idezojelek

A Soros-szervezetek nem azonosak a magyar választókkal

Sok magyar baloldali politikus nem a választók iránti hűséghez adta a kézjegyét, hanem a Soros-szervezetek javaslataihoz.

Cikk kép: undefined

Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója publicisztikát írt a Magyar Nemzetbe azzal kapcsolatban, hogy a 2018-as parlamenti választások előtt a Trans­parency International nyilatkozatot íratott alá több balliberális politikussal. 

Horváth József ezt a történetet, melyben „egy képviselő nem a választóinak, a hazájának vagy éppen a pártjának kíván megfelelni, hanem egy amerikai alapítványnak tesz hűségnyilatkozatot”, az elmúlt harminc esztendő legnagyobb botrányának nevezte.

A magyarországi balliberális ellenzéktől sajnos megszokhattuk a nemzeti elkötelezettség hiányát, az idegen érdekek lelkes szolgálatát. Nehéz azonban elfogadni, hogy akadnak olyan politikusok, akik úgy küzdenek a választópolgárok bizalmáért, hogy ezalatt (titokban) idegen érdekek képviseletére tesznek hűségesküt. 

Nehéz elfogadni, hogy valakik ennyire gátlástalanul és cinikusan semmibe veszik a választókat, a demokráciát és az alaptörvény előírásait. Márpedig Karácsony Gergely főpolgármester is ezt tette.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Transparency International „társadalmi” szervezet. Feltehetően attól társadalmi, hogy annak nevezi magát. Hitelesebbnek tűnne az elnevezése, ha valóban a társadalom akaratából jött volna létre, és ennek megfelelően a finanszírozását is a széles közösség fedezné. 

Ez a szervezet azonban – néhány más, a „nyílt társadalom” eszméjét vagy inkább dogmáját támogató civil szervezethez hasonlóan – a Soros-hálózathoz van bekötve. Tevékenységére jellemző, hogy nemzetközi szinten figyeli a vállalati és politikai korrupció mértékét, és ezekről éves jelentéseket tesz közzé – a jelek szerint a jómódú finanszírozó elvárásainak megfelelően.

A hűségnyilatkozatokat aláíró balliberális jelöltek vállalták, hogy képviselővé választásuk esetén a magyar Ország­gyűlésben mindent megtesznek a Transparency International javaslatainak megvalósításáért. 

A sima modorú, sok tekintetben hiperpasszív Karácsony tehát nem a választók iránti hűséghez adta a kézjegyét. A Transparency International javaslatai mellett kötelezte el magát. 

Csak hát erről „elfelejtette” tájékoztatni a választóit. Nyomós oka volt rá. Hírek szerint a Soros Györgyhöz és köreihez köthető program mellett rajta kívül elkötelezte magát a kiszámíthatatlan politikai szédelgő Hadházy Ákos, valamint Szél Bernadett, Vágó Gábor, Schmuck Erzsébet és ki tudja, hogy ki mindenki még.

Szinte hihetetlen, hogy az aláírók mihez adták a nevüket. Nemcsak azt vállalták, hogy a Soros-féle programnak megfelelő pontok szerint szavaznak az Országgyűlésben és a parlamenti bizottságokban, hanem azt is, hogy ennek megfelelően nyilatkoznak a sajtónak, a pontokkal ellentétes kormányzati beszámolókat pedig elutasítják. 

Aláírták továbbá, hogy amennyiben nem teljesítik a vállalásukat, akkor a mulasztástól számított nyolc napon belül lemondanak a képviselői mandátumukról. Ha ezt nem tennék meg, a civil szervezetek jogosultak perrel kikényszeríteni a lemondásukat.

Tehát nem a választói bizalom megrendülése, hanem a titkos hűségnyilatkozat megszegése számít. Egészen elképesztő és abszurd, hogy egy külföldről irányított álcivil szervezetnek tett hűségnyilatkozat megtartásától vagy megszegésétől függ az a mandátum, amelyet a magyar állampolgárok bizalmából szerzett meg az aláíró. Mi ez, ha nem kijátszása, megcsúfolása a demokráciának, ha nem kristálytiszta hazaárulás?

Ezek az aláírók, az őket támogató Demokratikus Koalíció prominens figurái és a velük egy követ fújó ellenzékiek lényegé­ben a balliberális amerikai befolyást erősítik Magyarországon. 

Pár évtizeddel ezelőtt közülük jó néhányan még a szovjet befolyást erősítették, mivel a tehetségükből csak arra futotta, hogy idegen érdekeket szolgáljanak. 

Ez az irányzat a szovjethatalom eltűnésével aztán bajba került, mert nemzeti érdekeket képviselő közéleti tevékenységre alkalmatlan volt. A balliberális, globalista szemlélet híveivel az a baj, hogy képtelenek azonosulni azzal a nemzettel, amely otthont és életteret nyújt nekik. 

Már a nemzet fogalmával is gondjaik vannak. Idegen tőlük. Nem ismerik a történelmét, a kultúráját és olykor a nyelvét sem (lásd a helyesírási hibákkal megjelenő transzparenseiket).

Horváth Józsefnek igaza van, a „hűségnyilatkozatok” aláírása az elmúlt évtizedek legnagyobb botránya. A Soros-szervezetek efféle politikai tevékenysége nemzetbiztonsági kockázatokat jelent, ezért ezekkel szemben jogos a törvényi eszközökkel való határozott fellépés. 

Ha valakik semmibe veszik, illetve kijátsszák a népfelségen alapuló demokratikus rendszerünk törvényeit, akkor nem maradhatunk tétlenek. A Soros-hálózat álcivil szervezetei ugyanis nem azonosak a magyar választókkal, a jogállamiság pedig nem jelentheti a demokrácia védelmének feladását.
 

A szerző író, újságíró

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.