Hadseregük, kulturális életük, vallásuk a legtöbbször szintén importtermék, ahogyan a szórakozás, a szabadidő ezer formája is, nem beszélve az emberi kommunikáció alapvető változásairól, a holly­woodi minták megjelenéséről. Valójában a harmadik világ nemcsak megkapta, de fel is használja, amit tőlünk kapott. Európai, nyugati alapokból nőtt ki minden náluk is, a csillagászat, a fizika, a képzőművészet, az építészet, minden a világon. 

Arra a kérdésre pedig, hogy mit is váltott fel a mi tudásunk, tapasztalatunk, innovációnk az ő kultúrkörükben, udvariasan inkább ne mondjunk semmit. Fogalmazzunk úgy, hogy elég nagy volt a holttér ahhoz, hogy a gyarmatosítók tárgyi és szellemi kultúrája tartósan meghonosodjon.

A kölcsönhatás tehát látszólag fennáll, ha azonban elgondolkodunk azon, hogy onnan mi érkezett, érkezik hozzánk, már nem olyan egyszerű a helyzet leírása. Egyelőre ugyanis éhes tömegek áramlanak ide, akiknek semmijük nincs az égvilágon. Kivéve talán a küldetéstudatot, ami sokukban munkál: uralmuk alá hajtsák, meghódítsák Európát a saját ideo­lógiai-vallási célrendszerük szerint. 

A néhány esztendeje zajló mostani nagy menetelésben azonban nem érvényes ez a kétoldalúság. Hódítók jönnek, akik nem egyezkednek velünk. Ők nem dolgozni, velünk együtt élni akarnak, nem kíváncsiak a mi értékrendszerünkre, amit egyébként is elég jól ismernek, és végképp nem óhajtják tovább modernizálni önmagukat és közösségei­ket. Pusztán azért jönnek, mert élvezeteket és állami segélyt akarnak kicsikarni tőlünk. 

Ami optimális esetben mégsem az együttélés, hanem a másokon élősködés irányába mutat. Ráadásul a gyarmati szenvedésekre hivatkoznak, amelyekben európai népek tucatjai vétlenek, legalábbis erősen úgy tűnik, hogy nem csehek, magyarok, írek és litvánok okozták Fekete-Afrika járványait, éhínségeit, háborúit.

Európa átélt már efféle expanziós szándékokat, a mostani megpróbáltatás azonban éppen a leggyengébb állapotunkban zajlik. Amíg kintről fizikai valóságukban érkeznek kultúránk és civilizációnk ellenfelei, belülről az egyenlősítő ideológiák, a szocializmusok, a liberalizmus végzik romboló munkájukat. Mindezek eredményeként európainak lenni kontinensünk nyugati felén egyre inkább önfeladással, sűrű elnézéskéréssel, mindennapos térdeléssel járó állapot. Aki pedig kétségbe vonja az új rendszert, annak büntetőjogi következményekkel és maradandó erkölcsi, anyagi megbélyegzéssel kell szembenéznie.

Várkonyi Nándor figyelmeztetését azonban, miszerint a harmadik világ is megsínyli az európai minták gátlástalan átvételét, talán nem vesszük elég komolyan. Minden fizikai és szellemi egymás mellett élés ugyanis lassan húzódó állapot: soha nem úgy zajlott egy civilizáció lerombolása, hogy pár év alatt eltemették örökre a saját romjai alá. Európa sorsa alighanem csakis az lehet, hogy régi és új párhuzamosan működik egymás mellett, majd – ha az emberiségnek egyáltalán még van ennyi ideje – fél évszázadnyi, évszázadnyi idő után majd új gondolatok, eszmék, irányok mutatkoznak. 

Ebben a közös haladásban, amelynek a végcélja a felfedezett ismeretek követése és birtokba vétele, minden addigi kölcsönhatás benne lesz. Másképp szólva, régi és új európaiak egyaránt beletesznek valamit a kosárba, ahogyan a Római Birodalom felbomlása után a zsidó, görög, latin, keresztény tudás együttesen építette fel Európát.
Csakhogy – és ez a kérdések kérdése – vajon a harmadik világ, amely akkor már huzamos ideje velünk osztozik Európánkon, mivel járul hozzá a közös felemelkedéshez?

Hiszen jelenleg sincs semmilyen portékájuk, nem hoznak, csak visznek, és nem kérnek, hanem kapnak. Talán az iszlám marad az egyetlen saját termékük, de ahhoz, hogy kulturális és civilizációs értelemben a legerősebb irányzattá, életfelfogássá váljon a világban, reformokra lesz szüksége. 

Ha ez elmarad – márpedig könnyen meglehet, hogy az iszlám nem változik –, akkor az új tudományok, művészetek, tudáshalmaz hiányában létre sem jön az ő saját keletkezésű társadalomképük. Ami lesz, lehet helyette, abban az európai értékekkel kell osztozniuk, hiszen csakis azokkal lehet méltó életet, jövőt mutatni.

A gyarmatosítás ugyanis mindig időleges állapot, előbb-utóbb vége szakad az uralmi helyzetnek. Ennyit ők is megtanulhattak volna közös történetünkből. Ha nem értik meg a fenti dilemmát, akkor felülkerekednek ugyan Európán, de vegytiszta, saját belső birodalmat nem tudnak teremteni, hiszen az mindenestül összedőlne a feladat súlya alatt.

Borítókép: Migránsok a Földközi-tengeren 2017 márciusában. A kép illusztráció (Forrás: AFP/Abdullah Elgamoudi)