Na jó, nem a filmbeli Alsó-Bajorországban, hanem Hannoverben, vagyis akkor Alsó-Szászországban, de történetünk szempontjából ez most mellékes. Történetünk ugyanis játszódhatna bárhol Németországban, és bárhol a fényességes Nyugaton. Odaát, egykorvolt álmaink földjén, ahol minden jobb, minden szebb, minden sokkal demokratikusabb, mindenki sokkal okosabb, s ami a fő, mindenki sokkal jobb, mint mi vagyunk.
Hogy is énekelte nekünk Cseh Tamás?:
„Minket a tánczeneszó, valami »I love you so« hozott össze. / Valami híres énekes valami angol szöveget énekelt. / Bár se te, se én nem tudtunk angolul, / mégis azt hittük, hogy ami belénk szorult, / ez kimondja helyettünk angolul.
(…)Minket a tánczeneszó, valami »I love you so« hozott össze. / Valami dal, amibe azt magyaráztuk mi bele, / hogy du-bi-du-bap-da-di-bi-bu-bu-bap-du-bom / Óh, az az énekes bármiről énekelt, / úgy tudtuk róla mi, hogy jobb ő, mint mi vagyunk. / Hogy az ő élete sokkal többet ér, mint mi vagyunk. / És mi most itt vagyunk, és amit mi tudunk / és mi belénk szorult, nem tudjuk magyarul, / s nincsen megírva az angolul. (…)”
Azóta megtanultuk magyarul mindazt, ami belénk szorult, sőt el is mondjuk, nagyjából ez az áthidalhatatlan szakadék az ország két fele között. Mármint hogy mi megtanultunk magyarul, és nem hisszük, hogy az ő életük sokkal többet ér, a másik fele pedig az oroszt lecserélte angolra, és most a szovjet helyett a Nyugatról hiszi, hogy az ő életük sokkal többet ér, mint a miénk.
A Nyugat meg? Ó, a Nyugat, egykorvolt álmaink nagy temetője, nos, ők szintúgy nem tudják nekünk megbocsátani, hogy van magyar dalunk, magyar szavunk, magyar lelkünk – de még magyar érdekünk is mer lenni.
És akkor következzék a történet, amelyben, mint cseppben a tenger, ott van minden, amit ezekről tudni kell.
Nézzük előbb a hírt:
„Hannoverben hivatalos kilövési engedélyt adtak ki egy farkasra, miután megölte az Európai Bizottság elnökének egyik póniját – írja az Euractiv. Von der Leyen szóvivője szerint a »Dolly« névre hallgató póni halála az egész családot megrázta. Meg is adták a kilövési engedélyt a farkasra, mert, mint a szóvivő is említette, az állat már korábban megölt összesen tizenkét bárányt és tehenet. Azt nem tudta kommentálni, hogy Von der Leyen pónijának halála következtében adták-e meg a kilövési engedélyt. A lap azt is írja: az EB-elnök felülvizsgáltatná a farkasok védettségére vonatkozó szabályokat, ezt egy EPP-s képviselőknek címzett levélben írta.”
Ugye mennyire mellékesnek tűnik, mennyire érdektelen így, első hallásra, ó, pedig nem az! Ugyanis ebben a hírben benne reszket az a félgyarmati sors, amelyet nekünk szánnak ezek odaát, s amelyet nem ám félgyarmati sorsnak gondolnak, hanem jóságnak, nevelésnek, tanításnak, azt hiszik, a mi fel- és megvilágosításunk az ő örök feladatuk. (Ha közben viszik a piacainkat, a munkaerőnket, az ásványkincseinket, a tudásunkat, az csak járulékos nyereség – nekünk járulékos veszteség –, ha pedig odaszólsz magyarul, hogy ez így nincsen rendben, akkor diktátor vagy és fasiszta, és nem kapsz rétest estére, meg pénzt se.)
Na most itt van ez a hannoveri farkas, amelyik megette Ursula von der Pfizer néniék póniját. A szörnyűség – olvashattuk feljebb – „az egész családot megrázta”, úgyhogy azonnal hajtóvadászat indult a farkas ellen, amely ordasra mindjárt és azonnal és haladéktalanul kiadták a kilövési engedélyt.
Na, akkor mondom magyarul, hogy mi van:
Az van, hogy például Erdélyben hosszú-hosszú évek óta viszi a medve az ottaniak háziállatait, de ami ennél is rémisztőbb, hosszú-hosszú évek óta öli a medve az ottaniakat.
Jószerével nem múlik el hét medvetámadás nélkül – megölt már a medve gyereket, öreget, asszonyt és férfit, odakünt az erdőn és odabent a faluban vagy a városban, fényes nappal és sötét éjszaka. Ez azért van így, mert ma Erdélyben óvatos becslések szerint háromszor, de inkább négyszer annyi medve él, mint amennyi a terület vadeltartó képessége.
És mit csinál Brüsszel? Megtiltja a medvék kilövését. Ugyanis a félperiféria, a félgyarmat bennszülöttjeinek háziállatai, valamint a bennszülöttek élete nem számít. Itt a medve számít – mármint a Nyugatnak. De bezzeg ölné meg egy medve Ursula von der Pfizer néni póniját – hűha, szaladnának hamar a vadászok, hogy agyonlőjék a gyilkost!
Aztán itt vannak a farkasok. Mármint itt, minálunk. Odafönt, az északi erdőkben. Mátrában, Bükkben, Zemplénben. Érdekes farkasok ám azok, egy részük biztosan Szlovákiából húzódott vissza ide, másik részük pedig „csinálva lett”, félig farkas, félig kutya vagy farkas egészen, de soha nem volt vad, csak kieresztették a vadonba – de ezt most hagyjuk.
A lényeg, hogy viszi a farkas is a háziállatot, de leginkább viszi a vadat. Legfőképpen a muflont. Odafönt, Észak-Magyarországon vadásztársaságok sora megy tönkre éppen, mert eltűnik erdeiből a vad. Ám ez mit sem számít. Nem számít, ugyanis egyfelől a farkas mellé azonnal jár a hazai „nagyon zöldeknek” iroda, autó meg titkárnő meg fizetés meg jó sok pénz Brüsszelből „farkasvédelemre”. Mert persze Brüsszel azonnal nagyon, de nagyon elkezd vigyázni az itteni farkasokra, azok nagyon, de nagyon védettek ám!
Hát persze. Ahogy az erdélyi bennszülött háziállata és élete nem számít, úgy a magyarországi bennszülött vadja, háziállata sem számít. Meg az élete sem. A brüsszelita übermenschek élete számít, a brüsszelita übermenschek pónija überel mindent.
Aki mindezek után k-val, p-vel és b-vel kezdődő szavakat szeretne ordibálni, tegye meg nyugodtan. Ordibáljunk. S ha kiordibáltuk magunkat, soha el ne felejtsük, hogy van nekünk magyar dalunk, magyar szavunk és magyar érdekünk. És ezek a sz…rháziak nem fognak nekünk diktálni.
Ja! Míg el nem felejtem: Hajrá, hannoveri farkas! Most már csak azért is!
