Hiszen miután hivatalossá váltak Olaszországban az esti eredmények – amelyek szerint magabiztos többséget szerezett a római parlament mindkét házában a Giorgia Meloni fémjelezte Olasz Testvérek, a Matteo Salvini vezette Liga, valamint a Silvio Berlusconi-féle Hajrá, Olaszország alkotta jobboldali koalíció – Von der Leyen mellett immár az Európai Parlament alelnöke, Katarina Barley is arról nyilatkozott, hogy a választások kimenetele veszélyt jelent Brüsszelre.
Ugyanis a német szociáldemokrata politikus kifejezetten aggasztónak nevezte elsősorban az Olasz Testvérek kimagasló győzelmét amiatt, hogy Meloni köztudottan jó kapcsolatot ápol a magyar kormányfővel, Orbán Viktorral.
Európa jelenlegi politikai helyzetében e vészjósló brüsszeli mondatokat azonban hiba lenne kizárólag a rosszindulat mentén magyarázni, ugyanis ezen megjegyzések mögött óhatatlanul felsejleni látszanak azok a valós félelmek, miszerint Európa konzervatív és szuverenista erői mozgásba lendültek, ezáltal pedig az unió több frontján is komoly változások állhatnak be idővel.
Egyrészt ami az európai pártcsaládok konzervatív blokkjait illeti, nehéz elmenni amellett a tény mellett, hogy az eleve erősnek mondott Európai Reformerek és Konzervatívok képviselőcsoport – ahol megtalálható mind a lengyel, mind pedig a cseh kormányfő is – most potenciálisan egy újabb Budapesttel szövetséges miniszterelnökkel bővülhet, Giorgia Meloni személyében.
Hasonlóképp értékelhető a Matteo Salvini vezette Liga helyzete is, amely az Identitás és Demokrácia képviselőcsoportban tölthet be számottevő szerepet annak tükrében, hogy Salvini valamilyen formában bizonyosan tagja lesz az elkövetkezendő hetekben felálló olasz kormánynak.
Mondani sem kell, Brüsszel e folyamatokat előre látva, érthető okokból tartott az olasz választások kimenetelétől, ugyanis az elmúlt években nem egyszer születtek találgatások – elsősorban Közép-Európában – arról, hogy e két képviselőcsoport bizonyos, az unió jelenét és jövőjét érintő vízválasztó kérdések mentén akár részlegesen is, de össze tudna állni úgy, hogy az egy politikailag még inkább fajsúlyosabb pártcsaládot eredményezzen.
Másrészt egy éppen most erősödő patrióta erőtér megléte Brüsszelnek a soron következő, 2024-es európai parlamenti választások tekintetében sem egy elhanyagolható kérdés. Ugyanis túlzás nélkül kijelenthető, hogy miképpen évekkel ezelőtt a migrációs válságra, úgy a mostani háborús, valamint energetikai válságra is eddig sorozatban rossz válaszokat adó brüsszeli vezetéssel az európai átlagpolgárok többségében elégedetlenek. Ennek fényében az európai kultúránk, s annak keresztény gyökereinek megvédését, illetve a kontinensünk biztonságát előtérbe helyező Varsó–Budapest–Róma-tengely akár alaposan felboríthatja a választások kimenetelét, ezáltal jelentősen megnövelve a patrióta jobboldal mozgásterét, miközben a Bizottság hatalma marginalizálódhatna.
Harmadrészt – s amely talán Budapestnek, valamint Varsónak a legfontosabb kérdés – egyáltalán nem mindegy, hogy az unió állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács összetétele miként alakul nemcsak rövid, hanem hosszú távon is.
Ugyanis mind hazánkat, mind pedig Lengyelországot, valamint Olaszországot is jogosan megillető támogatásokról nem az Európai Parlament, s nem is az Európai Bizottság dönt, hanem az Európai Tanács. Ennek tudatában a nemrég Svédországban, illetve a múlt vasárnap Olaszországban is bekövetkezett konzervatív fordulat akár komoly szövetségesi tartalékokat jelenthet Budapest érdekérvényesítő képessége szempontjából.
