Deák Ferenctől Charlie Chesterig

Már a liberális globális piac szereplői diktálnak a csatornáknak és a szerkesztőségeknek.

A CNN főépülete Atlantában, Georgia tagállam fővárosában. Forrás: PIXABAY

Gondoljunk arra, hogy a hetvenes években még milyen irigykedve pislogtunk a CNN-re, a BBC-re, a The New York Timesra és sorolhatnám, s ha nem jutottunk hozzá e lapokhoz és nem nézhettük az angolszász hírcsatornákat, azért mégis ott volt nekünk a Szabad Európa Rádió, amelyet recsegve-ropogva hallottunk ugyan, de tapasztaltuk, hogy amit ott hallunk, az hiteles tájékoztatás, például 1956-ról (az 1986-os, ’56-ról szóló sorozatuk élmény volt számomra), segít bennünket eligazítani a világpolitikában.

Egyszóval, ez a korszak a Nyugaton felvillantotta újra a reményt, hogy ha hozzánk is eljön végre a demokrácia, akkor a szabadságunk egyik megalapozója éppen a szabad sajtó és a média lesz.

A rendszerváltás után, a kilencvenes-kétezres évektől kezdve azonban megjelent a globális pénzügyi-gazdasági elit, amelyik éppen Amerikát mint birodalmat felhasználva a világhatalmi viszonyok átrendezését tűzte ki célul, úgy mégpedig, hogy a nemzetállamok háttérbe szorításával a globális cégekre és pénzintézetekre alapozódó szupranacionális kormányzást valósítsanak meg, megteremtve ezzel a globális piac uralmát az államok és a társadalmak felett.

A globális pénzügyi elit ebbéli céljait már régebb óta dédelgeti, ám a hidegháború körülményei között, a szovjet birodalom fennállása okán ennek a nemzetek feletti kormányzásnak nem volt realitása a fenyegető atomháború árnyékában, miután azonban a Szovjetunió összeomlott, elő lehetett állni a korábban még rejtegetett céllal (lásd napjainkban a Great Reset koncepcióját, ami ennek plasztikus megfogalmazása Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum elnökének celebrálásával).

A globális pénzügyi elit liberális ideológiai köntösben való megjelenéséhez a nemzetközi média és sajtó nagyon gyorsan igazodott. S hogy miért? Azért, mert ekkor derült ki az feketén-fehéren, hogy a legnagyobb és legmeghatározóbb média- és sajtóbirodalmak tulajdonosai egytől egyig a globális pénzügyi guruk kezében vannak, ők határozzák meg a tartalmat, az értékek formálását, az ideológiát és a világképet. A monopolizált médiatulajdonosi rendszer jellemzője, hogy például a teljes amerikai média hat nagy médiatulajdonos kezében van, amiből öt egyértelműen a fősodratú globalista-liberális nézetrendszer képviselője. Nyugat-Európában pedig olyan nagy médiabirodalmak uralják a terepet, mint például a Bertelsmann vagy az Axel Springer és a Ringier, ezek is egyértelműen a globalista világnézet képviselői és szószólói.

Innentől, nagyjából a kétezertízes évektől kezdve már azt láthatjuk, hogy az államok kezéből lassacskán kicsúszik az a lehetőség, hogy ők garantálják a média- és sajtószabadságot, egyszerűen azért, mert fokozatosan átveszik a hatalmat a globális piac szereplői, s innentől kezdve ők diktálnak a csatornáknak és a szerkesztőségeknek.

Ez már egy új kor, az állam után a globális piac jelent meg főszereplőként a médiumok világában. Ebben, a ma megélt korunkban már minden elmondható, csak az nem, hogy érvényesülne szegény Deák Ferencünk bölcsessége. Hazudni a globális piaci szereplők által uralt médiaterepen már nemhogy nem szabad, hanem szinte kötelesség. Ez már a fake newsok, a hamis hírek kora, melyek terjesztésének és állandó, folyamatos szajkózásának az a célja, hogy a kiszolgáltatott polgárok, a civilek tudomásul vegyék és egyetlen realitásként elfogadják a globális világkormányzás és világtársadalom létrejöttét mint új, kreált és csinált „valóságot”.

Ehelyütt elég hivatkoznunk a CNN-es technikai igazgató, Charlie Chester rejtett mikrofonnal és kamerával felvett intim beszélgetésére, amelynek során elmondta, hogy természetesen nem a tájékoztatás volt a céljuk az amerikai elnökválasztási kampányban, hanem Donald Trump lejáratása és Joe Biden győzelmének elősegítése. Ez színtiszta propaganda – mondta ő. Ez utóbbiban téved: ez nem színtiszta propaganda, hanem ez már színtiszta politika, méghozzá színtiszta pártpolitika.

Így jutunk el napjainkra a sajtó ideáltipikus, társadalmat segítő demokratikus funkciójától Charlie Chesterig. Azonban itt pontosítani kell: a sajtó eltorzulásának első szakaszában a diktatórikus állam bekebelezte a médiát, és kényszerítette, hogy valóban az államhatalom propaganda-szócsöve legyen, tehát erre a korszakra igaz az, hogy az állam által irányított sajtó propagandaeszköz volt.

Azonban a XXI. század második évtizedé­ben már arról beszélhetünk, hogy a sajtó és a média elszakadt a nemzetállamoktól, és a globális piaci szereplők kezébe került. A piaci guruk, informális hatalommal rendelkező szereplők azonban nem képesek önálló politizálásra, mert ők a pénzhez és a profithoz értenek, viszont szükségük van szereplőkre, akik helyettük is politizálnak, és alakítják a közvéleményt a kívánt világlátás irányába. Nos, ezt a feladatot vállalják brutális pénzekért a médiumok, amelyek innentől tehát már nem pusztán propagandát folytatnak, hanem színtiszta politikát.

A nemzetközi és országokon belüli médiumok kőkemény, önálló politikai szereplőkként lépnek fel, beavatkoznak a folyamatokba, eldöntenek választásokat egyre több helyen – lásd legutóbb éppen az Egyesült Államokban. A techóriások megjelenése ezen a terepen ezt a folyamatot még inkább kiélezi és radikalizálja.

A globalista médiumok egy világlátás nevében politizálnak és egy új valóságot hirdetnek meg. Ezzel szemben állunk mi, nemzeti és konzervatív emberek a még létező sajtónkkal és médiánkkal, s szeretnénk még hinni Deák örök igazságában.

Ez már nem is törésvonal a két világlátás között, hanem több annál: hasadás. De erről majd máskor.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

(Borítóképen a CNN főépülete Atlantában, Georgia tagállam fővárosában. Forrás: PIXABAY)