A javaslat bukása azért is nagy arculcsapás, mert a kezdeményezők nem valamiféle elrugaszkodott ötlettárat készültek az unió asztalára borítani, hanem „csak” egy kisebbségi jogi sztenderdet szerettek volna a XXI. századi Európában elfogadtatni – olyan gyakorlatokat előírni, amelyek a tagállamok egy részében már kifogástalanul működnek (Dél-Tirol, Aland-szigetek, Belgiumi Német Nyelvközösség). Feltétlenül idetartozik az anyanyelv szabadsága, a közösségi szimbólumok korlátozásmentes használata, a vizuális kétnyelvűség – vagyis annak az alapjai, hogy egy őshonos népcsoport ne érezze idegennek magát a saját szülőföldjén.

És ami talán ezeknél is fontosabb: az unió biztosítson lehívható pénzügyi forrásokat a kisebbségi nyelvet beszélő közösségeknek. Mindenki beláthatja, nem nagy elvárások ezek – ráadásul mi szolgálná jobban Európa sokszínűségének megteremtését-megőrzését: a kétnyelvű vagy az egynyelvű Dél-Szlovákia? Székelyföld regionális sajátosságainak megtartása vagy felszámolása az ott élő magyar lakosság gazdasági-demográfiai-lelki erejének lassú felőrlése útján? Miközben maga az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikke mondja ki, hogy „az unió […] az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul”.

Talán ezért is támogatták oly sokan a nemzetiségek jogaiért indult európai polgári kezdeményezést, amelynek elutasítása magának az uniós polgári részvételiség intézményének is a kudarca. Az európai polgári kezdeményezést ugyanis éppen azért hívták életre a lisszaboni szerződéssel, hogy legalább elvi beleszólási esélyt kapjanak a polgárok a demokratikus elkötelezettségével fennhangon kérkedő EU tényleges működésébe. Az akkori kritikák nem voltak megalapozatlanok: a brüsszeli elit hatalomgyakorlása mögött bizony nagyítóval kell keresni a demokratikus legitimációt, sokak szerint valójában szivarfüstös szobákban születnek meg a félmilliárd ember életét befolyásoló döntések. A Minority SafePackhez csatlakozó több mint egymillió ember akaratának lesöprése után arra lehet következtetni: az európai polgári kezdeményezés intézménye valójában porhintés, az Európai Bizottság továbbra is azzal foglalkozik, amivel akar. A nemzetiségi ügyek pedig nem tartoznak ide, mert a sokszínűség csak akkor cél – valójában eszköz, sőt politikai fegyver –, ha azzal a hagyományos közösségeket lehet bomlasztani. Fordított esetben nem.

A petíció visszautasításának másik, számunkra még fájdalmasabb indoka, hogy az Európai Bizottság szerint a meglévő uniós kisebbségvédelmi eszközök már elégségesek, nincs szükség további intézkedésekre. Láthatóan nem hatotta meg a brüsszeli bürokratákat, hogy Erdélyben és a Felvidéken is durván korlátozva van a magyar közösségek szimbólum- és anyanyelv-használata, mindenféle nyelv- és himnusztörvények, közigazgatási eljárások és újabban tulajdonelvételek (törvénytelen kisajátítások, visszaállamosítások), iskolabezárások révén. A kezdeményezők perre vitték az ügyet, az igyekezet azonban hiábavalónak bizonyult: az Európai Unió Bírósága által minap közzétett döntés megerősítette a bizottság álláspontját, „okafogyottnak” minősítve a polgárok kezdeményezését. Vagyis nem lesz uniós jogszabály a nemzetiségi és nyelvi kisebbségek védelmében – bár a határozat ellen még lehet fellebbezni, de attól sok jót valószínűleg nem remélhetünk.

Az elmúlt időszak finoman szólva sem a magyar ügy malmára hajtotta a vizet – és máris elérkeztünk az ukrajnai háborúhoz, amely oly sok területen – így a nemzetiségi ügyek térfelén is – megváltoztatta a világot. Az orosz beavatkozás egyik nyíltan hangoztatott indoka és előzménye ugyanis az ukrajnai orosz közösség és a többségi ukrán társadalom közötti súlyos feszültség, polgárháborús állapot kialakulása volt, ami egyértelműen Kijev 2014-es Majdan téri fordulatához vezethető vissza. Az Ukrajna által kezdettől fogva magának követelt és nyugati részről is támogatott áldozati póz hozadéka, hogy ez a nemzetközi konfliktus az euró­pai nyilvánosságban a jó és a gonosz harcává egyszerűsödött le, így az ukrán politika minden elemében – nemzetiségi politikájában is – igazolva láthatja magát. Egész konkrétan a liberális Nyugat méltánylandó igényként ismerte el az ukrán nacionalizmus hivatalos politikává emelését, a homogén Ukrajna államcélként történő megfogalmazását, továbbá a kisebbségekkel szembeni elnyomás gyakorlatát az alapvetően soknemzetiségű országban.

Ami különösen aggasztó, hogy az ukrán példa precedenst teremthet: ezek után a nyugati közvélemény aligha fogja túlságosan felemelni a hangját, ha egyik-másik uniós tagállam akár mondvacsinált indokkal, bizonyos jövőbeni esetleges nemzetiségi konfliktusok megelőzése céljából másolni kezdi a kijevi politikát. Ennek első jeleit már láthatjuk is a balti államokban, ahol kifejezetten népes orosz közösség él. A magyar érdekérvényesítés számára komoly feladatot jelent mostantól, hogy a külhoni magyarságot érő represszió legalább ne erősödjön, különösen Románia részéről, ahol a székelyföldi magyar tömb már hosszú ideje küzd az autonómiáért.

Az európai polgári kezdeményezések mostanáig sajnos nem bizonyultak a magyar ügy szempontjából hatékony érdekérvényesítő eszköznek. Ezt a tényt bizonyára nagy csalódás tudomásul venni mind az aláíróknak, mind az aktivistáknak, akik – akárcsak jelen sorok írója – annak idején részt vettek a mozgósításban. Vigasztaljon bennünket az, hogy a küzdelem a látszat ellenére mégsem volt értelmetlen: akkor is kötelességünk minden eszközt megragadni, amikor nincs kézenfekvő és hatékony megoldás a problémáinkra, mert a magyar ügyet a nemzetközi fórumokon mindig felszínen kell tartani. Ha e törekvések sokszor nem is vezetnek eredményre, jelzik azt, hogy az őshonos nemzeti közösségek helyzete orvoslásra vár. Az idő eközben is telik, és jó tudni, hogy aki időt nyer, életet nyer.

A szerző jogász, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke és a Nemzeti Összetartozás Alapítvány kurátora

Borítókép: az őshonos kisebbségeknek európai szintű védelmet szorgalmazó európai polgári kezdeményezés, a Minority SafePack Initiative (MSPI) Romániában gyűjtött aláírásainak egy részét tartalmazó doboz a román országos népességnyilvántartó hivatalnál, Bukarestben 2018. április 11-én. A hivatalban az RMDSZ képviselői és szenátorai jelenlétében iktatták a Minority SafePack Initiative (MSPI) Romániában gyűjtött több mint 300 ezer aláírását (Fotó: MTI/Baranyi Ildikó)