Miért kell megszüntetni az Európai Parlamentet? Legelsősorban azért, mert politikaelméleti, szociológiai lehetetlenség egy olyan európai szintű demokratikus legitimációjú, tehát választott testület létrehozása, amely legalább elvileg képes az összeurópai érdekek és az európai országok, illetve a választók többségi érdekeinek kifejezésére. Éspedig azért lehetetlen, mert egy ilyen testülettel pontosan az történik, ami az Európai Parlamenttel (EP) az elmúlt két évtizedben történt.
A politikában nincsenek csodák, az emberek, a választott testületek mindig ugyanúgy viselkednek, amikor nincs felettük valóságos kontroll. És persze minden parlamenten kívüli idegen hatalom, nagyvállalat, titkos szervezet, fedőszervezet (NGO), önszerveződő és megszervezett ideológiai csoportosulás, „filantróp” milliárdos, gazdag diktatúra azonnal meglátja a lehetőséget az ilyen szervezetekben a könnyű befolyásszerzésre.
Nagyon fontos azt észrevenni, hogy ez a befolyásszerzés nem előzmény nélkül való, habár az kevésbé látványos, de ugyanannyira veszélyes és ugyanannyira természetes is, mint az EP-képviselők megnyerése és az EP képviselőcsoportjainak elfoglalása.
A brüsszeli adminisztráció ugyanis már legalább két évtizede a szélsőliberálisok fogságában van, a legutolsó titkárral és segédbonyolítóval bezárólag. Először még a nemzeti jellegű tőke vásárolta be magát ide, de egyrészt a magországok nagyvállalatai is már rég elszakadtak az országuktól és a nemzetüktől, másrészt az amerikai tőke és a kínai kormány (nem mellesleg az oroszok meg az olajországok) már a folyamat elején felismerték a természetes lehetőséget.
Az európai jogalkotásra és folyamatokra legolcsóbban és legkönnyebben a brüsszeli apparátus és az EP ideológiai többségét adó pártcsaládok prominenseinek lepénzelésével lehet hatást gyakorolni.
Nincs olyan titkosszolgálat, elhárítószervezet, amely húsz-egynéhány országban képes biztosítani azt, hogy az egyes pártok egyes képviselői ne álljanak már a listára kerülésük pillanatában valamilyen idegen ágens befolyása alatt. A magországok nagy pártjai mögött már évtizedek óta nevelgetik úgy a „civil szervezetek” a politikai utánpótlást, hogy azok már eleve más szervezetekbe vannak beágyazva, minden kapcsolatrendszerük, szexuális kapcsolatuk egy adott körhöz kötődik.
Magyar nyelven ezt a jelenséget a „Soros György” kifejezés jelöli, de Európában sok tucat Soros György-jellegű és -méretű pénzeszközrendszerrel és hálózattal rendelkező ideológiai szervezet működik még, amelyek persze összefonódnak egymással, de kívülről láthatatlanul, a valódi hatásmechanizmusok csak befolyásolói oldalról ismerhetők meg.
Ezekre egyetlen ország választott kormányának és titkosszolgálatainak sincs rálátása. Az utóbbi három-négy Európai Bizottság esetében már az is nyilvánvaló, hogy a bizottság elnökét már eleve is csak ügynökök közül lehet kiválasztani, tehát az állam- és kormányfők keze meg van kötve, és az országok is szinte mindig olyan biztosokat jelölnek, akik az éppen aktuálisan legerősebb nyomásgyakorlók hálózatába beágyazott, ott kiképzett emberek.
Esetleg meg lehet akadályozni egy kirívóan veszélyes alak jelölését, de csak egy másik befolyásolt személyre lehet lecserélni, akinek maximum tárgyalóképesebb és kevésbé mohó gazdája, gazdái vannak.
