Tavaly az új német közlekedésilámpa-koalíciót alkotó szociáldemokraták, Zöldek és liberálisok az atomenergia kivezetése és a megújuló energiaforrások további erőltetett ütemű rendszerbe állítása mellett foglaltak állást. A baloldali német kormány a szén németországi teljes kivezetésének eddigi 2038-as időpontját is előre hozta 2030-ra, a gáz esetében pedig homályosan úgy fogalmaztak, hogy „a földgáz az átmeneti időszakban nélkülözhetetlen lesz”. Ehhez képest Németországban a szénerőművek termelése radikálisan, mintegy 24 százalékkal növekedett a korábbi évhez képest, és emiatt már 2021-ben is 33 millió tonnával növekedett a németországi szén-dioxid-kibocsátás.
Gunter Weissgerber, a szászországi SPD parlamenti csoportjának korábbi vezetője nemrég arról beszélt, hogy a német kormányzat által erőltetett nap- és szélenergiára nem lehet stabilan számítani – legfeljebb a Christian Lindnerek mesebeli Felhőkakukkföldjén, hiszen hatalmas tartalékkapacitásokra van szükség a nap- és szélerőművek kiszabályozására. Mindezek mellett Németországban tovább kellene üzemeltetni a még utolsó három atomerőművi egységet és további modern erőműveket kell építeni. A német kormányzat azonban nem hallja meg a szakmai érveket, nem kívánja látni az atomenergia globális reneszánszát és le kívánja állítani ezeket az atomerőművi egységeket.
„Wir schaffen das!” (Megcsináljuk!) – vált szállóigévé Merkel kancellár 2015-ös kijelentése a migránsok befogadásáról és integrálásáról. Körülbelül ez várható a klíma- és energiapolitikában is – hasonló „sikerrel”. A klímabarát, olcsó és az ellátásbiztonságot garantálni képes atomerőműveket leállítják, miközben újra felpörgetik a klímagyilkos szénerőművek termelését. Itt érdemes megjegyezni, hogy ha az összes leállított, leállítandó német atomerőmű helyett eddig az ugyanannyi termelést biztosító szénerőműveket zártak volna be, akkor csak ebből adódóan Németország éves szinten mintegy 150 millió tonnával tudta volna csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását…
A jelenlegi tervek azonban még több bajt okozhatnak. Egyfelől az atomerőművek leállítása tovább fokozza a már most is súlyos kapacitáshiányt. Másfelől pedig a szénerőművek termelésének növelése klímavédelmi szempontból tovább rontja a kibocsátások csökkentésének esélyét, amivel kapcsolatban márciusban már a német szövetségi számvevőszék is súlyos kritikát fogalmazott meg: a németek az eddigi intézkedésekkel azt kockáztatják, hogy a 2030-ra kitűzött 65 százalékos kibocsátás-csökkentési cél elérését jócskán elmulasztják. A jelenlegi szénreneszánsszal erre semmi esély. Arról nem is beszélve, hogy a szénerőművek üzemeltetése további levegőszennyezéssel fog járni. Ezzel kapcsolatban pár évvel ezelőtt egy amerikai tanulmány azt is megállapította, hogy évente idő előtt 1100 ember hal meg Németországban a fosszilis erőművek szennyezése miatt.
Itt van azonban még egy másik lényeges kérdés. A szénerőművek üzemeltetéséhez kőszénre is szükség van, amelynek döntő részét (orosz) szénimportból fedezték, de Brüsszel az első intézkedések között vezetett be embargót erre az energiahordozóra. Ezért kérdés, hogy a jövőben a szükséges mennyiséget – a németországi kitermelés mellett – honnan és milyen áron kívánják beszerezni. Ha nem lesz elegendő import, akkor ne legyenek kétségeink, a németek tovább fogják folytatni a falu- és templomrombolást a szénbányák terjeszkedése érdekében!
És közben mi történik a szintén nyíltan antinukleáris Ausztriában? Válságtanácskozást követően a napokban úgy döntött az osztrák kormány, hogy „reaktiválja” stájerországi szénerőművét. Hiába került 2020-ban lakat a Graz melletti Mellachnál fekvő óriásbányára (hiába került az utolsó kitermelt szénrög a helyi múzeumba), ennek a szenes blokknak az újraindítása is elindul. Azt remélik, hogy ezzel a jelenlegi nyolcvan százalékról hetven százalékra enyhülhet az orosz gázfüggőség.
Mindez a németországi klíma- és energiapolitika csúfos kudarca. A felelős döntéseket egész egyszerűen feláldozzák egy téves ideológia és elvakult (párt)politika oltárán, és olyan irracionális intézkedéseket hoznak, amelyek súlyos következményekkel járnak a klímavédelem, az ellátásbiztonság és az energiaárak tekintetében is. Ezzel szemben Magyarországon a felelős, racionális döntések eredményeképpen a Paks II. Atomerőmű megépítésének és a jelentős naperőművi fejlesztéseknek köszönhetően 2030-ra az áramtermelés kilencven százaléka klímabarát lehet úgy, hogy közben olcsóbb árammal lehet majd ellátni az embereket és az ipart is.
Eközben Németország visszatér a kő(szén)-korszakba. A drámai mértékben emelkedő energiaárak súlyos ellátásbiztonsági kockázatokkal, áramkorlátozásokkal, kibocsátásnövekedéssel, valamint a szénerőművek miatt egészségkárosodással és tájrombolással járnak. A német tévút mutatja, hogy mennyire káros a Paks II. ellen kampányoló hazai baloldali politikusok tevékenysége, akik továbbra is az atomenergia ellen próbálják hergelni az embereket.
A szerző atomenergetikai szakértő, az Atombiztos.blogstar.hu oldal szerzője
Brüsszeli olajembargó 
