Az Ukrajnát ért orosz támadás mindannyiunkat nyomás alá helyez, Ukrajna közvetlen szomszédai is erősen érintettek. Egyszerre akarnak segíteni, ugyanakkor nem akarnak hadviselőkké válni. Egyikük sem szeretne visszazuhanni az orosz érdekszférába. A NATO és az EU feladata, hogy összehangoljon minden legitim érdeket, ezáltal a lehető legalacsonyabb szinten tartsa a partnerek közötti nézeteltéréseket. A brüsszeli tanítómester mindenekelőtt jól teszi, ha visszavesz a kioktató hozzáállásából! Magyarország jelenleg az energia- és a fegyverszállítás kérdésében is nyomás alatt áll, miközben példamutatóan kezeli az Ukrajnából érkező menekültáradatot.
Vegyük most az orosz energiaembargó kérdését, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor „atombombáról” beszélt. Kis országként hazánk 55 százalékban energiaimportra szorul; igaz, nincsen ezzel egyedül, számos más ország is küzd ilyen hátránnyal. De a kérdés az: a magyarok magukat juttatták ebbe a helyzetbe, vagy pedig továbbra is szerepet játszanak a múlt geopolitikai összefüggései? Továbbá mi a szerepük az 1990 óta kiépített szövetségeknek a mostani energiamixben?
E kérdések méltányos vitát érdemelnek az Európai Unión belül. Magyarország része volt a szovjet gyarmati rendszernek, így a keleti blokk más országaival együtt a kölcsönös függőségek hálójába kényszerítették. Egy „testvéri állam” sem lehetett önellátó, sem az energetikában, sem gazdaságilag általában. A függőség főleg a Szovjetunióval szemben érvényesült, és az energetikában máig érezni ennek hatásait.
Az 1990-es években elmaradtak az átfogó reformok a magyar energiapiacon. A kormányok akkoriban az inga lengésének megfelelően váltották egymást, ami az energiabiztonságban nem kedvezett a szerkezeti sikereknek. Miután Magyarország 2004-ben a saját akaratából csatlakozott az EU-hoz, olyan stabil gazdasági programokban részesült, amelyeknek viszont jótékony hatásuk volt. De Magyarország vonakodó vitapartnerévé vált az energetikában és a környezetvédelemben a négy számtani alapművelet elleni posztmodern lázadásnak. Az EU már nem támogatta az atomerőműveket, így az olyan tagállamok, mint Magyarország, amelyek az energiaellátásukat a nukleáris energia nagyobb hányadával akarták biztosítani, nem találtak ehhez finanszírozó uniós bankot.
Ezt az űrt töltötte be Oroszország 2013-ban – még akkor, amikor körülrajongták az uniós tanítómesterek. A 2014-es ukrajnai beavatkozás ekkor még a láthatáron sem volt. A tanítómester csak azt bírálta, hogy Magyarország atomenergiát használ, nem pedig azt, hogy milyen agresszív féllel üzletel. A magyarok nem legelöl tolongtak azok sorában, akik gyakran és örömmel zarándokoltak Moszkvába; ennyit az EU Magyarországgal kapcsolatos képmutatásáról. A primer energiahordozók, a földgáz és a nyersolaj Magyarországon legnagyobbrészt orosz importból származnak. Ez roppant nagy függőség, de – mint jeleztük – az EU energiapolitikájának következménye is. Budapest is akar ezen változtatni. Más szállítási útvonalakban is gondolkodik, és szükségből visszatérhet a hazai lignittermeléshez is: 2030-ig évi 9,3 millió tonnát termel ki és használ fel. Ennek arányát tovább is lehetne növelni, ezt azonban sem a magyar kormány, sem az EU nem akarja.
