Ha bárki figyelmesen olvassa a „csak” egy amerikai nagyváros politikájáról szóló művet, sokszor lehet déjà vu érzése, de az is garantált, hogy a fejezetek után rendre a saját homlokára fog csapni, mert összeállt benne a kép jelenünk és közelmúltunk egy-egy, addig érthetetlen közéleti eseményéről. A kötet egy témát jár körbe: a politikát. Amióta emberi közösség létezik a Földön, a kettő vagy annál több embert érintő döntéshozatal a mindennapi élet része, a közösségek szerveződésének és szervezésének kulcsa, s mint ilyen, a legkülönbözőbb emberi érdeklődés tárgya is, legyen a megismerő választópolgár, politikus vagy épp kutató. Kinek misztikus, kinek „ördögi”, kinek pragmatikus, realisztikus, megint másnak pedig idealisztikus benyomásai vannak a politikáról. Sőt, nem kevesen vannak olyanok, akiknek ambíciói középpontjában áll a politika, de olyan egészen bizonyosan nincs, akit teljesen hidegen hagyna – még akkor sem, ha történesen éppen ezt állítja.

Tilo Schabert a Boston Politics papírra vetésével mindannyiunkhoz szól, vizsgálódásának közege pedig a modern tömegdemokrácia, amelynek alapjai az alkotmányosság és a népszuverenitás. A mű a politika és a politikai kormányzás témakörét járja körül. Nem elméletekről, nem filozófiai összefüggésekről szól, hanem azt írja le, a politika hogyan tudja úgy teremteni és újrateremteni azokat a hatalmi konstellációkat, tereket, amelyek a változó világ és választópolgári prioritások és szimpátia közepette is lehetőséget adnak egy vezetőnek ahhoz, hogy éljen a rendelkezésére álló alkotmányos hatalom teljességével. A kötetben Schabert a massachusettsi város irányításának és politikai működésének radiográf felvételét adja, amelynek keretében betekinthetünk a polgármester és közvetlen környezetének a világ szemétől amennyire csak lehet elrejtett működésébe, összefonódásaira, a városi fejlesztésekre, víziókra, lényegében mindenre, ami a hatalomgyakorlás módjának megértéséhez fontos. S ez a városi politika egyetlen személy, a főszereplő Kevin H. White körül forog, aki 1968 és 1983 között, azaz tizenöt évig volt az amerikai Boston városának polgármestere. De a Boston Politics sokkal több egyszerű történeti leírásnál, a modern politika egyik ikonikus alapműve.

Olyan térben létezik a politika és a hatalom gyakorlója, amely maga is sűrű, információtúladagolásos és a számtalan külső aktor miatt kiszámíthatatlan. Olyan helyzeteket kell nap nap után megoldani, amelyre senki sem számít. A „politika” mellett legtöbbször a „mozgás”, a „teremtés” és a „kreativitás” szavak fordulnak elő a kötetben. És valóban, mindhárom kulcsszó a politika és a kormányzás megértéséhez. A White polgármester által működtetett kormányzati rendszer jól mutatja meg, hogy a politika folyamatos mozgásban van, önmagát teremti és újrateremti, és ahhoz, hogy ezt egy politikus uralni tudja, folyamatos kreativitásra van szüksége. De a kötet szól a kritikusokról is, akik szerint White cselszövő, csak a hatalom érdekli és autokráciát épít. Akik White-ban „csak” autokra­tát látnak, azok büntetése, hogy a politika természetének lényegét sem értik meg. Sőt, a kötet arra is emlékeztet, hogy végső soron a hatalom gyakorlója is csak ember, és végtelenül emberi szempontok és érzések is befolyásolják, s csak így érthető meg igazán White politikai pályájának vége is: „Aki politizálni akar […], annak kedvelni kell az embereket. A végén már nem kedveltem az embereket. Ideje volt kiszállni a politikából.”

Teljes terjedelmében a Boston Politics most először jelenik meg magyar fordításban. Mielőtt azonban az olvasó fellapozná a kötetet, hogy megismerje a bostoni városháza folyosóinak és irodáinak titkait, engedjenek meg két megjegyzést.

Az első – és talán a fontosabb: a szerző „autokrata­ként” hivatkozik White polgármesterre. Az autokrata megjelölés ugyanakkor e kötet tekintetében csak akkor párosul negatív felhanggal, ha az olvasó – mellőzve a megértéshez szükséges jóindulatot – a posztmodern progresszív szókészlet olvasatának igazolását látja a szóhasználatban (pedig a szó eredeti görög jelentése annyit tesz, mint független, „önmagát kormányzó” személy). Megjegyzem, a kötet szerzője némi iróniával ír azokról, akik hasonlót láttak White polgármester működésébe, s akik ezzel önmagukat zárták ki a politika valóságának megértéséből. White autokrata, de nem despota. Autokra­ta, mert el tudta érni, hogy az alkotmányos keretek között biztosított hatalom teljességét tudta használni, hogy az általa vezetett közösséget irányító politikai mozgásokat átlátta és koordinálni tudta. A kötet így magyarázza az alkotmányosság és a hatalomgyakorlás viszonyát: „A hatalom nem érhető el intézményesen; az intézményes keret, az alkotmányos kormányzás a szabadság fenntartásának, és nem a hatalom megszerzésének eszköze. A kormányzáshoz szükséges, intézményesen széttagolt hatalmat az intézményes kereteken belül kell kivívni, egy parainstitucionális vállalkozás során.”

Másodsorban: a Tisztelt Olvasó még véletlenül se gondolja azt, hogy a kötetben megfogalmazottakban megtalálta bármely volt vagy jelenlegi kimagasló politikus által működtetett politikai rendszer, kormányzati modell teljes leírását. A kötet összefoglalja azt a politikai tapasztalatot és tudást, amely White polgármester regnálása alatt Bostonban felhalmozódott. A város tényleges kormányzati rendszerét jelentősen befolyásolta a polgármester személyisége, képességei és intuíciói, amelyek csak ott és akkor voltak jelen, csak ott és akkor voltak hatással a politikai rendszer működésére. Más vezető köré épülő rendszer szükségképpen teljesen eltérő képet mutat, noha sok gyakorlati elem, s a politikai gondolkodás logikája időtől és tértől függetlenül azonos mintázatokat képes mutatni. S ez a kötet egyik nagy figyelmeztetése mindazoknak, a külső minták szolgai másolásában hisznek, s amit József Attila így fogalmaz meg: „Ha költenél s van rá költség, / azt a verset heten költsék. / Egy, ki márványból rak falut, / egy, ki mikor szűlték, aludt, / egy, ki eget mér és bólint, / egy, kit a szó nevén szólít, / egy, ki lelkét üti nyélbe, / egy, ki patkányt boncol élve. / Kettő vitéz és tudós négy, – / a hetedik te magad légy.”
A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója

(Borítókép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd)