Drogdílerek, emberkereskedők, migránsok – csak néhány jelző, amelyekkel a magyarországi baloldal a közelmúltban illette a határon túli magyarokat. De kifogásolták a külhoniak megmaradását segítő támogatások mértékét, a járvány alatt küldött maszkok, életmentő lélegeztetőgépek számát is. A baloldal tehát – látszólag indokolatlanul – többfrontos hadjáratot folytat a határ túlsó részén élő magyarok ellen. Ám ezen politikai formáció miniszterelnök-jelöltje, úgy tűnik, kommunikációs síkon megpróbál kifarolni az elvtársak által folytatott szélmalomharcból, és külhoni kampánytúrára indul. De miért van eleve kudarcra ítélve Márki-Zay Péter határon túli, cukormázba bújtatott szavazatmaximáló kampánya?
A baloldali politikusoknál nem új keletű jelenség a kisebbségi sorba került magyarok ellen irányuló uszítás. Emlékezetes, már a külhoni magyarokról szóló 2004-es népszavazást megelőzően is az országhatáron kívül élő nemzettestvérek ellen foglaltak állást. A Gyurcsány-kormány a határon túli magyarság elleni gyűlöletkampányát akkor a létbizonytalanságra építette fel. Huszonhárommillió betelepülő románnal riogattak, a családoknak járó pénzek elvételével, munkahelyek, lakhatások ellehetetlenítésével hergelték a lakosságot. Minden harmadik hirdetőtáblán a „felelős döntés 2 × NEM” felirat szerepelt. A más népek által túszként használt magyarságnak a kettős állampolgárság – részben az akkoriban megszaporodott magyarellenes atrocitások, és magyarellenes helyi politika miatt – egyfajta mentőöv lehetett volna.
Mint árva gyermek, úgy vágytunk a védelmező szülőre. Én nyolcéves voltam 2004. december 5-én. Emlékszem, az egész család a tévé előtt ült. Vártuk az eredményeket. Eljött hát az idő? Valahová tartozni fogunk végre mi is? Közjogi értelemben is tagjai leszünk az egyetemes magyar nemzetnek? Ilyen és ezekhez hasonló bizakodó kérdésekkel vártuk az eredményeket. Ám a referendum az alacsony részvétel miatt eredménytelen lett. Soha nem felejtem el édesapám akkori komor, ugyanakkor csalódott tekintetét. Csak ült a kopott fotelben. Nézett maga elé. Kárpát-medence-szerte százezrek, milliók jártak hozzánk hasonló cipőben. A népszavazást követő reggelen a VajdaságMa internetes hírportál a közhangulatot Kányádi Sándor 1985-ben íródott, A bujdosni se tudó szegénylegény éneke című versének egy részletével demonstrálta: „nem kellünk mi testvér / sem itten sem ottan / a nemkellésekbe / beleszomorodtam”.
BALOLDALI NEMZETÁRULÁS
