A fekete rigónak igaza volt

A neoliberalizmust időben meg kellene állítani, mielőtt bekövetkezik „Európa furcsa halála”, a kontinens történetének utolsó felvonása.

Forrás: Pexels

Nyakunkon a félig-meddig leküzdött (de új hullámmal fenyegető) koronavírus-járvány, a klímaváltozásból eredő egyre több katasztrófa, embermilliók éh- és szomjhalála, a levegő, a vizek és a szárazföldek folyamatos szennyezése. Mi mégis többet foglalkozunk a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és queer emberek LMBTQ-mozgalmának követelései­vel, mint az igazi bajok orvoslásának életbe vágó tematikájával. Miért is? Azért, mert a befolyásos erők ezt kényszerítik a világra.

Az LMBTQ-mozgalom akkora pénzügyi és politikai támogatást élvez, amekkoráról például a szociálisan rászoruló vagy fogyatékkal élő emberek egyesületei, szervezetei soha nem álmodhatnak. Ennek a támogatásnak köszönhető, hogy az agresszív szivárványos mozgalom hangja a legnagyobb bajok kellős közepén sem halkul.

Nemrég − miközben az LMBTQ-ügyek javában borzolták a magyar társadalom jobbik részének az idegszálait − egyik ablakunkkal szemközt, a cseresznyefán megjelent egy sárgarigó. Ez még költési időben történt, amikor házunknak a cseresznyefára néző oldalán, a sűrű loncban egy fekete rigó fészkelt, szorgalmasan etetve egyetlen fiókáját. A sárgarigó felbukkanása azért is volt számunkra nagy esemény, mert ez a madár rejtőzködő − nagyon ritkán mutatja meg magát. A fekete rigó éppen megérkezett és eltűnt a loncban, amikor a sárgarigó a cseresznyefáról átrepült a lonc felé. A következő pillanatban csak azt láttam, hogy a fekete rigó, mint egy száguldó nyílvessző, üldözőbe vette a sárgarigót, amely fejvesztve menekült.

A fiókáját védelmező fekete rigó gondolkodás nélkül megtámadta a sárgarigót. Nem lehet tudni, hogy a sárgarigónak mi volt a szándéka, hogy a szülő távollétében mit mondott volna a fiókának. Beszélt volna-e a sokszínűségről, a faji és nemi identitásváltás nagyszerűségéről vagy csak arról, hogy milyen szép az idegen madár. Erre bizony nem volt lehetősége, mert a fióka mamája vagy papája azonnal elkergette.

A fekete rigónak igaza volt. Természetes ösztönétől vezérelve cselekedett, nyilván abból kiindulva, hogy ne illegesse magát a fiókája előtt ez a sárga maskarába öltözött vetélytárs, hanem menjen a fészkéhez, a saját fiókájához, már ha van neki.

Az oktalannak tartott állatok viselkedése, utódaikat nevelő és óvó magatartása az emberek számára is tanulságos lehet. Vajon miért ne tekinthetnénk iránymutatónak ezt a fajta magatartást? Különösen indokolt ez a kérdés akkor, amikor a neoliberalizmus elkötelezett hívei és kiszolgálói nagy erőkkel próbálják gyengíteni az eredendően bennünk is meglévő egészséges ösztönöket, reflexeket.

Normális ember óvja, félti a kisgyermekét minden olyan behatástól, amit a saját tudása és élettapasztalata alapján túl korainak és kártékonynak tart. Ha a gyermekek egészséges lelki fejlődésének zavartalanságát szolgáló, óvó szeretetet a társadalom törvényekkel is képes védelmezni, akkor azzal nagy terhet vesz le a szülők válláról. A szülők ugyanis – a fekete rigótól eltérően − egymaguk nem képesek jó eséllyel megvédeni a világra rácsodálkozó, káros hatásokra is fogékony gyermeküket a rá leselkedő veszélyektől. Kell a törvényi segítség.

