A színek meséje ez.

Nézem az arcokat. Különös, öntudatosan kifinomodott főpapi profilok ezek. Mikor bejöttek ide, láttam őket letérdelni az oltár előtt, s a térdhajtásukon és a kezük összekulcsolásán szinte valami parfüm lebegett, valami nemes hódolat és grácia, a hit és az előkelőség tömjéne. Minden mozdulatuk mintha néma muzsika lenne. Alianni bíboros finoman mosolyogva hallgatja az ismeretlen magyar szavak zenéjét. Mellette ül Merry del Val, az államtitkár. Már egy fél órája nézem merész és zseniális profilját, és nem tudom megunni. Ez a hallgató arc beszél. Vékony és hosszú ajka csupa cselekvő erő, nyugodt és mégis mozgalmas vonásai mögött sötét szemeiben a spanyol faj régi, mély vallásossága szunnyad. Egy moccanása sem öntudatlan. Ő az igazi egyházi politikus. Mellette Lorenzelli bíboros. ­Sokáig időznék nála is, de nincs időm. Respighi bíboros olvasni kezdi latin beszédét, és átveszi gróf Zichy Gyula püspöktől az emléket, amelyet a magyar kereszténység a koronaadományozó II. Szilveszter pápa sírja fölé helyezett.

A menet már indul is a templomból a nagykövetségre. Útközben a villamoson elmesélem olasz kollégáimnak, micsoda az ünnep értelme. A koronánk eredetileg a lengyel királynak volt szánva, de II. Szilveszter éjjel álmot látott, s így került a pápai ajándék a magyar király birtokába. Minket tehát most egy álom hozott az olasz fővárosba. Egy kilencszáz éves álom. A signorék csodálkoztak. Micsoda nép, amelynek egy álom adta a kultúrát.

Minő erő, hogy egy ezredéven át meg tudta őrizni ennek az álomnak az emlékét. Igen, Uraim alvajáró nép vagyunk, amelynek az élete is csak csoda, autoszuggesztió és álom.”

Minő erő… Igen, hölgyeim és uraim! Minő erő… És nincs ma aktuálisabb és főképp nincsen modernebb erő ennél az erőnél. Az auto­szuggesztiónál, az álomnál, a hagyománynál, az „antimodernitásnál” – a „visszarégie­sülés” akarásánál. Ezt tudjuk üzenni olasz barátainknak most, hogy megtették az első és legfontosabb lépést a jó irányba.

Üzenjük ezt az álmot. Hiszen nekik, az olaszoknak, Itáliának, a „taljánoknak” igazán van mit álmodni.

Minden álmot meg akarnak gyilkolni azok, akik állandóan ébren vannak, a meg- és felvilágosodottak, a társadalommérnökök, akik az „ideális társadalom” létrehozásán fáradoznak. Érdemes is ideidézni az ő kedvükért Nicolás Gómez Dávila örök igazságát: „Egy »ideális társadalom« az emberi nagyság temetője lenne.”

Nézzetek körül a mai Európában, a mai Nyugaton, drága olasz barátaink, és láthatjátok: Dávila feltételes módja már nem indokolt! Igazsága bizonyított, ám a kijelentő mód a megfelelő: ez az „ideális társadalom”, amelyet ideépítettek körénk, semmi egyéb, mint az emberi nagyság temetője. Michel­angelo széklábat farag. Ezt most nem magyarázom el nektek, majd talán egyszer szót ejtünk Madáchról is, most elég annyi, hogy jóval Dávila előtt volt egy magyar zseni, aki pontosan tudta ugyanezt.

Most majd jönni fognak az álombakók, kedves olaszok. A brüsszeli és washingtoni liberálnácik, és elővesznek majd benneteket is. Most fog kiderülni, hogy nálatok is súlyos bajok vannak az emberi jogokkal, a sajtószabadsággal, a migránsok dédelgetésével, a bíróságokkal és az ügyészségekkel, és most majd naponta fogják rajtatok számonkérni a költségvetési hiányt s minden egyéb gazdasági mutatót – mintha Giorgia Meloni hozta volna össze mindezt, egy hét alatt.

Ameddig baloldali, Brüsszelnek kedves kormányotok volt, egyszer sem tették fel a kérdést nektek, hogy mi van a költségvetési hiányotokkal meg az államadósságotokkal. Meg bármi mással. Mostantól mindennap meg fogják kérdezni, a fejetekre fogják olvasni.

Von der Leyen megmondta: ha „rossz irányba fordultok”, megvannak az eszközeik, hogy megbüntessenek benneteket, mint a lengyeleket és minket, magyarokat.

Adok egy jó tanácsot: ne törődjetek vele, ne törődjetek velük! Gazemberek ezek, és álombakók. Társadalommérnökök, és bizonyos szempontból rosszabbak, mint elődeik, a legsötétebb kommunisták voltak.

„Micsoda nép, amelynek egy álom adta a kultúrát.”

Nos, igen. A ti álmaitokra is szükség van. Mert álmainkban helye és rendje van mindennek, mindenki tudja, hogy kicsoda, s hogy hová tartozik, hol a helye. Álmainkban fér­fiak és nők vannak, férfiasan és nőiesen, s mindenki teszi a dolgát. Erősek vagyunk, mert vannak álmaink.

S nekünk, erőseknek nemcsak az a dolgunk, hogy a hazánkat átvigyük a túlsó partra, hanem az is, hogy megmentsük Európát. Azoktól, akik puszta gazdasági megfontolásokból akarják tönkretenni, s azoktól is, akik az „ideális társadalom” lázálmait kergetve ölik meg az emberi nagyságot. Az emberi nagyságot, az emberi vágyakat, az emberi normalitást, az emberek nemét, az isteni, a természeti s az emberi rendet, az emberhez méltó gondokat.

Nagy csata lesz. Diabolosz, a „szétdobáló” ismét nekiveselkedett. De le fogjuk győzni. Mi fogjuk legyőzni. Emberi álmokat álmodók.

Isten hozott titeket közöttünk!

Borítókép: A lateráni bazilika főhomlokzata (Fotó: Wikipédia)