Most persze keresik az okokat, hogy miért csak néhány ezren mentek ki a Hősök tere elé, kommentelők keseregnek ezen, s találnak is magyarázatokat: a fiatalok, akik Márki-Zay mögé álltak, nem szívesen járnak ilyen típusú gyűlésekre, kimerültek a baloldali emberek az előválasztás után, hideg szelek fújtak azon a délutánon stb., stb. Lehet szépítő magyarázatokat találniuk, holott vélhetően fontosabb ok lehet, hogy számos hagyományos balos szavazó csalódott, hogy az ismeretlen Márki-Zay nyert, ezért nem jött el. Ám még ennél is fontosabb, hogy a hazai baloldal minden erőltetett látszat ellenére erősen megosztott; leplezhetetlen törésvonalak húzódnak közöttük, egyetlen közös pont a baloldal soraiban az Orbán Viktorral és a Fidesszel szembeni gyűlölet. De kérdezem én: mi tart igazából össze egy politikai közösséget, az, hogy „Orbán Viktor távozzon”, vagy egy világlátás, értékrend, amelyet a közösség minden tagja magáénak vall? Másképpen: a gyűlölet vagy a közös értékrend tart össze jobban egy politikai közösséget?

Nos, október 23-a képei, légi felvételei erre megadják a választ. Ez már előrevetíthetné a választások végeredményét, ám sokat látott politológusként azt mondom: hat hónap a politikában hihetetlenül nagy idő, ez az eredmény még mindig csak részeredmény, nem végeredmény. A mostani látványos erődemonstráció mindenkit arra kötelez a nemzeti oldalon, hogy továbbra is még nagyobb lendülettel vegyen részt a kampányban a választás napjáig.

A békemenet – mint mindig vagy talán még jobban, mint korábban – nem pusztán demonstráció egy értékrend és világnézet mellett, hanem óriási közösségi élmény: mindenki, aki részt vett és részt vesz benne, azt érezheti –  s nincs ennél tán fontosabb –, hogy olyan emberek veszik körül, akik hozzá hasonlóan gondolkodhatnak, akikre biztosan számíthat. Ehhez az emelkedett hangulathoz illő volt ­Orbán Viktor lényegre törő, világos beszéde. Két fontos üzenetet érdemes ebből kiemelni.

Az egyik: az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéhez hozzákapcsolta 2006-ot, mert a két dátum immáron nem választható külön egymástól, hiszen mindkétszer ugyanazok a politikai erők akarták elnyomni a szabadságot Magyarországon. 1956 után 2006-ban is a kommunisták akarták leverni a nemzeti és keresztény, szuverenista tábort, hogy kiszolgáltassák azt a külföldi hatalmaknak, gyarmattá tegyék és válságba sodorják az országot. 1956-ban egy fegyveres forradalmat fojtottak vérbe a szovjet hatalom segítségével, ötven évvel később, 2006-ban pedig a gyurcsányi hazugság, manipuláció ellen erkölcsi felháborodásból tüntetőkkel szemben alkalmaztak brutális erőszakot Budapest utcáin. És most, hetvenöt évvel ’56, tizenöt évvel 2006 után, újra itt vannak, és ismét hatalomra törnek a kommunisták, hogy harmadszor is kiszolgáltassák az országot külföldi és globális hatalmaknak.

Ráadásul – teszem hozzá – abban is jelen van a folytonosság, hogy a Nyugat, a fényességes Nyugat, a szabadság és demokrácia bajnoka 1956-ban ugyanúgy hagyott magunkra bennünket, mint ahogyan pisszenés sem volt a 2006. őszi brutális rendőrterror után sem az unióban, sem a nyugati államok politikusainál, sem pedig a fősodratú médiumokban. ’56-ban magunkra hagytak bennünket, odadobva a Szovjetuniónak, 2006-ban falaztak a Gyurcsány-kormánynak, most pedig, a 2022-es választások előtt a legkülönfélébb eszközökkel beavatkoznak a belpolitikai folyamatainkba, ami, ha jobban meggondoljuk, szemérmetlenebb és pofátlanabb magatartás, mint a 2006-os volt.

Talán megkockáztathatom: ez az ’56-os megemlékezés egy hagyomány kezdete. Innentől kezdve minden október 23-án meg fogunk, mert meg kell emlékeznünk a 2006. október 23-i véres rendőrterrorról is, s újra és újra ki kell majd mondanunk e napon: soha többé!

Orbán Viktor másik fontos üzenete: a magyarok sorsáról csak a magyarok dönthetnek. Ez az üzenet egyszerre szól Brüsszelnek, Washingtonnak, a nemzetközi balliberális fősodornak és a „Gyuri bácsi” által fémjelzett globális pénzügyi hálózatoknak. Annál is inkább, mert – mint a miniszterelnök joggal hangsúlyozta – az itthoni ballib ellenzék önmagában nem is lenne veszélyes, de mivel ott áll mögöttük pénzzel, támogatással, hatalmi szóval, kényszerrel és zsarolással a globalista balliberális hálózat, az unió és a nagyhatalmak, ezért komolyan kell venni a fenyegetést, és a hazai baloldal gazdáinak világosan meg kell üzenni, hogy eddig és ne tovább. Most sem engedünk a szuverenitásunkból, mint ahogyan nem engedtünk 1956-ban és 2006-ban sem.

Megszólalt az ország legkártékonyabb politikusa is, akinek a lelkén szárad mindaz, ami tizenöt évvel ezelőtt történt. Ezt volt képes írni a közösségi oldalán: „Szájtáti, gyenge demokraták engedik másfél évtizede, hogy tudatos rendzavarást, provokációt, a demokratikus államrend elleni támadást tiszta forradalommá próbáljon nemesíteni a jó- és rosszhiszemű nai­vitás és a hatalmi hazugság perverz szerelmi háromszöge.” A demokratikus államrend elleni támadás – na, ezt éppen te tetted, Gyurcsány!

A bicska itt, ebben a pillanatban nyílik ki a zsebben! Épp ezért csak azt tudom mondani, ceterum censeo: Gyurcsány Ferenc bűne nem maradhat büntetlenül. Ez mindan­nyiunk felelőssége!

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján tartott megemlékezésen az Erzsébet téren 2021. október 23-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd