időjárás -1°C Adél 2023. január 29.
logo
CSENDES ÓRÁK – Ha szembefordul Európával, a harmadik világ is felfalja a saját értékrendszerét

Fegyverek öngyilkos használatra

Szentesi Zöldi László
2023.01.25. 05:40
Fegyverek öngyilkos használatra

„Az európai ember, a Homo Europaeus a 19. század végével meghódította a világot, és a 20.-ban életformáját, gondolkodásmódját is rákényszerítette a földgolyó többi népére. Evvel szellemi uralma teljessé vált, noha ugyanakkor politikai főhatalma egyre csökkent. Ezt az életformát, műveltséget vagy egyszerűen történelmet euroamerikainak nevezhetjük, s a mai diadalában az úgynevezett színes népek éppoly bűnösek, mint mi, mert önként alája vetették magukat, s meghódolásukat felszabadulásnak tekintik. Európa fegyvereit vették kölcsön, sikeresen alkalmazták Európa ellen, nem véve észre, hogy ugyanakkor önmaguk ellen is fordítják azokat. Ettől fogva a népek sorsa és felelőssége közös.”

A fentieket Várkonyi Nándor vetette papírra hosszú évtizedekkel ezelőtt. Azt hiszem, igaza van. 

A nyugati civilizáció mai állapotában, amikor a szégyenkultúra és az etnomazochizmus a közélet minden területén elnyomja a régi hagyományokat, érdemes elgondolkodni néhány apróságon. 

Mindenekelőtt azon, hogy valóban kamatoztatott-e bármit a harmadik világ abból, amit az európaiaktól kapott? Vagy igaz volna, hogy nekik valamiféle páratlanul izgalmas, eredeti kultúrájuk, civilizációjuk veszett el a modernizációval, s hogy mindent, amit adtunk nekik, tűzzel-vassal szükséges kiirtani kollektív emlékezetükből? A legfontosabb kérdés pedig az, hogy mire mentek azóta, hogy a gyarmatosítók elhagyták földjüket, sikerült-e talpra állniuk, fejlődniük, utat mutatni szabad, független akarattal?

A világ megannyi részét bejárva én arra voksolok, hogy az első kérdésre egyszerű választ adhatunk. Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában már réges-régen nem külsőség, hanem maga a rideg valóság, hogy éppen úgy nyugatiasak, mint a világ többi része. Farmert hordanak, nemzetközi ételeket esznek, az európaiak és amerikaiak sport­jait űzik, próbálnak angolul beszélni, mobiloznak, chatelnek, és ne soroljuk tovább azokat az elemeket, amelyek ezer szállal kötik őket a mi civilizációnkhoz. 

Sok húron pendülnek

A tatai rocktanácskozás tanulsága, hogy fel kell készülni az uralkodó eszmék letűnésére.

Hadseregük, kulturális életük, vallásuk a legtöbbször szintén importtermék, ahogyan a szórakozás, a szabadidő ezer formája is, nem beszélve az emberi kommunikáció alapvető változásairól, a holly­woodi minták megjelenéséről. Valójában a harmadik világ nemcsak megkapta, de fel is használja, amit tőlünk kapott. Európai, nyugati alapokból nőtt ki minden náluk is, a csillagászat, a fizika, a képzőművészet, az építészet, minden a világon. 

Arra a kérdésre pedig, hogy mit is váltott fel a mi tudásunk, tapasztalatunk, innovációnk az ő kultúrkörükben, udvariasan inkább ne mondjunk semmit. Fogalmazzunk úgy, hogy elég nagy volt a holttér ahhoz, hogy a gyarmatosítók tárgyi és szellemi kultúrája tartósan meghonosodjon.

A kölcsönhatás tehát látszólag fennáll, ha azonban elgondolkodunk azon, hogy onnan mi érkezett, érkezik hozzánk, már nem olyan egyszerű a helyzet leírása. Egyelőre ugyanis éhes tömegek áramlanak ide, akiknek semmijük nincs az égvilágon. Kivéve talán a küldetéstudatot, ami sokukban munkál: uralmuk alá hajtsák, meghódítsák Európát a saját ideo­lógiai-vallási célrendszerük szerint. 

Ezek az emberek – és most százezrekről beszélünk – jelenleg és még nagyon sokáig különböző táborokban élik világukat, integrálódni nem tudnak, nem akarnak és nem is fognak. Az integráció lényege ugyanis a kölcsönös szándék. A befogadó kezet nyújt, amit ők, a jövevények, akik elhagyták szülőföldjüket, mihamarabb elfogadnak. 

