Az Economist elemzője a veszélyt abban látja, hogy az új helyzetben a bankok bár nem kerülnek krízishelyzetbe, de elveszítik jelentőségüket, és a hitelt keresők a bankok által felszámított magas kamatok miatt más források felé fordulnak majd, így a pénzügyi rendszer fő támaszai a „fluid piacok és a technológia” lesznek. Ez az új rendszer kevésbé átlátható lesz, és hiperintenzív a veszteségek iránt.

A mai helyzet más, mint ami régen volt, amikor a központi bankok szoros pénzpolitikája a kormányok költségvetési szigorával társult, és így együttesen fékezték meg az inflációt. 

Most, miközben a központi bankok magasan tartják a kamatlábat, a kormányok erősen költekeznek, és ez hosszú távú, meghatározó trendnek ígérkezik. Az EU 807 milliárd eurós, a gazdaságokat a járvány miatti válságból kisegítő, újjáépítési csomagja szembe megy a központi bankok antiinflációs politikájával. 

Az emelkedő energiaárak miatt az EU több országában a kormányok a rászoruló rétegeknek közvetlen pénzügyi támogatásokat adnak, és csökkentik az energiahordozókra kivetett adókat.

A német kormány felvásárolta legnagyobb gázimportőrét, a bajba került Unipert, és a GDP 5,2 százalékát kitevő, kétszázmilliárd eurós gazdasági védőpajzsot működtet az energiaársokk hatásainak kivédésre. Liz Truss pénzügyminisztere (de talán kormánya is) éppen most bukott bele a lakosságnak adott bőkezű, 45 milliárd font értékű adócsökkentő csomagba. 

Ami pedig a jövőt illeti: a központi költségvetéseket a fejlett világban az elkövetkező években, évtizedekben is fokozódó kiadások fogják terhelni. Elsősorban az elöregedés miatt; az egészségügyi rendszerek fenntartása egyre költségesebbé válik. Európában Oroszország, Ázsiá­ban Kína jelent biztonsági fenyegetést (nem térünk ki most arra, hogy e fenyegetések felidézésében milyen szerepet játszik Amerika), és ez a fokozódó védelmi kiadások miatt ró folyamatosan terheket a költségvetésekre. 

De óriási közterheket okoznak hosszú távon a klímaváltozás kiküszöbölésére és megelőzésére hozandó intézkedések is a megújuló energiaforrásokra való áttérés költségei és a „karbonsemlegesség” elérése, az üvegházhatású gázok további kibocsátásnak a mérséklése miatt.

Ezek a körülmények hosszú távon lehetetlenné teszik egy egészséges pénzpolitika kialakítását. Miközben a központi bankok magasan tartják majd a kamatlábat és megdrágítják a hitelezést, a kormányok – fönt említett kötelezettségeiknél fogva – kénytelenek lesznek kiadásaikat növelni és deficites költségvetési politikát folytatni. 

A két törekvés tehát közömbösíti egymást. Gyakorta maguk a központi bankok „tesznek keresztbe”, és meghitelezik a bajba jutott vállalatokat, felvásárolva kötvényeiket. Mindezek eredményeként hosszabb távon is azzal kell számolnunk, hogy az infláció megmarad, és nem lesz lehetséges a visszatérés abba a világba, amikor a központi bankok inflációs célja a két százalék volt.

Tehát nemcsak jelenleg, de közép- és hosszú távon is egy olyan világgazdasági környezettel kell számolnunk, ahol magas lesz az infláció. Ráadásul a nyugati értékek eltorzulása miatt folyamatosan értékkonfliktusban állunk majd az EU-val. Nehéz időknek nézünk elébe, de egyszer azoknak is végük lesz.

A szerző közgazdász és társadalomkutató

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)