Kadri Simson, európai energiaügyi biztos elismerte végre azt, amit minden európai energiahelyzetet ismerő szakértő a háború kitörésének pillanatától kezdve állított: nincs a világban elégséges mennyiségű alternatív forrásból származó gáz az orosz szállítások teljes kiváltásához. Egészen meglepő fordulat ez, hiszen az Európai Bizottság eddig több nyilatkozatával is azt a látszatot kívánta kelteni, hogy az EU képes kiváltani az orosz eredetű energiahordozókat más eredetű szállításokkal.
Ha a kedves olvasó e sorok olvasása kapcsán azt gondolja, hogy a bizottság egy ilyen ténymegállapítást követően talán változtat energiapolitikáján, sajnos téved. A biztos asszony ugyan elismeri, hogy nem lehet kiváltani az orosz földgázt más forrásból, de kínál ehelyett egy alternatív megoldást: az energiafelhasználás radikális korlátozását.
Simson a konfliktus kezdetétől fogva lelkes pártolója az orosz energiaszállítások leállításának. Március hetedikén, az EER Newsnak adott interjújában szóba került az európai gázszerződések felmondása is, amellyel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy „gázt kell beszereznünk olyan termelőktől, akiknek van szabad kapacitásuk eladásra, és más energiaforrásokat is hasznosítanunk kell – legyen az nap- vagy szélenergia”. A biztos asszony azonban hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben minden valószínűség szerint azt is jelentené, hogy felértékelődne a klímacélok elérését gátló, a gáznál is környezetszennyezőbb szén és olaj szerepe. Kadri Simsonnak igaza lett, ám ne csüggedjünk, mert a biztos szerint „sajnos ez elfogadható alternatíva ebben a válságban”. Értékítélet kérdése. Csakúgy, mint az, hogy milyen árat vagyunk hajlandók fizetni Oroszország megregulázásáért.
A biztos asszony szerint „az emberek minden tagállamban készek személyes áldozatokat hozni a magasabb energiaárak elviselésével, és esetenként a vállalatok versenyképességének csökkenésével azért, hogy Európa megmutassa az agresszornak, hogy hol a helye”. A valóság azonban az, hogy a Századvég 2022 év elején végzett Európa-projekt című kutatásának eredménye ennek szöges ellentétét bizonyította. A mérések szerint a szankciók elutasítottsága az európai lakosság körében már a fegyveres konfliktus kirobbanása előtt is elérte a 83 százalékot. Hasonló eredményt hozott a European Council of Foreign Relations nemzetközi közvélemény-kutatása, mely szerint az európai polgárok leginkább a háborúval kapcsolatban a megélhetési költségek drasztikus emelkedése miatt aggódnak. A félelem mértékét jól szemlélteti, hogy a megkérdezettek ugyanolyan mértékben aggódnak a megélhetési költségek emelkedése miatt, mint amiatt, hogy Oroszország bevetheti a nukleáris arzenálját. Nagyon úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság nem kérte ki előzetesen az emberek véleményét.
De még ha az emberek támogatnák is az intézkedéseket, felmerül a kérdés: milyen alternatívái lennének az orosz gázszállításoknak? Sokáig a bizottság azt a hamis látszatot keltette, mintha lenne lehetőség helyettesítőket találni a piacról. Több beszállító is szóba került a közelmúltban, többek közt az Amerikai Egyesült Államok, Katar és Algéria. Ezekkel az országokkal külön-külön igyekezett az EU megegyezni, és annak ellenére, hogy valódi megoldást egyikük sem tud nyújtani, a sajtóban az a kép tárult az olvasók és nézők elé, mintha már karnyújtásnyira lenne a megoldás.
Az Egyesült Államok és Európa hosszú távú gázszállítási megállapodást kötöttek egymással az orosz gázszállításokról való minél előbbi leválás megvalósításának érdekében. Még a felek közös sajtónyilatkozatában is 2027-es dátum szerepel a szállítások határidejeként, mégis úgy tálalták a megállapodást, mintha az a rövid távú függetlenedés lehetséges eszköze lenne. A Fehér Ház nyilatkozata szerint idén 15 milliárd köbméterrel több cseppfolyósított földgázt (LNG-t) irányítanának az öreg kontinens irányába. Összehasonlításképpen az Egyesült Államok tavaly összesen 22 milliárd köbméter LNG-t küldött Európába, ami a valaha volt legnagyobb exportált mennyiség. A plusz 15 milliárd köbméternyi mennyiség csupán a tavalyi orosz szállítások alig egytizedét teszi ki, hiszen Oroszország az előző évben mintegy 155 milliárd köbméter gázt szállított Európába. Ráadásul a vezetékes földgáz kiváltása az LNG-szállításokkal magasabb árat és nagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátást is jelent. Mi lesz így a klímacélokkal és az európai társadalmak és gazdaságok versenyképességével?
Robert Habeck német alkancellár és gazdasági, valamint klímaügyi miniszter többször is azt nyilatkozta, hogy Németország felkészült az orosz szállítások mellőzésére. Azért, hogy ezt a vállalást teljesíteni tudják, márciusban Dohában tárgyalt. Ekkor ismét bejelentette, hogy Németország és Katar hosszú távú energetikai partnersége nagyban hozzájárul majd Németország orosz függőségének csökkentéséhez. A valóság azonban az, hogy a német alkancellár hiába kérte arab partnereit, hogy segítsék ki országát a szorult helyzetből, ez még évekig nem fog megtörténni. Katar külügyminisztere, Muhammad bin Abdul Rahman al-Száni sejk nyilatkozata alapján ugyanis leghamarabb 2024-ben indulhatnak meg katari LNG-szállítások az amerikai Golden Pass LNG-terminálból Németország irányába, közvetlenül Katarból pedig legkorábban 2026–2027-ben kaphat Európa legnagyobb gazdasága az arab földgázból.
