Egy parlamenti mandátumról döntenek az elszakított területeken élő és szavazó honfitársaink. Százkilencvenkilenc országgyűlési képviselőnk lesz április 3. után. A listáról bekerülő 93 képviselő közül egy képviselő a délvidéki, erdélyi, illetve más területek magyarjainak köszönheti tisztségét. Nem lehet az ember lelke olyan kérges, olyan kádárian szürke, hogy sajnálja ezt az egy mandátumot azoktól, akik lelkük minden szeretetével szoktak fordulni hozzánk, hozzájuk utazó anyaországiakhoz.
Ha az ember Erdélyen átutazva Székelyföldre érkezik, az mindig különleges élmény. Ha az ember vonattal érkezik a Hargita vidékére, az még különlegesebb. És ha az ember az éjszakai vonattal hajnalban érkezik a székelyek közé, az a legkülönlegesebb élmény. Kora nyáron a gazdákat harmatos, dús fűvel megajándékozó domboldalakat kézzel kaszáló gyergyóiak olyan békés látványt nyújtanak, amely egy életre bevésődik az utazó lelkébe. A hegyoldalakat őrző szénaboglyák és a mérnöki precizitással megrakott, komótosan haladó szénásszekerek látványának köszönhetjük életünk egyik leghangulatosabb ébredését. Ha időközben traktorok, bálázógépek is beballagnak a napfelkeltébe, akkor is ott van ez az ébredés a legidillibb ébredések között. Sőt, ha történetesen – mint mi, idén március derekán – a még behavazott székely tájba zakatolunk bele, nem tudom nem látni a székely táj szépségét. Ott kaszálnak a székelyek a domboldalakon, ott ballagnak a szekerek a poros utakon, ott őrzik a hegyoldalakat a friss szénától illatos boglyák. Mert azok a kaszáló székelyek, azok a gyönyörűen megrakott szekerek, azok a tökéletes őrboglyák a székely nép lelkét jelentik. A székely nép lelke pedig akkor is velünk van egy átvonatozott éjszaka után, ha éppenséggel a behavazott táj fogad bennünket a Hargitán. Ez a lélek ugyanis nem tud megfagyni, még akkor sem, ha a Gyergyói-medence történetesen a Kárpát-haza egyik leghidegebb pontja.