A hazugságokon alapuló szocialista propagandakampány ellenére a népszavazáson részt vevő anyaországi magyarok többsége azonban igent mondott a határon kívül rekedt nemzettársakra. Így a december 5-e előtt fellobbant remény lángja nem hunyt ki teljesen a szemünkből. Bizakodásunk pedig nem volt hiábavaló. Hat évvel később, a kormányváltást követően, a nemzeti vezetés – figyelve a külhoni magyarok hangjára – törvényt módosított. Közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé váltunk. Emlékszem, könnyes szemmel vettem át az állampolgárságról szóló dokumentumokat. Számomra ez a pillanat nem az uniós útlevélről, a vízummentességről szólt. Az okmányok átvételekor eszembe jutottak dédnagymamám szavai, aki számtalanszor elmesélte, hogy kétszer is volt magyar állampolgár. Történt mindez úgy, hogy még az utcából sem költözött el. Ha ő már nem is, az egyetemes külhoni magyar közösség harmadszor is a nemzet részévé vált. A kettős állampolgársággal kéz a kézben járó nemzetpolitikának köszönhetően Szerbiában szinte megszűnt az intézményesült magyarverés, illetve magyarellenes politika. 

Az anyaországi hipokrita „baloldali nemzetpolitika” legnagyobb ellentmondása, hogy az a politikai oldal, amely tizenhét évvel ezelőtt az anyanemzetről kényszeresen leválasztott magyarok ellen foglalt állást, 2015-től kezdődően egészen napjainkig nyíltan a közel-keleti és afrikai bevándorlók mellett kampányol. Hogy miért? A kérdést ma már tisztán látjuk. Az Európai Bizottság egy korábbi javaslata szerint több millió Európában élő bevándorlónak adna állampolgárságot. Mi történne akkor, ha ez megvalósulna? A bevándorlást támogató politikai formáció évtizedekre bebetonozná magát a politika élvonalába. Ezzel szemben a leszakított nemzetrészeken élő magyarok – tudva, milyen a hazátlan lét – többsége soha nem támogatna mindenféle identitást gyilkoló, gyökértelen elveket. Pontosan ezért mondott nemet a külhoni magyarokra a baloldal annak idején, és teszi ezt meg újra és újra.

Az ellenzéki összefogás üdvöskéje most – a szavazatmaximálás reményében – hiába próbálja magára ölteni a határon túli magyarokat felkarolni vágyó színes papagájtollakat. Olyan emberek sorakoznak fel mögötte, akik a gyalázatos, 2004. őszi gyűlöletkampányt kidolgozó politikai formáció munkájában valamilyen formában szerepet vállaltak. Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Bangóné Borbély Ildikó, Vadai Ágnes, Arató Gergely – csak néhány név közülük. De beszélhetnénk a szivárványkoalíció miniszterelnök-jelöltje mögött felsorakozó jelenkor uszítóiról is. Hódmezővásárhely polgármesterét az sem menti fel a felelősség alól, hogy amikor mostani elvbarátai a külhoniak állampolgársága ellen küzdöttek, akkor ő épp a kanadai állampolgárságáért tepert. A magyar szólások, közmondások kiapadhatatlan tárháza között a Márki-Zay-féle álszent jelenségre is megtalálhatjuk a megfelelő bölcsességet: „Madarat tolláról, embert barátjáról.”

Borítókép: A 2004. december 5-i ügydöntő népszavazással kapcsolatos politikai  óriásplakát Budapesten (Fotó: MTI/Czimbal Gyula)