolyan közepes írónak számított. Legnagyobb irodalmi sikerét akkor aratta, amikor annak idején összetévesztették a Nobel-díjas Kertész Imrével. A Gyurcsány-kormány végóráiban tejben-vajban fürösztötték, és elvhűségéért 2008-ban hozzávágtak egy Kossuth-díjat, amitől aztán vérszemet kapott, sőt a 2010-es fordulat után még harciasabb liberális lett. 2011-es hírhedt szenny­iratában genetikusan alattvalónak nevezte a magyart, „aki boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot”.

Akkor ezért feljelentették. Hogy ki volt a feljelentő? Nem fogják eltalálni: a Jobbik. Ő a társaival együtt azzal védekezett, hogy az utca embere félreértette a genetikus szót, és mindenféle handabandával próbálta elmaszatolni az ügyet, például a genetikusan alattvalót alattvalói attitűdre javította. Az utca embere viszont nem maszatolt. Aki itt-ott belebotlott és felismerte, az bizony jól odamondogatott neki. Kezdetben az antiszemitizmust tartotta maga elé pajzsul, majd 2012-ben fogta magát, és sértődöttségében meg sem állt Kanadáig, ami mégis komolyabb hely egy üldözöttnek. Oda menekültügyi kérelmet is be lehet nyújtani. Egy ideig aztán ott ette a száműzetés keserű és könnytől sós kenyerét, amíg végül állampolgárságot nem kapott.

A két komédiás, Schilling Árpád és Sárosdi Lilla számtalan botrány után most éppen valahol egy franciaországi faluban rontja a levegőt, onnan kommentálja nyakra-főre az itthoni eseményeket. Legutóbb a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történtekről mondták el a véleményüket. A művész úr parasztruhába öltözve, kalaposan, bajszosan, lajbiban szellemeskedett, a művésznő pedig a prózai színészosztály vezetőjévé kinevezett Szarvas Józsefbe szállt bele, közben gúny tárgyává téve a magyar líra egyik legnagyobb versét, A vén cigányt Vörösmartytól. Engem annyira lenyűgözött ez a páros produkciójuk, hogy szívből fájlalni kezdtem a távollétüket. Hogyne! Hiszen az ilyen kiváló színészeket az ember minél többször szeretné élőben látni. És minél több darabban.

A nevéből ítélve frigyben élő Péterfy Gergely és Péterfyné Novák Éva írópáros is az ­unión belüli magyar emigránsok számát szaporítja egy idő óta. A Kertész Ákosnál is közepesebb képességű Péterfyről tudni kell, hogy Jékely Zoltán unokája és Áprily Lajos dédunokája. Ilyen felmenőkkel nem csoda, hogy tehetségtelensége már jó ideje frusztrálja, aminek igazi okát aztán a 2010-es fordulat után meg is találta Orbán Viktor személyében. (Az asszony irodalmi munkásságának felkutatásához egyébként nagyítóra van szükség.) Ők valahonnan Olaszországból sugározzák haza a különféle csatornákon a gyűlöletüket, nemrég az ATV képernyőjén is onnan jelentkeztek. De alighanem kifogyhattak a mondanivalóból, mert legutóbb valami ételfélét kotyvasztottak a Facebookra feltett jelenésükben.

Róluk és a hozzájuk hasonló többi belső emigránsról egy rövid kis anekdota jut eszembe, amelyet itt közkinccsé is teszek, azzal a megjegyzéssel, hogy egy protestáns a plébános helyett nyugodtan szerepeltethet benne lelkészt vagy tiszteletest. Szóval a plébánost felkeresi egy nem éppen példás életet élő atyafi, hogy szeretne áttérni a katolikusról a református hitre. Eredj isten hírével, mondja a pap. Nekünk nem fogsz hiányozni. A kálvinistáknak meg úgy kell! Ugye értitek, Kertész Ákosok, Schilling Árpádok, Sárosdi Lillák, Péterfy Gergelyek és Péterfyné Novák Évák? Maradjatok ott isten hírével, ahol vagytok! Nekünk nem fogtok hiányozni. Amelyik országban letelepedtetek, annak pedig úgy kell!

A szerző író, műfordító