Ezt a segítséget adja meg az új magyar, pedofilellenes törvény, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor kormányfő korábban már rámutatott: a magyar törvény nem vonatkozik a 18 év feletti felnőttek életére, szexuális szokásaira, nyilvánosságukra. A hétgyermekes Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke viszont a Twitter-oldalán kritikusan nyilatkozott a törvényről. „Egy sokszínű Európában hiszek, nem pedig egy olyanban, ami elrejti azt a gyermekeink elől” – írta az elnök asszony.

Ez a fogalmazás rendkívül diplomatikus, ennélfogva többértelmű. Felveti azt a kérdést, hogy Európa vajon attól lesz-e sokszínű, ha elfogadja a szivárványos leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és queer emberek LMBTQ-mozgalmának követeléseit. Másrészt felveti azt a kérdést: mikor szembesíthetjük gyermekeinket olyan kérdésekkel, amelyek bizonyos fokú érettséget kívánnak.

Az LMBTQ-mozgalom agresszív érdekérvényesítő munkájának tudható be, hogy a nyugati világban rohamosan terjed a kisgyermekek (ideértve az óvodáskorúakat is) érzékenyítése, s az a fajta „törvényalkotás”, amely legalizálja e személyiségromboló tevékenységet. A magyar törvényhozás helyesen ismerte fel, hogy ez az érzékenyítés károsan befolyásolhatja az egészséges nemi identitás kialakulását, melegágya lehet a pedofíliával összefüggő bűncselekményeknek, ezért e folyamatnak a törvény erejével is gátat kell vetni.

Az LMBTQ-mozgalom azzal, hogy célba vette a kiskorú gyermekeket, hadat üzent a normális, keresztény erkölcsiséget elfogadó társadalmaknak. Teljesen logikus és rendjén való, ha egy olyan, az európai demokrácia mellett elkötelezett, nagy történelmi hagyományokkal rendelkező jogállam, mint Magyarország, törvényekkel védekezik az efféle agresszív törekvésekkel szemben. A magyar társadalom – miként azt a miniszterelnök helyesen megállapította − az egyéni szabadság és a tolerancia mellett leginkább elkötelezett európai népek közé tartozik. Kulturális hagyományaink valóban a keresztény szabadságban, a nemzeti szabadságért vívott harcainkban gyökereznek, ezért magától értetődő, hogy ezeket semmilyen jöttment mozgalmak kedvéért nem adjuk fel.

Ursula von der Leyennek abban igaza van, hogy Európa sokszínű. Régen is az volt, és nem véletlen, hogy ez a sokszínűség nagyban hozzájárult az európai demokrácia kialakulásához, a balliberális politikai mozgalmak megjelenéséhez. A keresztény hagyományaira sokáig büszke Európa egy ideje azonban azzal szembesül, hogy már ezek a radikális mozgalmak (és nézeteik) határozzák meg az Európai Unió politikáját.

És ha említettük a fekete rigót, beszéljünk egy másik madárról is. A neoliberális politikai-világnézeti irányzat úgy viselkedik, mint a kakukk, amely idegen fészekbe helyezi a tojását. Európa addig melengette ezt a kakukktojást, amíg az kikelt, most pedig egymás után próbálja kilökdösni a fészekből Európa gyermekeit. Hangadói szerint az a nemzet, amely nem fogadja el az illegális migráció nyomán kikényszerített állapotokat, nem vállalja ennek terheit, amely nemzet nem enged az LMBTQ- és BLM-féle abnormalitásnak, az megérdemli a gazdasági retorziót, a megbélyegzést, a vele szemben alkalmazott politikai nyomásgyakorlást.

Nézetünk szerint éppen a túlságosan eluralkodott neoliberalizmust kellene időben megállítani. Mielőtt bekövetkezik Douglas Murray vészjósló víziója, „Európa furcsa halála”, az önmagát gyengítő és pusztító fejlett kontinens történetének utolsó felvonása.

A szerző író, újságíró

(Borítókép: LMBTQ-felvonulás. Fotó: Pexels)