Dinnyés és kormánya még május 31-én este letette az esküt, holott a Svájcban tartózkodó Nagy Ferenc csak június 1-jén délben írta meg hivatalos (érvényes) lemondólevelét, amelyet 2-án késő délután a svájci–ausztriai határon adott át – miután a Budapestről az ő követelésére odaszállított kisfiát, Lacit átvette – a magyar állam kommunista képviselőjének. Két napig tehát egyidejűleg két de jure miniszterelnöke volt Magyarországnak! Az alkotmányos demokrácia európai normái szerint azonban már egy sem. A hetvenöt évvel ezelőtti kommunista puccsal ugyanis megszűnt Magyarországon az eleve korlátozott és rohamosan gyengülő-szűkülő demokratikus államrend.

A sztálini forgatókönyv alapján a moszkovita magyarországi kommunisták Rákosi vezetésével 1946 végén megkezdték a puccs előkészítését. A Magyar Közösség nevű titkos, haza­fias szervezet „köztársaság-ellenes összeesküvését” ­használták fel az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokon abszolút többséget szerzett Kisgazdapárt lefejezésére és szétzúzására. Az ÁVO és a HM Katpol által végrehajtott letartóztatási hullám és a kegyetlen kínzásokkal végzett nyomozás arra irányult, hogy a gyanúsítottakból beismerő vallomásokat csikar­janak ki arról, hogy a demokratikus államrend megdöntésére irányuló „össze­esküvésről” a Kisgazdapárt legfelső vezetői is tudtak, ­amiért politikai, sőt büntetőjogi felelősség terheli őket. A sor Kovács Béla főtitkár 1947. február 25-i törvénysértő szovjet elhurcolásával kezdődött, s Nagy Ferenc miniszterelnök és Varga Béla nemzetgyűlési elnök emigrációba kényszerítésével folytatódott.

A puccsal eltávolított magyar miniszterelnök 1947. június 9-én, Genfben lediktált levelében részletesen tájékoztatta az eseményekről Lord Vansittart brit politikust: „A szovjet célja az, hogy szétzúzza a polgári demokráciát és Magyarországot teljesen a szovjet igába hajtsa. A német nácik is ugyanúgy dolgoztak, és az ötödik hadoszlopra támaszkodtak.” Barátja, mindhalálig hű harcostársa, Kovács Imre pedig – aki fél évvel később szintén hazája elhagyására kényszerült – három évtized­del később, az amerikai emigrációban így summázta közös sorsukat: „Lehullottunk valamennyien, mint nemes, büszke búzaszálak a kasza érintésére. Nem mi voltunk törpék, ellenfeleink voltak óriások, az események gigantikusak, és agyon­nyomtak bennünket…”
Mindannyiunk felelőssége és feladata, hogy ez soha többé ne ismétlődjék meg.

Borítókép: a Pestvidéki törvényszék fogházának Gyorskocsi utcai oldalán a Gestapo Fogházviseltek Köre emléktáblát leplez le 1947. május 11-én. A szónok Nagy Ferenc miniszterelnök (Fotó: Fortepan/Sattler Katalin)