A frankfurti iskola tanításainak követői – a valamikori német diákvezér, Rudi ­Dutschke által javasolt „hosszú menetelést a hatalom intézményeibe” módszer révén – az euroatlanti térségben elfoglalták az egyetemek, a kutatóintézetek, a kiüresedett, társadalmi bázisaitól elszakadt jobb- és baloldali pártok, a kulturális szféra, a média, sőt számos helyen a bíróságok tetemes részét. 

Míg a frankfurti iskola megkérdőjelezte a hagyományos társadalmi értékrendet, Karl Popper, a London School of Economics professzora egy új, a multikulturalizmusra épülő világrendet vázolt fel. Popper „nyitott társadalmában” az állampolgárokat csak a teljes egyéni szabadságot biztosító törvények tisztelete köt össze. Szerinte nem fogadhatók el azok az elvek sem, amelyek szerint az embereket a közös eredet, a közös nyelv vagy a közös történelem köti össze, a nemzeti állam elve mítosz csupán.

Míg a fenti ideológiák baloldali, marxista eredetűnek mondhatók, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, a jobboldalon is felbukkant egy ideológia, a neoliberalizmus, amely elméleti alapokat szolgáltatott a kapitalizmus 1930-as évek nagy válsága után bevezetett korlátainak felszámolásához. 

Az ezzel az ideológiával alátámasztott liberalizáció, dereguláció és privatizáció nyomán hatalmas tőke- és ezzel párhuzamosan hatalomkoncentráció ment végbe a gazdasági és társadalmi szféra szinte minden területén. 

John R. Schindler amerikai nemzetbiztonsági szakértő e két oldalt úgy határozta meg, mint a kulturális baloldalt és a nagytőkés jobboldalt (cultural left és corporate right), amelyekben közös, hogy megkérdőjelezik a hagyományos értékrendet, és a politikai berendezkedést egy olyan új világrenddel kívánják felváltani, amelyben a nemzetállamoknak és a hagyományos értékrendeknek nincs helyük, szerepüket a nemzetek feletti intézmények veszik át. 

És mintha mindez nem lenne elég, a 2010-es években egy új, világvégét hirdető ideológia tűnt fel, a klímaizmus, amely a világ megmentése érdekében nemcsak az emberek életmódját, étkezési szokásait, de még szaporodását is szabályozni kívánja. 

Ezeket az elsősorban az euroatlanti térség társadalmait befolyásoló ideológiákat a lakosság túlnyomó része elutasítja, de véleményét nem tudja érvényre juttatni, mert a tradicionális jobb- és baloldali pártjai – az említett ideológiákat magukévá téve – cserben hagyták, a hagyományos társadalmi értékek védelmében fellépő pártokat pedig a közéletből egyesült erővel kiszorítják. Kérdés, hogy ilyen körülmények között lehet-e bármit is tenni e társadalomellenes ideológiákkal szemben.

A neoliberális elvek és a klímaizmus csődje pedig a mai gazdasági és energiaválságban nyilvánul meg. E helyzetet ki lehetne használni a társadalomellenes ideoló­giákkal szembeni fellépésre. Ma már bőségben akadnak olyan könyvek, egyéb írásművek, amelyek kritizálják a jelenleg uralkodó ideológiákat, és esetleg még alternatívákat is felvázolnak velük szemben. 

Ezek felhasználásával, neves előadókkal szervezett szimpóziumok, konferenciák sorozatával nyomást lehetne gyakorolni a fősodratú ideológiákra.
Az üzeneteket azonban el kell juttatni a szélesebb társadalmi rétegekhez. A fősodratú médiát nehéz áttörni, ugyanakkor Euró­pában és az Egyesült Államokban is számos olyan úgynevezett alternatív hírforrás van, amely segítségünkre lehet. 

Ilyenek pél­dául az Egyesült Államokban a Fox News és olyan valamikori politikai szereplők portáljai, mint Paul Craig Roberts vagy Patrick J. Buchanan. Svédországban talán az egyetlen nyomtatásban megjelenő ellenzéki lap a Nya Tider, de mellette vannak hírportálok, mint a Fria Tider vagy a Insikt24. 

Németországban olvashatják például Jan Mainka Budapester Zeitung és Rab Irén Ungarreal nevű portálját, Franciaországban Nicolas de Lamberterie Visegrad Post nevű portáljainak tudósításait. Még számos más, ilyen és ehhez hasonló portál van, ezek bizonyos szintű összefogása és támogatása olyan információs hálózatot hozhatna létre, amely, ha nem is lenne egy súlycsoportban a fősodrú médiával, mégis igen széles rétegekhez tudná eljuttatni azt az üzenetet, hogy van más út is, mint amit a jelenlegi fősodratú politika és média kínál.

Ha nem is máról holnapra, de kitartó szervezőmunkával és némi pénzzel eredményeket lehetne elérni. Ne felejtsük el, hogy az általunk kritizált ideológiáknak is évtizedekre volt szükségük, amíg főárammá válhattak, türelmet és kitartást igényel tehát az uralkodó irányzat megváltoztatása is.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)