Ne tudják meg, mi zúdult az illetőre kommentek formájában. Sok olyan van, ami nem tűri a nyomdafestéket, ezért ide sem írom. Ami igazán megdöbbentő volt, hogy a poszt hatására nem kevesen törölték az akár több évtizedes ismeretséget, az egyébként többgyermekes, értelmes, teljesen civil családapával. Megszakították vele a kapcsolatot azért, mert leírta a véleményét. Végeztem egy kis kutatómunkát, hogy kik azok, akiket ennyire érzékenyen érintett ez a kiírás: nem kellett mélyre ásnom, hogy kiderüljön, egytől egyig „liberális” gondolkodású emberek, akiknek alapvetően és mindenekfelett kellene képviselnie és tiszteletben tartania a vélemény szabadságát, a másságot, a különutasokat (is).

A fent leírt történet nem kirívó eset: bármilyen, a hétköznapjainkat érintő közéleti témáról van szó, az embernek kissé olyan érzése van, mintha egy mindenekfelett álló fősodor létezne és, aki ettől eltér, az minimum perifériára kerül, billogot kap vagy akár kiközösíttetik. Mire gondolok pontosan? Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP-pártszövetség zsinórban negyedszer is legyőzte ellenzékét. Ezúttal (is) több mint kétharmados többséggel. Egyértelmű, hogy most a hangos kisebbség csalást kiált, de álljon itt egy érdekes adat, ami talán gondolkodásra készteti őket: 2022 áprilisában 850 ezerrel kevesebben szavaztak a hat párt közös listájára, mint 2018-ban ugyanezen pártokra külön-külön.

Meglepett, amikor egy külföldön élő közeli ismerősöm a választás éjszakáján, amikor már egyértelmű volt az újabb Fidesz-győzelem, felhívott, és azt mondta: ő ezt nem érti, mert Orbán Viktort „mindenhol” utálják. Érdemes nagyító alá tenni, hogy konkrétan mit jelent a „mindenhol” ebben az esetben: egész konkrétan a közösségi médiumokat és az internet egy részét. És aki a Facebookot használja hírforrásként, nem csoda, hogy úgy érzi, ebben az országban minden elveszett, vége az életünknek, és nemhogy demokrácia nem, most már csak sírás és fogcsikorgatás vár ránk. Ahogyan eddig is abban éltünk, ugye.

Viszont amíg a női és különböző emberi jogokat oly harcosan képviselő, ellenben olvasóit politikailag minden karakterrel befolyásoló portálokon sötét jövőt ígérve ecsetelik-értékelik a választások eredményét, vagy a pedagógussztrájk „himnuszát” éneklő Noár úgy összegzi a történteket, hogy „Felfoghatatlan, hogy milyen négy év vár ránk”, vagy a Facebook-ismerőseim egy része feketére változtatja a profilképét, vagy celebek egy csoportja azzal fenyegetőzik, hogy ők bizony most csomagolnak és elhagyják az országot, vagy a választás napján, a miniszterelnökkel készült közös fotóm alatt a sok pozitív és biztató komment mellett hányós fejes emojik, „összehordta a szemetet a szél” kommentek és „bégessetek, bárányok” hozzászólások jelennek meg, addig biztosan megerősítve érzem magam abban, hogy Magyarország vasárnap jól döntött.

A most a Facebookon gyászoló és egyébként több millió embert ostobának, birkának és agymosottnak nevező liberális „tömeg” nem érzi úgy, hogy kicsit nagy luxus kukába dobni ennyi polgártársát? Egy szikrányit sem kételkednek abban, hogy esetleg őket befolyásolja valaki vagy valami? Mert hiszen mégiscsak ugyanabban az országban élünk, ám két teljesen különböző valóságban. Hogy lehet ez?

