A tények elferdítése, a tudatos mellébeszélés, a tagság félrevezetése egy szervezeten belül, szándékos feszültséggerjesztés ember és ember között, vagyis a hazugságból származó haszon csábítása koroktól függetlenül van jelen a politika színpadán. A mindig újraéledő politikai ármány stratégiai értelemben maradandó kárt képes okozni a szerveződésekben. Olyan fegyver, amelynek a hatékonysága pontosan nem mérhető, hisz a legtöbb esetben csak később derül ki, hogy egyáltalán szerepet játszott az események hátterében. Utólagos elemzés mutathat ki összefüggést egy-egy politikai veszteség vagy mondjuk választási vereség és a kívülről vagy belülről gerjesztett feszültség között. Az ellenfelek felkészült háttéremberei a mindent lehet elve alapján képesek társadalmakat hosszabb-rövidebb időre eltéríteni a normalitás élethelyzetétől is.
Mivel az érdekérvényesítés ismert, bár csöppet sem etikus eszközéről van szó, mindenki számol a létezésével, még akkor is, ha nehezen tud védekezni ellene. A politika ritkán Grál-lovagok által uralt világában az ármány katasztrofális és leginkább irreverzibilis károkat tud okozni pártok, szervezetek, mozgalmak belső életében. Egy jól elhelyezett, életszerű hazug állítás – boksznyelven szólva – knock outolja az adott közösséget. Az így előállt helyzet ugyanis nem átmeneti, hanem gyakorta véglegesen negatív következménnyel jár. Minden rossz döntés, elkapkodott intézkedés, helytelenül megválasztott taktikai lépés utólag korrigálható, hisz a sebek begyógyulnak, az idő távlatából csökken a helytelen döntés okozta kárhelyzet. De szinte képtelenség a belső megosztásra irányuló átgondolt és gátlástalanul végre is hajtott hazug állítással szemben védekezni. Az emberi együttélés, gondolkodás és cselekvés leghatékonyabb ellenszere és romba döntője a valótlan állítások terjesztése. Amikor az azonos oldalon állók kezdik ki saját egységüket, ezzel nemcsak a közös cél elérésének esélyét kérdőjelezik meg, hanem teljes vereségre ítélik az adott szervezetet, közösséget.
A „megtévedtek” esetében persze ritkán cél a rombolás. Sokkal inkább a meggondolatlanságból ered az ármánykodásuk. A legdermesztőbb éppen az, hogy még utólag sem képesek belátni hibás lépésüket, hisz az ostobaság lényege a meggyőződésük támadhatatlansága. Időnként persze okos emberek is lehetnek elvakultságból vagy elfogultságból adódóan meggondolatlanok. Kiélezett helyzetben, politikai küzdelmek esetén fel-felbukkan az adott egység megbontásának külső kísérlete. A másik oldal erejét mindenáron megtörni igyekvő háttérkatonák eszközökben nem válogatva próbálják harcképtelenné tenni ellenfeleik védelmét. A beépülés rendkívül egyszerűvé tud válni – hosszú évek titkosszolgálati tapasztalata mondatja velem –, ha eleve fellelhető bármiféle, házon belüli ellentét egy szerveződés, politikai csoportosulás felső vezetésében. A féltékenység, a vita hevében félreértett mondatok, rosszul kódolt félinformációk tökéletes terepet biztosítanak az egységes cselekvés megbontására. Mindig lesznek olyanok, akik egyéni érdek mentén reagálnak, és ezzel célponttá is válnak a külső ellenséges megfigyelők számára. A friss sebet kapott – immár potenciális célszemély – pedig a lelki megkönnyebbülés reményében panaszolja el a sérelmeit, majd kapva kap a felajánlott segítség után. És észrevétlenül válik az ellenség ügynökévé.
Nem visszacsinálható élethelyzet mindez, mert gondoljuk el, ha ezzel az úgynevezett fedett módszerrel beszervezett képes ráeszmélni, hogy lépre ment, hisz a „megértő barátok” éppen kihasználták elveszettségét, mit tehet ellene? Képes odaállni társai elé, bevallva emberi gyengeségéből adódó elvtelenségét vagy sodródik tovább az események forgatagában, hozzájárulva övéi harci erejének megtöréséhez? Napjaink politikai csatáiban fontos elgondolkodni a „hazugság ára” következményein, de leginkább kialakulásának körülményein. Felnőtt ember módjára kell tisztázni a felmerülő félreértéseket, mert ennek hiányában nem kívánt jelenségek köszönnek vissza. Ha nem is lesz valakiből tudatos áruló vagy – finomabban fogalmazva – a „félreértést elszenvedő”, a belső egység legtöbbször így is kárt szenved, ha az adott személy önigazolásba kezd. Hiszen alapigazság, hogy a támadás és a védekezés egyszerre van jelen még a politikai ütközetek idején is. Amennyiben a védekezés megszervezésének elemévé tesszük a belső rend elérésének ideáját, csökkenthető a külső támadások ereje. Példaként gondoljunk a magyar kormány intézkedéseit folyamatosan negatívan megítélő vádakra. Gyakran a valósággal többnyire köszönő viszonyban sem lévő állítások az igazságtartalomtól függetlenül képesek bizonytalanságot kiváltani a társadalomban.
A felforgatás elleni legegyszerűbb orvosság a felbukkanó félreértésekre okot adó helyzetekkel kapcsolatban, ha azokat azonnal megpróbáljuk tisztázni. Háborúban nincs egyéni érdek, csak a közösségi cél létezik. Hívhatjuk fegyelemnek, amit fontos belátásos alapon, ha indokolt, keményebb fellépéssel is garantálni, hogy ne üsse fel a fejét a mesterségesen gerjesztett kétely. A kávéházak „jól értesültjeit” pedig ki kell toloncolni az információk közeléből, hogy ne legyenek képesek elméleteket gyártani. Nem lehet védelmet építeni, pláne nem lehet győzni, ha energiát kell pocsékolni a belső ármánnyal való küzdelemre. A fent jelzett probléma lekicsinylése pedig már nem is bűn, hanem súlyos hiba lenne, ahogy Franciaország volt rendőrminisztere, Joseph Fouché mondta egykoron hibás politikai döntésekkel kapcsolatban.
Az ok, amiért mindez felmerült e sorok írójában, a választási kampány időszakában időről időre előforduló élethelyzet. Elkerülendő a kioktatás látszatát, fontos hangsúlyozni, nem az okoskodás mondatja velem mindezt, hanem éppenséggel a sokéves operatív tapasztalás. A gyengeség legtöbbször nem látható, ha valaki felszínesen nézi a világot. De fontos tudni: vannak erőterek, amelyek mélyebbre képesek hatolni, hogy megtalálják a bizonytalan, ebből következően gyenge láncszemet.
A szerző titkosszolgálati szakértő
Borítókép: Illusztráció. Fotó: Pexels
