Nem valós tehát, hogy bármi rossz történt volna azzal, hogy a jegybank beavatkozott. Ez a feladata: lépéseivel stabilizálta a piacot. A hazai hitelek és megtakarítások piaci kamatait erőteljesen meghatározó alapkamatot ráadásul más okból is indokoltan állította meg a jelenlegi szintjén a monetáris tanács. A Magyar Nemzeti Bank mozgásának egyetlen igazi „horgonya”, az infláció ugyanis fényjeleket mutat a sötét alagút végén. S ezek a jelek nem a szemből közelgő gyorsvonat lámpáit, hanem a megalapozott remény világosságát jelentik. Az előrejelzésekből már kiolvasható: a járvány és a háború okozta piaci sokkok hatásait a jövő év második felére már nagy eséllyel ledolgozhatja – persze, ha nem történik megint valami rendkívüli – a magyar gazdaság. Az MNB inflációs előrejelzése szerint az árak emelkedése 2024-ben ismét a három százalékos szint közelében járhat majd.

Mindemellett abban is nehéz – józan ésszel gondolkodva – kivetnivalót találni, hogy az irányadó kamatok szokottnál is erőteljesebb és szigorúbb, mondhatni drasztikus emelésével a monetáris tanács megállította a forint vesszőfutását. Lépni kellett, hiszen az ilyen beavatkozások végső soron mindannyiunk pénztárcáját érintik, az euró további drágulásának megakadályozása ráadásul a külföldről behozott alapanyagokra és termékekre építő vállalkozásoknak is mentőövet jelent.

Lehetne még hosszan sorolni a jegybanki intézkedések mögött álló érveket, annyi azonban már a fentiekből is látszik: ezeket az MNB alapfeladatát és a közérdeket szolgáló lépéseket nemigen lehet megkérdőjelezni, a beavatkozások pedig elérhetik a hatásukat. Mégis, vannak, akik megkísérlik a lehetetlent és – a szakmaiság álarca mögé rejtőzve – világgá kiált­ják fékezhetetlen indulataikat. A jegybankot máskor is bőszen támadókról van ezúttal is szó, ugyanakkor most mintha egyesült volna a kórus. Mindenkinek ugyanaz a legfőbb problémája: vajon miért avatkozott be a jegybank a forint árfolyamának emlékezetes száguldásába?

A fenti egyszerű kérdést szakmai köntössel palástolók komplett elemzéseket is összeállítottak annak érdekében, hogy a zsebbe vágó MNB-lépés iránti fájdalmukat megfelelően becsomagolják. A gond csak az, hogy állításaik sorát a jegybank időközben megjelenő szakmai reagálásai tételesen cáfolták. Alaposan összevetve a kettőt pedig ismét csak a pőre kérdés marad: ha még sincs az MNB intézkedéseiben kivetnivaló, akkor miért jelent ekkora gondot az, hogy a beavatkozási folyamat eredményeként csaknem harminc forinttal ismét olcsóbbá vált a korábban folyamatosan dráguló euró? Miért ragadtat valakit durva jelzőkre egy olyan lépés, amely vitathatatlanul szolgálja a köz érdekét? Talán azért, mert egy másik érdeket sért, mégpedig a befektetőkét?

Miközben jelenleg és alapvetően mindenkinek kedvező a forint ismételt erősödése – amit a jegybank előidézett –, hogyan okozhat az a befektetők egy részének mégis veszteséget? Idegen szóval shortolásnak nevezik azt a jelenséget, amikor valaki egy értékpapír árának csökkenésére vagy jelen esetben a forint gyengülésére spekulál. Egy nem túl egyszerű lépéssorozattal, de létezik bevett és legális megoldás arra, hogy egyesek mások kárán degeszre keressék magukat – akár egy ország kárán is.

Ezt gátolta meg az irányadó kamatláb nagymértékű megemelése. Ez meglepte azokat, akik éppen jelentős hasznot vártak a forint árfolyamának elszabadulásából. A baloldali-liberális közgazdászok jól ismert személyiségei közül most egyszerre többeknél is elszakadt a cérna, az irányadó kamatlábra nagyon megharagudtak. A jegybank lépéseivel kapcsolatban legalább már a legutóbbi választások vagy még régebb óta hallgató „shortoló zombik” tehát most ismét feltámadtak. Itt kísértenek megint közöttünk. Csak az a lényeg, hogy bármilyen ruhát vesznek magukra, bármennyire még mindig a független szakértő szerepét játsszák, tudjuk, hogy valójában mi is az érdekük.

A szerző közíró

Borítókép: A Magyar Nemzeti Bank cégtáblája az épület bejárati kapuja mellett a főváros V. kerületében a Szabadság tér 8–9. szám alatt (Fotó: MTVA/Róka László )