Akinek csupán közepes történelmi érdeklődése és műveltsége van Közép-Európában, alighanem az is hallotta, olvasta már a híres lengyel mondást: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.” Azaz: lengyel, magyar két jó barát, a szablyáig és a pohárig. (Lírai változatban: …együtt harcol, s issza borát.) A közkeletű magyar fordításban két jó barát szerepel, holott a bratanki inkább testvéreket jelent, ami szorosabb, rokoni kapcsolatra utal a két nép között.

A Sólyom László és Lech Kaczynski államfők által 2006. március 24-én Győrben felavatott magyar–lengyel barátsági emlékmű szobra két egymásba fonódó tölgyfát ábrázol, amelyek a két nemzet szimbólumai. Nem véletlenül. Ugyanis gróf Worcell Szaniszló lengyel emigráns politikus a 19. században épp e képpel mutatta be a lengyel és a magyar lélek rokon természetét: „Lengyelország és Magyarország olyan, mint két százados tölgy, melyek egymás mellett nőttek fel, s gyöke­reik messze széjjelágazva a föld alatt láthatatlanul összefonódtak és összenőttek. Innen származik az, hogy az egyiknek léte és életrevalósága a feltétele a másik életének és egészségének.” Két évszázaddal korábban Wisniowiecki Jeremiás herceg, az akkori lengyel társadalom egyik vezető személyisége az I. Rákóczi György erdélyi fejedelemhez érkező lengyel követség vezetőjeként e szavakkal jellemezte a két nemzet kapcsolatát: „Nincs nép, nincs nemzet, mely a lengyelekkel szokásaira s természetére nézve annyira egyezne, mint a magyar; ugyanolyan fegyvereik vannak, egyforma a harcolási módjuk, életmódjuk is azonos, sőt néhány évvel ezelőtt ruházatuk is olyan volt, mint a magyaroké.”

A két nép már több mint ezer éve él egymás mellett, a „zordon” Kárpátoktól északra és délre. Első, keresztény királyaik, Vitéz Boleszláv és Szent István nemcsak kortársak és szövetségesek voltak, hanem rokoni kapcsolatban is álltak egymással, s a Piast-dinasztiát és az Árpád-házat századokon át rokoni kapcsolatok fűzték össze. E kapcsolatok később, az Anjouk és a Jagellók idején is folytatódtak, s a közös uralkodók kormányzása alatt nemcsak az érdekek kölcsönös felismeréséből származó politikai tudat alakult ki, hanem kibontakozott egy szinte egyszárnyalású néplélek, egy hasonló mentalitás is. Hiszen a lengyel–magyar kapcsolatok története sokkal több, mint dinasztiák históriája, államok szövetsége. A két nemzet testvérisége legjobban egymás szabadságküzdelmeinek hősies, önfeláldozó támogatásában és a legyőzöttek, a balsors által tépettek nagylelkű, önzetlen megsegítésében mutatkozott meg sokszor a 19. és 20. század folyamán.