A választások előtt látott napvilágot a hír, hogy egy nemzetközi hekkertámadás miatt több jobboldali lap is hosszú órákra elérhetetlenné vált. Az akciót valószínűleg az Anonymous nemzetközi hekkercsoport – amely nem azonos a magyar baloldalról információkat szivárogtató Anonymous­szal – hajtotta végre, akik a választás előtt jelezték, hogy valamire készülnek, mert az ukrajnai orosz invázió ellenére „a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök továbbra is a Kreml trójai falovaként viselkedik Európában”.

Aztán kiderült az is, hogy egy DatAdat nevű amerikai adathalász cég álprofilokkal, bérkommentelőkkel és különféle más trükkökkel szerez információkat szavazókról, és ha kell, irreális aktivitást generál bizonyos tartalmak köré a közösségi médiumok felületén. A DatAdat nevű cég egyébként Bajnai Gordonhoz és egykori titokminiszteréhez, Ficsor Ádámhoz köthető, nem mellesleg a baloldal, azon belül is Márki-Zay Péter kampányát segítette. Több kérdésem is van, de a legfontosabbak talán ezek: ­miért lehet magyar emberek adatait külföldön kezelni? Mi ez, ha nem beavatkozás a magyar választási kampányba? Hovatovább a magyar emberek életébe?

Az egyik portál részletesen írt a módszereikről. Ennek alapján az álprofilok egy része jól láthatóan a hírek és kormányellenes mémek megosztására koncentrálva lett csatasorba állítva. Naponta akár ötven politikai tartalmú bejegyzést is megosztanak ezeken a profilokon keresztül, különösen az olyan egyértelműen baloldali kiadványok bejegyzéseit, mint a 2019-ben alapított Nyugati Fény vagy az Ez a lényeg, amelyeknek a DatAdattal való kapcsolata már korábban sajtótéma volt, és amelyeket 2019-ben, az önkormányzati választásokra készülve hoztak létre. Feltűnő, hogy személyes információkat alig adnak meg magukról ezek a „felhasználók”, és nem osztanak meg olyan mindennapi tartalmakat, amelyeket a valódi személyek szoktak – írták.

Az egészben az a legszebb, hogy ugyanez a csapat megfigyelőket küldött Magyarországra, akik a választás tisztaságát hivatottak ellenőrizni, s akik megállapították: minden rendben volt. Persze ez az egész felhajtás nem meglepő, régi kommunista trükk, amivel a baloldal operál: azzal vádolom az ellenségemet, amit én csinálok. Innentől kezdve pedig az sem tűnik furcsának, hogy ugyanazt az országot ennyire másképp látjuk.

Egy szó mint száz, valóban véleménydiktatúrában élünk. Csakhogy egy olyan közösség akarja ránk erőltetni a saját igazságát, amely a teljes körű szabadság lobogója alatt akarja megnyomorítani és elhallgattatni mindazokat, akik kilógnak a sorból. Például, mert fontosak számunkra a gyökereink, és vannak alapértékek, amikhez ragaszkodunk. Mert nemcsak a mában élünk, hanem a jövő generációk sorsát is szívünkön viseljük, és érezzük ennek a felelősségét. Mert békét szeretnénk, sőt a hangunkat is hallatni akarjuk olykor, még ha nem is a mainstream nótáját fújjuk. Nem mások ellen, hanem saját magunkért. Úgy gondolom, mindez, vagyis az igazi szabadság, hogy a saját igazságbuborékunkban élhetünk, mindannyiunknak jár. Sőt abban is biztos vagyok, hogy annak a döntésnek a joga is, hogy ezt a buborékot kivel osztjuk meg.

Ugyanakkor nem véletlen, hogy a teljes nemzetközi sajtó és politika ránk figyel: Magyarország ebben a pillanatban még különutas, saját véleménye van, cselekvési terve a bajban, értékrendszere és békéje. Van identitása. Maradjon is így!

A szerző újságíró

Borítókép: Budapest napfelkeltekor 2020. december 27-én. Az előtérben a Gellért-hegyi Szabadság-szobor, középen a Duna, a Szabadság híd és a Petőfi híd, jobbról az előtérben a Gellért Szálló látható. (Fotó: MTI/Mohai Balázs)