Ma a világot nem az okos, kellő erkölcsi tartással és empátiával bíró emberek irányítják, hanem domináns, profitérdekelt multinacionális cégek határozzák meg a trendeket. Ebben a világban kell élnünk és fel kell készülnünk nekünk, európaiaknak, magyaroknak, Kárpát-medencei lakosoknak a szükséges mérvű, hatékony védelemre, saját jogaink, nézeteink, érdekeink képviseletére. Bár uniós állampolgárok vagyunk, de amit a brüsszeli vezetés csinál velünk – s rajtunk kívül még döntően a lengyelekkel –, az semmilyen szempontból nem fogadható el: jogtiprás, kettős mérce, hatáskörökön való átnyúlás, gazdasági és ideológiai kérdések összekapcsolása, politikai köntösbe bújtatott gazdasági zsarolás, a nemzeti szuverenitás minden lehetséges módon történő gyöngítése. 

Az Európai Uniónak nincs jövője, ha ezen az úton kíván haladni. Vagy a saját tehetetlensége, bonyolult adminisztratív rendszere, vagy a tagállamok felháborodása, az igaztalan döntések következtében fellépő csalódottság, esetleg a józanság, a korábbi erkölcsi értékek visszatérése fogja elsöpörni vagy fokozatosan ellehetetleníteni. Nem volt véletlen az, hogy Nagy-Britannia kilépett. 

Behódolni Brüsszelnek, szervilisen kiszolgálni az ottani döntéshozókat nem szabad. Persze az a tény, hogy a brüsszeli bürokrácia nyeregben érzi magát hazánkkal szemben, s egyre-másra folynak a hazánk elleni eljárások, az nem utolsósorban a hazai ellenzék Európai Parlamentben ülő képviselőinek is köszönhető, akik becstelen, szégyenletes módon lépnek fel a magyar kormány minden döntése ellen, s vállvetve küzdenek a balliberális európai delegáltakkal Magyarország megfélemlítéséért, megalázásáért, megbüntetésért. Miért is? Mert hazánk – egyébként minden uniós jogszabályt betartva – megpróbál szuverén államként jelen lenni a többi tagállam között. Mert nem kívánja a Nyugat összes elmebaját ellenkezés nélkül elfogadni.

Mit lehet tenni itt a végeken, itt, a Trianon utáni Csonka-Magyarországon? Meg persze a környezetünkben, ahol még élnek magyar nyelven beszélő és magyar szívvel érző, józan gondolkodású emberek. Kárpátalján, Erdélyben, a Partiumban, a Felvidéken, a Vajdaságban s más helyeken, ahol még pislákol a kereszténység lángja, ahol még nem sikerült kitaposni a magyar identitást, a magyar nemzethez való tartozás érzését az ott élőkből. Mit kell tennünk itt, Közép-Európában, amely most is védőbástyaként funkcionál a balliberális eszméktől megittasodott Nyugattal (korábban meg a törökkel) szemben? Tényleg, mit lehet tenni? Olyat persze, ami nem borítja vérbe az országot, de aminek lesz eredménye, amiért érdemes küzdeni, ami előremutató és erkölcsileg támogatható. S jogilag sem kifogásolható.

Egy biztos: nem szabad hátrálni, nem szabad feltenni a kezeket. Minden fórumon hirdetni kell a józanság, a megmaradás, a korábbi erkölcsi elveinkhez való hűség igényét. Egyet tudok érteni Faggyas Sándor gondolatával (A német kultúra és akiknek nem kell, Magyar Nemzet, 2021. július 15.), hogy nincs harmadik út. El kell dönteni, hogy ki hova áll. Az internacionalista szocialisták vagy pedig a konzervatív kereszténydemokraták oldalára. Nem a fenntartás nélküli, immár erkölcsi romhalmazzá vált Nyugat-imádat a megoldás, s talán még van remény. Ahogy Bayer Zsolt írta (Magyar Nemzet, Identitások felszámolása, 2021. július 20.): talán még nem ment el teljesen az eszünk, mi még nem hülyültünk bele a jólétbe, a semmittevésbe, az unalomba.

Van egy latin mondás: cuius regio, eius religio (akié az ország, azé a vallás), nos ezt kellene kicsit átformálni a kor szellemében. Akié a média, azé a hatalom, azé az ország. Helyes s üdvözölendő a Professzorok Batthyány Körének állásfoglalása a család, a nemzet, a kereszténység védelmében, de ez kevés. Sokkal több kell, ezeknek a nézeteknek el kell jutni lehetőleg minél több emberhez. A mai korszerű informatikát használó s szinte csak ilyen forrásból táplálkozó fiatalokhoz is, a Z generáció, a digitális világ képviselőihez is. 

Mindenkihez! Nyugodtan, de masszívan, keményen, tömegeket megszólítva és következetesen. És rendszeresen és elkötelezetten. Minden fórumon. Az online térben is, s talán főleg ott! El kell érnünk a nem Magyar Nemzetet olvasókat is, sőt, lehetőleg azokat is, akik alig olvasnak. Meg kell próbálni. Minden csatornát fel kell használni. Buzdítani kell az embereket a jóra. (Ha az online tér ki lett volna használva, akkor ma nem Karácsony Gergely lenne Budapest főpolgármestere.)

Talán vissza lehet még fordulni a természetesség, a normalitás irányába, s talán még másokat is rá lehet ébreszteni hibáikra, tévedéseikre, a rossz irány választására. Persze csak akkor, ha lépünk, ha határozottan és időben lépünk. És nem sopánkodunk, nem másra mutogatunk, nem várjuk tátott szájjal a sült galambot, hanem kitartóan, rendíthetetlenül harcolunk a saját ügyeinkért. S ne feledjük, ez a harc egész Európa érdekében is folyik.

Meg kell nyerni itthon a 2022-es választásokat s össze kell fogni Európában a hozzánk hasonló elveket vallókkal. Talán van még remény. Talán a kőhalomból még újra felépíthető egy erős vár, amire joggal lehetünk később büszkék. S akkor majd remélhetőleg olyan társadalom épül, amely kiveti magából azokat, akik a fehér, keresztény, heteroszexuális embereket rémisztő képződménynek nevezik, s azokat is, akik szerint a Szent Jobb csupán egy olyan mumifikált kéz, amelyről csak annyi tudható biztosan, hogy a tulajdonosa azzal maszturbált és a s…ét törölte vele. Ne Niedermüller Péterek és Homonnay Gergelyek mutassák nekünk az üdvösséghez vezető utat!

A szerző egyetemi tanár