A néhány esztendeje zajló mostani nagy menetelésben azonban nem érvényes ez a kétoldalúság. Hódítók jönnek, akik nem egyezkednek velünk. Ők nem dolgozni, velünk együtt élni akarnak, nem kíváncsiak a mi értékrendszerünkre, amit egyébként is elég jól ismernek, és végképp nem óhajtják tovább modernizálni önmagukat és közösségei­ket. Pusztán azért jönnek, mert élvezeteket és állami segélyt akarnak kicsikarni tőlünk. 

Ami optimális esetben mégsem az együttélés, hanem a másokon élősködés irányába mutat. Ráadásul a gyarmati szenvedésekre hivatkoznak, amelyekben európai népek tucatjai vétlenek, legalábbis erősen úgy tűnik, hogy nem csehek, magyarok, írek és litvánok okozták Fekete-Afrika járványait, éhínségeit, háborúit.

Európa átélt már efféle expanziós szándékokat, a mostani megpróbáltatás azonban éppen a leggyengébb állapotunkban zajlik. Amíg kintről fizikai valóságukban érkeznek kultúránk és civilizációnk ellenfelei, belülről az egyenlősítő ideológiák, a szocializmusok, a liberalizmus végzik romboló munkájukat. Mindezek eredményeként európainak lenni kontinensünk nyugati felén egyre inkább önfeladással, sűrű elnézéskéréssel, mindennapos térdeléssel járó állapot. Aki pedig kétségbe vonja az új rendszert, annak büntetőjogi következményekkel és maradandó erkölcsi, anyagi megbélyegzéssel kell szembenéznie.

Liberális kereszténység nincs

Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy minden létező jelenséget egyenértékűnek kell tekinteni, és úgy kell elfogadni, ahogy van.

Várkonyi Nándor figyelmeztetését azonban, miszerint a harmadik világ is megsínyli az európai minták gátlástalan átvételét, talán nem vesszük elég komolyan. Minden fizikai és szellemi egymás mellett élés ugyanis lassan húzódó állapot: soha nem úgy zajlott egy civilizáció lerombolása, hogy pár év alatt eltemették örökre a saját romjai alá. Európa sorsa alighanem csakis az lehet, hogy régi és új párhuzamosan működik egymás mellett, majd – ha az emberiségnek egyáltalán még van ennyi ideje – fél évszázadnyi, évszázadnyi idő után majd új gondolatok, eszmék, irányok mutatkoznak. 

Ebben a közös haladásban, amelynek a végcélja a felfedezett ismeretek követése és birtokba vétele, minden addigi kölcsönhatás benne lesz. Másképp szólva, régi és új európaiak egyaránt beletesznek valamit a kosárba, ahogyan a Római Birodalom felbomlása után a zsidó, görög, latin, keresztény tudás együttesen építette fel Európát.
Csakhogy – és ez a kérdések kérdése – vajon a harmadik világ, amely akkor már huzamos ideje velünk osztozik Európánkon, mivel járul hozzá a közös felemelkedéshez?

Hiszen jelenleg sincs semmilyen portékájuk, nem hoznak, csak visznek, és nem kérnek, hanem kapnak. Talán az iszlám marad az egyetlen saját termékük, de ahhoz, hogy kulturális és civilizációs értelemben a legerősebb irányzattá, életfelfogássá váljon a világban, reformokra lesz szüksége. 

A muszlim közösségeken belül még meg kell tapasztalni a reneszánszt, a reformációt, a felvilágosodást. Kezdeni valamit a sok helyütt fojtogató síita–szunnita, fundamentalista–szekuláris ellentétekkel, vonzó minőséget, követhető célokat kell kínálniuk a nem muszlim népeknek, társadalmi csoportoknak. 

Ha ez elmarad – márpedig könnyen meglehet, hogy az iszlám nem változik –, akkor az új tudományok, művészetek, tudáshalmaz hiányában létre sem jön az ő saját keletkezésű társadalomképük. Ami lesz, lehet helyette, abban az európai értékekkel kell osztozniuk, hiszen csakis azokkal lehet méltó életet, jövőt mutatni.

A gyarmatosítás ugyanis mindig időleges állapot, előbb-utóbb vége szakad az uralmi helyzetnek. Ennyit ők is megtanulhattak volna közös történetünkből. Ha nem értik meg a fenti dilemmát, akkor felülkerekednek ugyan Európán, de vegytiszta, saját belső birodalmat nem tudnak teremteni, hiszen az mindenestül összedőlne a feladat súlya alatt.

Borítókép: Migránsok a Földközi-tengeren 2017 márciusában. A kép illusztráció (Forrás: AFP/Abdullah Elgamoudi)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.