Remélem, a 2022-es év beköszönte egészségben és szerencsésen érte a kedves magyar olvasókat. Áprilisban önök új parlamentet és kormányt választanak. Tovább haladnak-e a jó úton, vagy egy zöld–kommunista átnevelőutat választanak? Erről döntenek majd.
Remélem, a kormányuk másképp lesz tekintettel a lakosságra, mint ma a német. Az utóbbi ott folytatja, ahol az előző Merkel-kormány abbahagyta: Németország gazdasági, technológiai és civilizációs leépítésénél. Az új kormány ehhez még nevet is talált: az „ökoszociális piacgazdasággá” való átalakulást. Éltem már korábban is e hasábokon a régi német mondással: jó dolgában megy a szamár a jégre. A fukusimai szökőár óta a német politika szamara márpedig egyre beljebb merészkedik a vékony jégre. Ehhez igazítják a valóságot és a nyelvezetet.
Németország önkívületi állapotban van: németként évek óta úgy érzem már, olyan infantilis emberek ültek a nyakamra, akik hírből sem ismerik a matematikát, a fizikát, a kémiát.
Kedves magyarok, vegyék alaposan szemügyre Németországot! Abból majd látják, mitől tartsák magukat távol az áprilisi választásokon. Kivéve persze abban az esetben, ha éppúgy le akarják rombolni a saját energetikai és gazdasági biztonságukat, valamint életvitelüket, ahogyan azt a vörös–zöld német baloldal elbizakodottságában akarja, a szabad demokraták és a konzervatívok egy részének segítségével. Szilveszterkor három atomerőművet és nyolc szénerőművet állítottak le Németországban. Ezeknek egyszer s mindenkorra végük van. Az ország áramellátásának ugyanakkor a felét sem biztosítják – 2020-ban a 46 százalékát adták – az eufemiszikusan „megújulónak” kikiáltott, ámde bizonytalan, az időjárás szeszélyétől függő energiaforrások, mint a nap és a szél. Egy ilyen helyzetbe a magyarok is belekóstolhatnak, még azok is, akik azt hiszik, az áram állandóan és jutányos áron jön a csatlakozóaljzatból.
Mi is történik? Egy állam lemond a saját hatalmas energiakészletéről, ám ezt a hiányt önmaga nem tudja kiegyenlíteni. Ha a szomszédos országok nem sietnek a segítségére, napok alatt összeomlik a szövetségi köztársaság, ami pedig másfelől az egész Európai Unió energetikai összeomlásához vezetne. Egy ilyen léptékű energiakimaradás mögött egy civilizációs összeomlás veszélye rejlik. Ahol nincs áram, ott telefonálni és a vécét öblíteni sem lehet. Nem lehet felhívni a rendőrséget, mindenkinek magának kell megvédenie önmagát. Ha pedig belegondolunk, hogy az új kormány teljesen az elektromos energiára akarja átállítani Németországot, ehhez azonban legalább ötven százalékkal több áram szükségeltetik, akkor ez csak azzal magyarázható, hogy a kormánykoalíció a füvezés engedélyezése mellett döntött. Talán maguk is „betéptek” volna? A zöldpárti agrárminiszter emelni akarja az élelmiszerárakat, táplálkozásunkat szigorúan zöld szempontok szerint szabályozná, miközben legalizálják a drogokat.
Németország politikai bolondokháza lett. Ugyanakkor az EU új irányvonala éghajlatvédelmi okokból éppenhogy támogatja a jövőben az atomenergiából nyert áramot. Németország kilép, az EU pedig ismét be. A világ zöld–baloldali jobbítva rosszabbításának legújabb áldozata a német üvegipar: az első üveggyártóknak az áram ára miatt csökkenteniük kell a termelésüket. A zöld–baloldali németek minden európai sorsát teszik kockára az energiakérdésben ugyanúgy, mint az ellenőrizetlen, tömeges bevándorlásban, beleértve a társadalom ezzel együtt járó, visszafordíthatatlan átalakítását. Ha nálunk is olyan állapotok alakulnak ki, mint a bevándorlók származási országaiban, akkor nálunk rosszabb lesz a helyzet, náluk viszont ettől nem lesz jobb.
Lenin úgy vélte, a kommunizmus egyenlő szovjethatalom plusz az egész ország villamosítása. Mao a „nagy ugrásával” erre még rátett egy lapáttal, amikor 1958-ban kijelentette, „vívjanak három éven át könyörtelen harcot, és máshogy néz majd ki az ország nagyobb része. A helyi ipari termelés öt-tíz év alatt meghaladja a helyi mezőgazdasági termelést.” Az új német kormány ugyanilyen őszinte: átalakulásról beszél, és komolyan is gondolja. Az „ökoszociális átalakulás” úgy cseng, mintha Lenint és Maót keresztezték volna. Egyelőre ugyan nem követeli áldozatok millióit, de vajon így is marad-e ez? Eddig a földi paradicsommal kecsegtető utat mindig is átnevelés, táborok és áldozatok milliói szegélyezték. A magam részéről nem bízom az új német politikai osztályban. Jakobinusok, leninisták, maoisták, zöldideológusok – mind az egyedüli és megmásíthatatlan igazságot hirdetik, szembeszállva bármiféle kritikával.
Mindenesetre Németországban a cenzúra nagyon kiterjedt. A média demokratikus és jogállamisági normákra épülő, értelmes részének – mint például az Achse des Guten, a Tichys Einblick vagy a Reitschuster.de – most már rendszeresen a bíróság előtt kell harcolnia a cikkeik és videóik védelmében. A zöld–baloldali közösség azt műveli hallatlan arcátlanságával a saját országában, amit felró Putyinnak, Erdogannak és Kínának: megtagadja a véleménynyilvánítás szabadságát. Csak éppen ezt rafináltan leplezik. A médiaplatformokat kényszerítik cenzúrára, az állam nem piszkolja be a kezét. Olyan ez, mintha a vendéglősnek kellene ügyelnie rá, mit mondanak a vendégei. Németország jelenleg sáros, ha a vélemény- és közlésszabadságot vesszük. Még teljes bódulatban sem lehet mindazt kifundálni, ami jelenleg történik Németországban, amely elkötelezetten száll szembe a négy alapművelettel, valamint a matematikával, a fizikával, a kémiával és a termodinamika első főtételével.
Vajon Magyarország védve van-e mindettől?
A szerző 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője volt, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból
Borítókép: Olaf Scholz és Angela Merkel (Fotó: Europress/AFP/John Macdougall)
